DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Marquez: Nagy dolgot vittünk véghez, és ez rengeteg motivációt ad a jövő évre

Marc Marquez szenzációs évet tudhat maga mögött: rekordszámú győzelemmel vált a királykategória legfiatalabb kétszeres bajnokává. A crash.net egy elég velős nyilatkozatot közölt tőle, melyből kiderült, motivációban nem lesz hiánya 2015-ben sem. Következő cikkünkben ez, valamint a Marquez testvérek hazai ünneplése kapott helyet.

Adott egy fiatal őstehetség, egy jó motor és egy kiváló csapat. Ez a szerencsés együttállás vezetett Marc Marquez idei fantasztikus sikereihez: 13 pole pozíció, 13 győzelem és 12 versenyben futott leggyorsabb kör fűződött a nevéhez 2014-ben. Ilyen mérleg után elveszítheti egy élsportoló motivációját? Marc erre így válaszolt: „Nem. Ugyanolyan lesz a motivációm, mivel 21 éves vagyok. Jövőre 22 leszek, a motivációm pedig még mindig nagyon magas. Tudom, hogy Valentino jövőre is ott lesz. Tudom, hogy Jorge sokat fog készülni, hogy jó formában kezdje a következő szezont, és Dani is így tesz majd. Változtat a csapatán néhány ponton, és ő is 100%-ig motivált lesz, szóval ez nagy motiváció nekem. Ha látod, hogy ellenfeleid azért változtatnak dolgokon, hogy megpróbáljanak legyőzni, akkor ez jelenti a fő motivációt, hogy megpróbálj javítani magadon.”

orig_e5dc860fee8ac4018844af5c2154723c



Természetesen szóba került a valenciai teszt és a jövő évi tervek is. „Most az az elsődleges dolgunk, hogy kipróbáljuk az új motort és megnézzük, javultunk-e ott, ahol akartunk. Amikor Brnóban kipróbáltam a 2015-ös motort, különböző területeken javultunk, de egy kicsit veszítettünk a legerősebb pontunkon, a kanyarbemeneten. Santival (Hernandez) ki kell találnunk, hol javulhatunk még. Ott fogunk próbálkozni, ahol többet küzdöttünk, mint például Misano, vagy esetleg Brno. Azt hiszem, a megfelelő idő a jövő szezonra koncentráláshoz télen lesz otthon. Addig kikapcsolódom néhány napig, aztán januárban és februárban megpróbálok ráhangolódni a következő szezonra” – mondta Marquez.

A folytatásban saját szezonját értékelte, valamint elárulta, miben szeretne jobb lenni a 2015-ös futamok során. „Mindig nehéz megmondani, hogyan teljesítettem. Szerintem egy 9-est adhatunk rá, mert a szezon második felében túl sokat hibáztunk. A következő szezonban szeretnék jobban rajtolni. Idén összejött párszor, de előfordulhat, hogy jövőre egy pályán valaki sokkal gyorsabb lesz nálunk, ha helyeket veszítünk a rajtnál. Aztán megelőzni azt a versenyzőt egészen a verseny végéig is eltarthat. Ez egy probléma, másfelől pedig meg kell értenünk minden idén elkövetett hibánkat, és tanulnunk kell belőlük a következő szezonban.”

orig_3897af9783c82e3cf8fa52488269912b_1

A crash.net nem hagyta őt szó nélkül elmenni a hétfői nap mellett sem, amikor a Shuhei Nakamotóval megbeszélt szabadnap ellenére motorra pattant, ráadásul öccsével együtt, aki életében először ült MotoGP-motoron. „Nehéz volt az öcsémmel motorozni, de élveztem. Hagytam neki helyet, hogy nyomjam hátulról előre és fedezzem, de rendben volt. Most a Moto2-ben megy majd és szerintem nem nyomta igazán. De ő is nagyon élvezte. Az utolsó körben már későn és jó íven fékezett. Amikor megálltunk a bokszban, megkérdeztem, kimegyünk-e még egyszer, mert tudom, hogy ha bent maradunk, minden lehűl. Ha visszamegyünk, sokkal könnyebb. Ő beleegyezett, de aztán Emilio (Alzamora) és a csapat nemet mondott.”

A kedden történt beszélgetés során az idősebbik Marquezt megkérdezték öccse 2014-es nagy riválisa, Jack Miller bemutatkozásáról is. Erre így felelt: „Hogy őszinte legyek, nem igazán követtem őt, mert az öcsémmel voltam, és veletek sajtótájékoztatón. De úgy hallottam, megkapó teljesítményt nyújtott. Meglátjuk, hogyan halad majd. Ezt nehéz megmondani egy nap után, mert bármi megeshet az első napon. De ha elmész aludni, megértesz mindent. A második napon sokkal gyorsabbnak kell lenned, mint az elsőn. Rengeteg kört tett meg, talán hetvenet? Szóval ma a teste elég fáradt lesz.”

Miután Marc és Alex Marquez is befejezték első tesztjüket, mely a jövő évre készíti fel őket, szülővárosukban egy hatalmas ünnepségen vettek részt, ahol történelmi világbajnoki címeiket ünnepelték. Cervera városában már hagyománynak tekinthető a szezon végi fesztivál, hiszen Marc 2010-es, 2012-es és tavalyi világbajnoki győzelme után idén nem csak az ő, hanem öccse elsőségét is ünnepelhette a tömeg. A sajtótájékoztató után a bajnok testvérpár egy teherautó platóján szelte át az emberektől tömött utcákat, végül pedig a város egyik terén felállított színpadon szórakoztatták az egybegyűlteket. Az ünneplésről szóló nyilatkozataikat a motogp.com közölte.

orig_2eb1b9749bf97d72dd6717d8fbfaa5f0

„A mai egy nagyon gyönyörű és különleges nap volt. Idén az időjárás jó volt, bár kicsit hideg volt, legalább nem esett úgy, mint tavaly. Nagyon megható volt látni a város lakóit, az ismerős arcokat és mindenkit, aki azért utazott ide, hogy megünnepelje a két címünket, az öcsémét és az enyémet. Mindez azt mutatja számunkra, hogy nagyon nagy dolgot vittünk véghez, és ez rengeteg motivációt ad a jövő évre” – mondta Marc.
 
Alex így látta az ünnepet:
„Nagyon különleges nap volt ez Cervera lakóival és mindenkivel, akik a városon kívülről érkeztek. Azt akartuk, hogy a szurkolók úgy érezzék, ez a cím az övék is, mert a támogatásuk nélkül nem lett volna lehetséges. Tavaly ugyanitt tartottunk egy ünnepséget és megígértük, két címmel térünk vissza. Sikerrel jártunk. Hosszú és nehéz év volt, amely során keményen kellett dolgoznunk. Most itt az ideje pihenni és kiélvezni az én és a bátyám bajnoki címét, de már alig várom, hogy szembe nézzek az előttem álló új kihívásokkal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: