DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Indul a H-Moto Team szezonja – De kik ők?

A Formula.hu-n rendszerint olvashattok a H-Moto Team versenyeiről, eredményeiről – legutóbb Kis Viktória katari sikereiről –, de talán nem mindenkiben teljes a kép: miféle csapat ez a hazai és nemzetközi szinten is érdekelt H-Moto, kik versenyeznek a színeikben? Ezt igyekszünk megválaszolni, az öt idei versenyző bemutatásával.

A H-Moto Team öttagú versenycsapata a szerdán tartott évnyitó sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Budapesten – mielőtt nekilátnánk a versenyzők felsorolásának, szánjunk pár szót a csapat eddigi történetére, amelyek Kelemen Krisztián csapatfőnöktől származnak. „Eleinte raliban voltunk érdekeltek, 2010-től foglalkozunk motorversenyzéssel. Győrfi Alen édesapja keresett meg minket, mivel ő is kiskunhalasi, akárcsak én. Alennel versenyeztünk először az OB-n és Alpok-Adria sorozatban, mindkét kategóriában második helyet ért el.”

A nagy ugrásra csupán 2011-ig kellett várni, a viszonylag új csapat már az európai színtéren szállt versenybe. „A következő évben váltottunk a Superbike-világbajnokságra (Superstock 1000 betétsorozat – a szerk.), azt ugyanis el kell ismerni, hogy a MotoGP Magyarországról, magyar támogatói háttérrel elérhetetlen. Az elmúlt években külföldi pilótákkal is dolgozni kezdtünk, olyanokkal, akik friss pénzt, forintot hoznak a csapathoz. Idén is lesz egy külföldi versenyzőnk. Ebben a szakágban el kell fogadni, hogy a siker nem jön azonnal, de Kis Viktória katari bajnoki címével talán már elkezdődött” – jutott el a csapatvezető napjainkig.



A H-Moto bemutatkozó szövegében a következő áll: „A versenyzők fizikai felkészítésében éppúgy segítséget nyújtunk, mint a motorok felkészítésében, a versenyekre való kijutásban és a gumiabroncs beszerzésében.” Az idei évben az övükében:

Kis Viktória

Született: 1992. február 26.

Első versenye: 2010

H-Moto tagság: 2012-től

2015-ös sorozat: European Junior Cup/Women’s Cup (Superbike-vb betétsorozata)

„A Losail Ázsia Bajnokságon Wicca meghívással vett részt, minden költséget Katar fizetett. Egy 30 fős mezőnyben kellett helyt állnia 2005-ös motorral, sokszor 1000-es motorok ellen, ennek ellenére is sikerült nyernie. Idén a FIM Europe női kupán vesz részt. Az első háromban van a helye” – mondta róla Kelemen Krisztián.

 

Aleix Aulestia

Született: 1991. május 1.

Első versenye: 1998

H-Moto tagság: 2015-től

2015-ös sorozat: Superstock 600 (Superbike-vb betétsorozata)

Kelemen Krisztián: „Tavaly is indítottunk két külföldi versenyzőt, Robert Muresant és Riccardo Cecchinit, de adódtak problémáink, így megtanultuk, hogy külföldi csak akkor jöhet szóba, ha a budget jelentős része előre tisztázódik. A spanyol motorosnak nagyon biztató eredményei vannak, az angol BSB-ben (Superstock 600-as kategória – a szerk.) dobogókat, edzéselsőségeket szerzett.”

 

Győrfi Alen

Született: 1989. november 6.

Első versenye: 1995

H-Moto tagság: 2013-tól

2015-ös sorozat: ?

„Még nem dőlt el, hogy idén az Alpok-Adriában vagy az olasz bajnokságban indulunk Alennel. Hamarosan tesztelni fogunk, és az alapján határozzuk meg a terveket” – beszélt a csapatfőnök Alenről, a H-Moto legrégebbi versenyzőjéről, aki tavaly a Magyar Országos Bajnokság Stock 600-as kategóriájában lett második.

 

Csányi Gergő

Született: 1995. május 15.

Első versenye: 2004

H-Moto tagság: 2014-től

2015-ös sorozat: AA, OB, IMRC

„Gergő tavaly óta van velünk, az IMRC-ben pedig rögtön dobogós helyezést szerzett” – mondta Kelemen Krisztián. Csányi Gergő 2014-ben teljesítette első szezonját 600-as motorral, tapasztalata idén biztosan nagy segítségére lesz.

 

Kovács Bálint

Született: 2001. augusztus 27.

Első versenye: 2006

H-Moto tagság: 2014-től

2015-ös sorozat: AA, OB, IMRC

„Bálint a legfiatalabb versenyzőnk, 13 éves, de már járt az Alpok-Adria dobogóján, idén pedig egy 600-as Yamahával versenyez. A cél az, hogy egy-két éven belül a European Junior Cup és a Stock 600-as kategória mezőnyében láthassuk” – közölte várakozásait a csapatfőnök, aki a H-Moto hitvallását is elárulta: „Nem biztos, hogy mi fogjuk vb-címhez juttatni a versenyzőinket, de segítjük őket az oda vezető úton.”

A H-Moto Team egy új partnerrel bőven idén, a 10. születésnapját ünneplő Magyar Mentőmotor Alapítvánnyal, amely átalakított Honda Pan European motorokkal és robogókkal az év hat hónapjában segíti a bajba jutottakat – az ő szezonjuk éppen pénteken indul. Az együttműködés keretében a mentőmotorosok új, csúcsminőségű sisakokhoz juthattak hozzá. „Még az első évben nagyon büszkék voltunk rá, hogy 216 riasztást kaptunk” – mondta Varsányi Zoltán vezető mentőtiszt. „Azóta eljutottunk a tavalyi 1656 riasztáshoz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: