DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Lorenzo: Száraz pályán erősebb vagyok Valentinónál

A hétvégi esős Brit Nagydíjon csupán negyedikként végző, s ezzel az összetettbeli első helyét elveszítő Jorge Lorenzo úgy véli, száraz pályán erősebb teljesítményre képes, mint csapattársa, Valentino Rossi. A Yamaha spanyolja már csak és kizárólag az olaszra figyel, Marc Marquezt ugyanis már nem sorolja a vb-esélyesek közé.

A múlt hétvégén megrendezett Brit Nagydíjnak a tabella éllovasaként vágott neki Jorge Lorenzo, s egészen vasárnapig úgy tűnt, pontszámban is elléphet kollégájától, Valentino Rossitól, ugyanis az edzéseken jobb tempót diktált, mint az olasz. Vasárnapra azonban megérkezett az eső Silverstone-ba, ami felborította az erőviszonyokat: a „Doktor” már a bemelegítésen elért elsőségével is jelezte, hogy ilyen körülmények között számolni kell vele, majd a délutáni futamot is behúzta. Spanyol riválisa ellenben csak negyedik lett, elmondása szerint részben a sisakrostélya párásodásának is köszönhetően.

Lorenzo-Rossi_Silverstone



Ezzel Lorenzo ismét 12 egységnyi hátrányba került Rossival szemben, a harmadik királykategóriás címére hajtó pilóta ugyanakkor megemlített egy tényezőt, amely miatt még bőven lehet esélye megszerezni az összetett sikert a hátralévő hat viadalon: „Száraz körülmények között szerintem valamivel jobb a tempóm, mint az övé” – nyilatkozta a 28 éves motoros, akinek szavait a német speedweek.com szakportál idézi. „Keményen fogok dolgozni, hogy ez a következő versenyeken is így maradjon. Van még néhány lehetőségem, hogy előtte végezzek, és ledolgozzam a ponthátrányomat.”

A következő helyszín Misano, Rossi hazai versenye lesz, ahol ráadásul tavaly győzni is tudott a kilencszeres vb-győztes, Lorenzo szerint azonban kár előre jósolgatni, az erőviszonyokra leghamarabb úgyis csak pénteken derülhet fény. Azt viszont ismét elmondta, hogy a vasárnap ismét bukó Marc Marquezzel már nem számol a pontversenyben: „Marc versenye még az enyémnél is rosszabbul alakult. Valószínűleg így már nincs esélye a világbajnoki címre. Matematikailag még van, de nehezebb a dolga, mint volt az utolsó futam előtt. Így már csak egyetlen versenyzőre kell koncentrálnom, és az Valentino.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: