DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Már hangolódnak az Espargaro fivérek

A királykategória testvérpárosa, Aleix és Pol Espargaro nemrég még jégen autózott, de természetesen nem feledkeztek meg a kétkerekűek világáról sem. A MotoGP hivatalos honlapja készített velük egy-egy interjút, amiben tömören összefoglalták, hogyan állnak jelenleg, mit várnak a tesztektől, a szezontól.

Nem egyszer láthattunk MotoGP-pilótákat a G-Series BPA-ban, legutóbb a két Espargaro, Aleix és Pol is részt vettek rajta közösen. Bár a téli autós „mókában” együtt küzdöttek, a királykategória pályáin ellenfelek, más-más gyártónál. Aleix a visszatérő Suzukival vág neki egy igen izgalmas szezonnak, Pol pedig a Tech3 Yamaha nyergében minden bizonnyal azon dolgozik majd, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy gyári ülést. A párossal a motogp.com készített egy interjút a már említett versenyen Andorrában, itt röviden szó esett a felkészülésről, a tesztekről és az előttünk álló szezonról.

orig_e53e821698bdc7534f45ae7ee0a47656



Aleix Espargaro először a fizikai állapotát jellemezte: „Mondhatni, hogy szinte tökéletes állapotban vagyok, de csak tíz napja kezdtem el az edzést, szóval a fittségem kicsit a határon lesz, amikor megérkezek az első tesztre, de két hónap van még hátra az első versenyig, szóval van időnk javulni. Szóval remélem, hogy a legjobb formámban érkezek Katarba.”  Természetesen maga a Suzuki sem maradhatott ki az interjúból, versenygépéről így vélekedett a báty: „Az is nagyon fontos, hogy sokat dolgozzunk a motoron, sok munka áll előttünk, szóval a lehető legkeményebben edzek, hogy kész legyek a tesztekre. Nem lesz könnyű, ezt tudjuk, mert a tavalyi első teszt sem volt az. Tisztában vagyunk a problémáinkkal és tudjuk, merre van a tökéletes irány. Tudom, hogy Hamamatsuban, Japánban nagyon keményen dolgoztak az elmúlt hónapokban, hogy javítsanak a motorblokkon, mert sokkal több erőre és tartósságra van szükségünk. Azt hiszem, lesz néhány kipróbálandó dolgunk Malajziában, aztán a legfontosabb alkatrészek majd Katarba érkeznek meg.”

orig_e38f9842e95d67ad4515bcac2a009092

Öccse, Pol nem mást tűzött ki maga elé, mint javítani tavalyi eredményein. „A cél, hogy javítsunk azon, amit tavaly tettünk, ami nem lesz egyszerű, mert néhány versenyen a top 5-ben voltunk és hatodikak lettünk összetettben. Ez jó eredmény, amit nehéz lesz felülmúlni, de ezért vagyunk ott. Valenciában kipróbáltunk egy elektronikai újdonságot, és néhány más, új alkatrészt, amik nem voltak túl jelentősek. De örülök ennek, mert egy kicsit javult az elektronika, tettünk egy kis lépést, amit tovább növelhetünk a jövőben” – mondta. Pol bal lába eltört tavaly Sepangban a harmadik szabadedzésen, de a fiatal spanyol szerint ezzel már nincs gondja. „Voltak gondjaim a lábammal egy tavalyi sérülés miatt, de az már meggyógyult és minden tökéletes. Andorrában magaslaton edzem, ami jó érzés, szóval magabiztos vagyok” – fejezte be az ifjabbik Espargaro. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: