DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Riasztó baleset, szerencsés megmenekülés

Egy olaszországi szuperkrosszversenyen Justin Barcia elesett, mögötte érkező versenytársa pedig eltalálta a fejét. Az amerikai rider intenzívre került, de nem szenvedett maradandó sérülést.

Az ismert szuperkrosszversenyző, Justin Barcia tegnap este súlyos balesetet szenvedett egy genoai versenyen. Az első helyért csatázva Barcia motorja összeért Christophe Pourcel hátsó kerekével, a floridai versenyző pedig azonnal elesett. Az őket szorosan követő Eli Tomac már nem tudta elkerülni őket, és motorjával eltalálta Barcia fejét.

A versenyt leintették, az orvosok pedig a földön fekvő versenyzőhöz siettek, akinek nagy szerencséje volt, hiszen igazán komoly sérülések nélkül megúszta az esetet. Bár az intenzív osztályra került, hogy nem kell aggódni érte, jól jelezte, hogy ő maga számolt be állapotáról a Twitteren – és még arra is volt ereje, hogy ártatlanságát bizonygassa:

„A tüdőm két helyen sérült, fáj a nyakam és a hátam, levegő jutott a mellkasomba. Az intenzíven kell maradnom éjszakára, remélhetőleg holnapra kiengednek” – írta még tegnap. „Nincs agyrázkódásom, semmim nem tört el, a felszerelésem tette a dolgát. Pourcel belülről kifelé csúszott, semmit nem tehettem. Szívás!”

Barcia azóta újabb üzenetet osztott meg, amiből kiderül, hogy még egy napra kórházban tartják, de szerencsére már jobban van.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: