DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Futamelőzetes és menetrend – Katar

Vége a várakozásnak, ezen a héten kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnokság. A szezonnyitót immár hagyományosan Katarban rendezik meg a Losail International Circuit nevezetű pályán, villanyfénynél. Ráadásul a menetrend miatt már csütörtöktől élvezhetjük a versenyhétvégét, egész biztos megéri majd ébren maradni.

A Katari Nagydíj különleges helyet foglal el a MotoGP történetében. 2007 óta ugyanis itt rendezik a szezonnyitókat, 2008 óta ráadásul villanyfénynél. Mindez az egyik legsajátságosabb versenyhétvégévé teszi a sivatagi megmérettetést. Ugyanakkor vannak hátulütői is. Naplemente után viszonylag gyorsan hűl a pálya, sokszor kiszámíthatatlan, mikor milyen körülmények fogadják a pilótákat. Ezt csak tovább nehezíti, hogy a pálya környezete miatt elég sok por kerülhet az aszfaltra. Losailban hatványozottan igaz, hogy aki a határon akar menni, annak nagyon ott kell lennie fejben.

orig_8081960e875429d28e635a68e293865a

Az aszfaltcsík madártávlatból


Maga a pálya 5380 méter hosszú, összesen 16 kanyar tarkítja. Ezekből 6 balkanyar, 10 pedig jobbkanyar, az egyenlőtlen terhelés miatt tehát elengedhetetlen az aszimmetrikus gumik használata. A célegyenes több, mint egy kilométer hosszú, egészen pontosan 1068 méter. Nem csoda, hogy a MotoGP-ben itt érik el az egyik legnagyobb végsebességüket. A jelenlegi sebességrekord 348,3 km/h, ami Andrea Dovizioso nevéhez fűződik. A pálya nyomvonala és szélessége lehetőséget ad arra, hogy a versenyzők több ponton is megelőzzék egymást. Katar emiatt rendre nagyon izgalmas futamokat hoz, biztosak vagyunk benne, hogy ez idén sem lesz másképp.

orig_cccd960cf52275fabbc3fde33b08f32b

2015-ben is Marquez a legnagyobb favorit

A királykategóriában nagyon sok dologra figyelhetünk. A mezőny véleménye és a tesztek alapján továbbra is Marc Marquez az, akit le kell győzni, erre azonban talán nagyobb esély van 2015-ben, mint tavaly. Különösen itt, Katarban, hiszen a tesztek során ez volt az egyetlen helyszín, ahol nem ő végzett az élen. Sokak meglepetésére a Ducati párosa, Andrea Dovizioso és Andrea Iannone volt a leggyorsabb újdonsült GP 15-jükkel (igaz, összetettben Marquez közéjük férkőzött). Úgy tűnik tehát, könnyen beleszólhatnak a dobogós helyezések sorsába. Ehhez azonban Dani Pedrosának, Jorge Lorenzónak és Valentino Rossinak is lesz néhány szava. Elég sokesélyesnek látszik a szezonnyitó, a korábbi évekre alapozva pedig szinte biztosak lehetünk abban, hogy nagy csatában dől majd el, ki viheti haza a 25 pontot.

orig_d9dd130c860ce5b14694cc010ce12393

Rossi tavaly és tavalyelőtt is második lett Katarban, vajon idén is a győzelemért fog harcolni?

Kicsivel hátrébb is érdemes lesz figyelni az eseményeket. A visszatérő Suzuki és Aprilia kalandjai most kezdődnek igazán. Előbbi ráadásul akár a top 6-ban is reménykedhet, bár ehhez kétség kívül hibátlan munkát kell végezniük. A szatelliteknél továbbra is nagyon erős lehet a Tech 3 párosa, de Cal Crutchlow is nagyon élt Hondáján a holtszezonban, a Man-szigeti versenyző könnyen borsot törhet egykori alakulata orra alá. Az Open kategóriában árnyaltabb a kép, a Yamaha, a Honda és a Ducati is tudott egyet-egyet villanni, azt azonban nehéz megmondani, melyik márka melyik versenyzője lehet közülük a legjobb, vagy lesz-e olyan, aki lemásolja Aleix Espargaro tavalyi teljesítményét, és sok szatellit factory-s versenyzőt megizzaszt.

orig_8e921358356a0b6259b0ea3f14077446

Crutchlow hamar ráérzett a Hondára

Végezetül nézzük a hétvége menetrendjét! Az előző évek során megszokott módon Katarban már csütörtökön megkezdődnek az események: az első három szabadedzést aznap és pénteken bonyolítják le, így szombatra már csak az időmérők maradnak, vasárnap pedig – mint minden más helyszínen – következnek a warm upok és maguk a versenyek. Éjszakai futamokról lévén szó, kellemes késő délutáni és kora esti időpontban élvezhetjük majd az eseményeket. Fontos megjegyezni, hogy vasárnap hajnalban órát állítunk (2-ről 3-ra), így az alábbi táblázatban az aznapi időpontok már az új, nyári időszámítás szerint vannak feltüntetve. Ami pedig a közvetítéseket illeti: a jogok idén is a DigiSportnál maradtak, amely csatorna ezúttal a kvalifikációkat és a versenyeket tűzi műsorára élőben, ám tájékoztatásuk szerint a későbbiekben, amennyiben a programba belefér, a szabadedzéseket is mutatják majd.

 
MotoGP, Katar, 2015 – a hétvége programja:

 

Csütörtök (március 26.)

 

16:00 – 16:40

Moto3, 1. szabadedzés

 

16:55 – 17:40

Moto2, 1. szabadedzés

 

17:55 – 18:40

MotoGP, 1. szabadedzés

 

18:55 – 19:35

Moto3, 2. szabadedzés

 

19:50 – 20:35

Moto2, 2. szabadedzés

 

 

 

 

Péntek (március 27.)

 

 

16:00 – 16:45

MotoGP, 2. szabadedzés

 

17:00 – 17:40

Moto3, 3. szabadedzés

 

17:55 – 18:40

Moto2, 3. szabadedzés

 

18:55 – 19:40

MotoGP, 3. szabadedzés

 

 

 

 

Szombat (március 28.)

 

16:00 – 16:40

Moto3, Időmérő

(tv: DigiSport 2, élő)

16:55 – 17:40

Moto2, Időmérő

(tv: DigiSport 2, élő)

17:55 – 18:25

MotoGP, 4. szabadedzés

(tv: DigiSport 2, élő)

18:35 – 19:15

MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2)

(tv: DigiSport 2, élő)

 

 

 

Vasárnap (március 29.)

 

14:50 – 15:10

Moto3, Warm up

 

15:25 – 15:45

Moto2, Warm up

 

16:00 – 16:20

MotoGP, Warm up

 

17:00

Moto3, Futam

(tv: DigiSport 2, élő)

18:20

Moto2, Futam

(tv: DigiSport 2, élő)

20:00

MotoGP, Futam

(tv: DigiSport 2, élő)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: