DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Lorenzo 81 ezreddel nyerte a Yamahák párharcát

Elképesztő csatát hozott a két világbajnoki esélyes között a Japán Nagydíj kvalifikációja: Valentino Rossi a korábbi edzéseken látott formáját meghazudtolva közel tudott kerülni csapattársához, a pole-t azonban végül 81 ezredmásodperces előnnyel Jorge Lorenzo szerezte meg. Az első sort Marc Marquez teszi teljessé vasárnap.

22339_w666px_377f4dca9975d6906eb5b65b54697f25



Q1
 
Alex de Angelis negyedik szabadedzésen történt balesete miatt 25 perc késéssel vette kezdetét a MotoGP időmérőjének első része Motegiben. A negyedórás etap során az volt a tét, hogy melyik két versenyző tudja még beverekedni magát a legjobb rajthelyekről döntő Q2-be. Az első körök alapján főként Maverick Vinales, Scott Redding és a speciális festésű Yamahán ülő szabadkártyás, Katsuyuki Nakasuga tűnt erre esélyesnek, de a hondás Takumi Takahashi is ott volt a közelben.
 
Az utolsó percek még a szokásosnál is nagyobb tűzijátékot hoztak a Q1 végén, többek között Yonny Hernandez és Stefan Bradl is vezetett egy ideig. Végül azonban nem történt komolyabb meglepetés: Vinales lett az első, Redding pedig a második, így ők ketten folytathatták az időmérőt. Bradl a remeknek számító 13. rajthelyet szerezte meg az Apriliával, megelőzve Hernandezt, Nakasugát, Bautistát és Petruccit, míg az openesek közül a 100. királykategóriás nagydíját teljesítő Barbera lett a legjobb a maga 18. pozíciójával.

w500px_5e6ddc2e6bdb915b8df663b8e9550359

Q2
 
Tíz perc szünet után máris következett a mindent eldöntő második szakasz. Az első gyorskörök máris meglepetést hoztak, a két yamahás közül ugyanis nem az eddigi összes edzést megnyerő Jorge Lorenzo, hanem Valentino Rossi érte el a jobb időt – igaz, az olasz ideje még elmaradt a spanyol csapattárs délelőtti pályacsúcsától. A két vb-aspiráns közé egyébként még a Ducatik és a Repsol Hondák is befértek, míg Bradley Smith egy bukással hívta fel magára a figyelmet a tréning első felében.

 
Második nekifutásra aztán Lorenzo máris gyorsulni tudott: a pontverseny második helyezettje elsőként ment 1:44 alá Motegiben, ezzel természetesen új körrekordot állított fel. Rossi azonban nem adta fel, utolsó körével még megelőzte a spanyolt, akinek azonban még erre is volt válasza, így végül 81 ezredmásodperces előnnyel begyűjtötte idei negyedik rajtelsőségét. A két Yamaha mellől Marc Marquez indulhat majd az első sorból, míg a másodikba a két Ducati és Dani Pedrosa kvalifikálta magát. Smith számára rémálomszerűen alakult az időmérő: a Tech3 brit pilótája a második motorjával is elesett, így csak a 9. helyen végzett. Folytatás vasárnap 2:40-kor a bemelegítő edzéssel.
 

A teljes rajtsorrend:

1.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

2.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

3.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

4.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

5.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

6.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

7.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

8.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

9.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

10.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

11.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

12.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

13.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

14.

Yonny HERNANDEZ

COL

Octo Pramac Racing

Ducati

15.

Katsuyuki NAKASUGA

JPN

Yamaha Factory Racing Team

Yamaha

16.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

17.

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

18.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

19.

Takumi TAKAHASHI

JPN

Team HRC with Nissin

Honda

20.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

21.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

22.

Jack MILLER

AUS

LCR Honda

Honda

23.

Loris BAZ

FRA

Forward Racing

Yamaha Forward

24.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

25.

Toni ELIAS

SPA

Forward Racing

Yamaha Forward

26.

Kousuke AKIYOSHI

JPN

AB Motoracing

Honda

 

Alex DE ANGELIS

RSM

E-Motion IodaRacing Team

ART


UPDATE: A negyedik szabadedzésen óriási balesetet szenvedő Alex de Angelisnél tüdőzúzódást diagnosztizáltak a kórházba szállítás után. A motorosra további vizsgálatok várnak; amint lesz friss információnk az állapotáról, megosztjuk olvasóinkkal!

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: