DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Marquez kezdett az élen Katarban

A Repsol Honda világbajnoki címvédője ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: ő nyerte a királykategória idei első szabadedzését Katarban, míg mögötte csapattársa, Dani Pedrosa lett a második.

A harmadik helyre azonban már egy nem várt név, Aleix Espargaro kapaszkodott fel a MotoGP-be idén visszatérő Suzukival – igaz, ő feltette a lágyabb keverékű hátsó abroncsot.

A két kisebb géposztály első szabadedzései után, magyar idő szerint 17:55-kor ismét zöldre váltott a bokszutca végi lámpa Katarban, amely ezúttal a MotoGP mezőnye számára adta meg a jelzést, miszerint hivatalosan is megkezdődött a 2015-ös szezon! Az első gyorskörök után a Repsol Honda duója vezetett Dani Pedrosa, Marc Marquez sorrendben, de aztán Jorge Lorenzo beférkőzött közéjük, a másfél héttel ezelőtti itteni tesztet megnyerő Andrea Dovizioso pedig feljött negyediknek a Ducatival.



Marquezről persze tudjuk, hogy nem szeret nem első lenni, így húsz perc elteltével már az ő nevével kezdődött az eredménylista. Az első négyes sorrendje sokáig nem változott, mögöttük azonban voltak mozgolódások. Az utolsó negyedórához érve Valentino Rossi állt az ötödik, Andrea Iannone a hatodik helyen, de a visszatérő Suzuki sem panaszkodhatott, hiszen Aleix Espargaro révén egy hetedik pozíciót tudhattak magukénak.

Az utolsó próbálkozások alkalmával sokan javítottak még a legjobbjukon, ám a Repsol Honda kettős sikerét senki nem tudta veszélyeztetni: Marquez nyert Pedrosa előtt. A képzeletbeli dobogó alsó fokára azonban nem kis meglepetésre Espargaro ért oda a Suzukival – igaz, a crash.net szerint feltette a lágyabb hátsó gumit. Lorenzo lett a negyedik, legjobb szatellitesként Crutchlow az ötödik, majd jött Danilo Petrucci a Pramac Racing Ducatijával, aki nyolcadikként záró csapattársával, Yonny Hernadezzel együtt szintén kihasználta a lágyabb hátsó abroncs előnyeit, míg az általuk közrezárt Dovizioso végig a közepes keveréken maradt. Az első tízbe egyébként Rossi és Iannone fért még be. 

A Moto3-mal és a Moto2-vel ellentétben a királykategória számára ezzel véget is ért a mai program, folytatás holnap délután a második szabadedzéssel.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'55.281  
2. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'55.357 0.076 / 0.076
3. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'55.685 0.404 / 0.328
4. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'55.698 0.417 / 0.013
5. Cal CRUTCHLOW GBR CWM LCR Honda Honda 1'55.818 0.537 / 0.120
6. Danilo PETRUCCI ITA Pramac Racing Ducati 1'55.939 0.658 / 0.121
7. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'55.980 0.699 / 0.041
8. Yonny HERNANDEZ COL Pramac Racing Ducati 1'56.139 0.858 / 0.159
9. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'56.162 0.881 / 0.023
10. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'56.315 1.034 / 0.153
11. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'56.361 1.080 / 0.046
12. Scott REDDING GBR Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1'56.374 1.093 / 0.013
13. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'56.428 1.147 / 0.054
14. Stefan BRADL GER Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'56.577 1.296 / 0.149
15. Karel ABRAHAM CZE AB Motoracing Honda 1'56.651 1.370 / 0.074
16. Alex DE ANGELIS RSM Octo IodaRacing Team ART 1'56.768 1.487 / 0.117
17. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'56.922 1.641 / 0.154
18. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1'56.957 1.676 / 0.035
19. Jack MILLER AUS CWM LCR Honda Honda 1'56.983 1.702 / 0.026
20. Loris BAZ FRA Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'57.031 1.750 / 0.048
21. Nicky HAYDEN USA Aspar MotoGP Team Honda 1'57.052 1.771 / 0.021
22. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'57.130 1.849 / 0.078
23. Eugene LAVERTY IRL Aspar MotoGP Team Honda 1'57.224 1.943 / 0.094
24. Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Ducati 1'57.612 2.331 / 0.388
25. Marco MELANDRI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'59.579 4.298 / 1.967
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: