DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Marquez lesöpörte a többieket a pályáról

Mintha egy laza sétát kellett volna teljesítenie, olyan könnyedséggel szerezte meg Marc Marquez a pole-pozíciót Argentínában. A regnáló világbajnok mindkét motorjával gyönyörűen és nagyon gyorsan ment.

Az első sort Aleix Espargaro és Andrea Iannone egészítik majd ki, az első három helyen tehát egy Honda, egy Suzuki és egy Ducati!

Nem sok ideje maradt a szusszanásra a MotoGP mezőnyének, hiszen épp, hogy véget ért a negyedik szabadedzés, máris következett a hétvége eddigi legfontosabb etapja, a kvalifikáció. A már jól megszokott szabályoknak megfelelően most is az első három szabadedzés döntött arról, az időmérő melyik szakaszában kik indulhatnak. A borult papírforma miatt azonban ezúttal talán még nagyobb várakozás előzte meg a kétszer tizenöt perces tréninget. Ami biztos volt, hogy a pálya állapota nagyban befolyásolja majd a végeredményt. Az előző szabadedzés rendkívül hasznosnak bizonyult a csapatoknak abból a szempontból, hogy volt idejük felmérni, mi vár versenyzőikre a helyosztón.

Q1:

Az időmérő első szakaszában P. Espargaro, Laverty, Smith, Hernandez, Hayden, Barbera, Bradl, Bautista, Miller, Abraham, Aoyama, di Meglio, Melandri, Baz és de Angelis küzdelmét nézhettük végig. Az első próbálkozások után Hernandez és Laverty voltak azok, akik továbbjutást érő helyeken álltak. Érdekes volt látni, hogy Smith és Pol Espargaro mennyire távol voltak ettől. A szokásos kerékcserék után Espargaro gyorsult, de hibázott a körében, így ez nem volt elég, újra neki kellett futnia. Smith viszont sokkal magabiztosabb volt, a tabella élére is állt. Kicsivel később Barbera zárkózott fel mögé. Ez már nem változott a végéig, így ők ketten mehettek tovább a Q2-be.



A Q1 végeredménye:

1. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'38.956  
2. Hector BARBERA Avintia Racing Ducati 1'39.320 0.364 / 0.364
3. Yonny HERNANDEZ Pramac Racing Ducati 1'39.405 0.449 / 0.085
4. Eugene LAVERTY Aspar MotoGP Team Honda 1'39.434 0.478 / 0.029
5. Hiroshi AOYAMA Repsol Honda Team Honda 1'39.715 0.759 / 0.281
6. Stefan BRADL Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'39.734 0.778 / 0.019
7. Karel ABRAHAM AB Motoracing Honda 1'39.758 0.802 / 0.024
8. Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'39.808 0.852 / 0.050
9. Alvaro BAUTISTA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'39.828 0.872 / 0.020
10. Nicky HAYDEN Aspar MotoGP Team Honda 1'39.876 0.920 / 0.048
11. Jack MILLER CWM LCR Honda Honda 1'39.888 0.932 / 0.012
12. Loris BAZ Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'39.972 1.016 / 0.084
13. Mike DI MEGLIO Avintia Racing Ducati 1'40.133 1.177 / 0.161
14. Marco MELANDRI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'40.403 1.447 / 0.270
15. Alex DE ANGELIS Octo IodaRacing Team ART 1'40.485 1.529 / 0.082

Q2:  

A mindent eldöntő negyedórába automatikusan kerültek a következő versenyzők: Marquez, Crutchlow, A. Espargaro, Iannone, Dovizioso, Lorenzo, Rossi, Petrucci, Vinales és Redding. Az első négy sor sorsát ők, valamint a Q1 két legjobbja, Smith és Barbera döntötték el. Az első gyorsabb körök után Marquez, Lorenzo, Crutchlow, A. Espargaro és Dovizioso alkották a top 5-öt. Az igazi tűzijáték azonban még hátravolt. A közepes gumi például sokat segíthetett Aleix Espargarónak, aki feljött a második helyre. Marquez is nagyon jó kört rakott össze, miután másodjára merészkedett a pályára. Ezzel egyedül ő volt 1’38 alatt. Sőt, egy gyors motorcsere után harmadjára is visszament a többiek közé, ami nem igazán megszokott. Ráadásul tovább tudott gyorsulni, amivel valószínűleg sokak hangulatát elrontotta. A leintés után már nem változott a sorrend. Marquezé lett a pole, A. Espargaro és Iannone indulhatnak majd mellőle. A második sorból Crutchlow, Lorenzo és Dovizioso rajtolhatnak holnap. 

A Q2 végeredménye:

1. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 1'37.802  
2. Aleix ESPARGARO Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'38.316 0.514 / 0.514
3. Andrea IANNONE Ducati Team Ducati 1'38.467 0.665 / 0.151
4. Cal CRUTCHLOW CWM LCR Honda Honda 1'38.485 0.683 / 0.018
5. Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'38.485 0.683
6. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 1'38.520 0.718 / 0.035
7. Danilo PETRUCCI Pramac Racing Ducati 1'38.786 0.984 / 0.266
8. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'38.890 1.088 / 0.104
9. Maverick VIÑALES Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'39.187 1.385 / 0.297
10. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'39.197 1.395 / 0.010
11. Scott REDDING EG 0,0 Marc VDS Honda 1'39.380 1.578 / 0.183
12. Hector BARBERA Avintia Racing Ducati 1'40.526 2.724 / 1.146

Az összesített rajtlista:

1. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda
2. Aleix ESPARGARO Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
3. Andrea IANNONE Ducati Team Ducati
4. Cal CRUTCHLOW CWM LCR Honda Honda
5. Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
6. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati
7. Danilo PETRUCCI Pramac Racing Ducati
8. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
9. Maverick VIÑALES Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
10. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
11. Scott REDDING EG 0,0 Marc VDS Honda
12. Hector BARBERA Avintia Racing Ducati
13. Yonny HERNANDEZ Pramac Racing Ducati
14. Eugene LAVERTY Aspar MotoGP Team Honda
15. Hiroshi AOYAMA Repsol Honda Team Honda
16. Stefan BRADL Athinà Forward Racing Yamaha Forward
17. Karel ABRAHAM AB Motoracing Honda
18. Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
19. Alvaro BAUTISTA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
20. Nicky HAYDEN Aspar MotoGP Team Honda
21. Jack MILLER CWM LCR Honda Honda
22. Loris BAZ Athinà Forward Racing Yamaha Forward
23. Mike DI MEGLIO Avintia Racing Ducati
24. Marco MELANDRI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
25. Alex DE ANGELIS Octo IodaRacing Team ART

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: