DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Rossi: Sok pilóta lesz gyors Katarban!

Hamarosan megkezdődik, amire tavaly november óta várunk: a gyorsasági motoros világbajnokság 2015-ös szezonja. Természetesen a Yamaha gyári versenyzői is izgatott a katari nyitány előtt: Valentino Rossi úgy véli, szoros küzdelem várható, Jorge Lorenzo pedig tavalyi bukását feledtetné egy győzelemmel.

Csütörtökön az első szabadedzésekkel kezdetét veszi a MotoGP idei szezonja, amelyet már nem csak a szurkolók, hanem maguk a versenyzők és a csapatok is tűkön ülve várnak. Nincs ezzel másképp a Movistar Yamaha MotoGP versenyzőpárosa sem, akik az istálló néhány héttel ezelőtti bejelentésének megfelelően a „full seamless” váltóval igyekezhetnek felvenni a versenyt vetélytársaikkal. A kilencszeres vb-első Valentino Rossi szerint, aki 2013-ban és 2014-ben egyaránt második lett a Katari Nagydíjon, nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a bő egy héttel ezelőtti tesztek alapján rendkívül kiegyenlített küzdelem várható az élmezőnyben is. Kollégája, Jorge Lorenzo is úgy véli, kemény kihívás vár rájuk, de mindenképp feledtetni szeretné tavalyi szereplését, amikor egy remek rajt után már az első körben kiesett vezető helyről.

orig_4a147b20c6432c6f32eada5c6c503917



Valentino Rossi: „Nagyon örülök, hogy a sok tesztnap után végre következik az első verseny. Nagyon elégedett vagyok a téli előszezonnal. A motor sokat fejlődött, de még mindig rengeteg munka vár ránk. Sajnos az eső miatt nem tudtuk úgy befejezni a gyakorlást, ahogy szerettük volna, ezért fontos lesz, hogy ott folytassuk a munkát a motorral, ahol abbahagytuk. Úgy tűnik, Katarban sok pilóta lesz gyors, ezért közel leszünk egymáshoz az időket tekintve, ez legalább kiderült a tesztből. Már nagyon izgatottan várom, hogy elkezdődjön a szezon. Én és a csapatom is készen állunk, és jól érzem magam. Mindannyian rendkívül motiváltak vagyunk!”

orig_fcf59cc1f0db4d28fcad7dec5b52dab4

Jorge Lorenzo: „Az előszezon véget ért, s már alig várom, hogy végre versenyezzünk. Nagyon pozitív télen vagyunk túl, amely során érkezett néhány új alkatrész, és a teljesítményünk is javult. Mindkét sepangi gyakorláson remek munkát végeztünk, és világos elképzelésünk van arról, hogyan javíthatnánk a gépen. Ezt követően néhány napja Katarba utaztunk, sajnos azonban annak ellenére, hogy ez a pálya általában jobban kedvez a YZR-M1-nek, kissé szenvedtünk a jó beállítások megtalálásával. Emellett végül az utolsó napot is elbuktuk az eső miatt, amelyért kár, de most már a szezon első kihívása vár ránk, az igazi tétre menő játék, és úgy utazunk Losailba, hogy szeretnénk az első győzelmünkért harcolni. El akarom felejteni, mi történt itt egy évvel ezelőtt, amikor a futam első körében buktam. Szerencsére idén jobb formában érkezünk ide, és jobban teljesíthetünk az idény első felében, szóval meglehetősen optimisták vagyunk a verseny előtt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: