DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Kis Viktória kategóriája 3. helyéről várhatja a szombati versenyek rajtját

Kis Viktória a hétvégén a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös szezonjának első fordulóján áll rajthoz Katarban. A magyar H-Moto Team hölgyversenyzője a pénteki időmérő edzésen a 3. helyen végzett kategóriájában, így innen várhatja a szombat esti versenyek rajtját, amelyen izgalmas csatára számít a legjobb pozíciókért.

H-Moto_Kis_Viktoria_Katar_idomero_kep1



Kis Viktória már tavasszal is rajthoz állt az utolsó néhány fordulón a Losail Ázsia Bajnokságban, idén viszont a teljes szezon során állandó tagja lesz a mezőnynek, s eltökélt célja, hogy tavalyi összetett második helye után ezúttal ő végezzen a pontverseny élén kategóriájában. Az idény első felvonását a napokban rendezik a katari versenypályán, ahol csütörtökön egy kétórás teszt, pénteken pedig egy szabadedzés és az időmérő várt a pilótákra. A H-Moto Team színeit képviselő motoros az első napot még a 13. helyen zárta, ám fokozatosan tudott gyorsulni, így a kvalifikáción már a harmadik leggyorsabbként végzett kategóriájában.
 
A hölgyversenyzőre és vetélytársaira szombaton két villanyfényes futam vár, amelyek Wicca szerint rendkívül izgalmasan alakulhatnak, hiszen az élmezőny, beleértve őt magát is, nagyon hasonló köridőkre képes, így parázs csata alakulhat ki a legjobb pozíciókért. A motoros célja természetesen továbbra is a győzelem, amelyért természetesen mindent meg is tesz, emellett pedig élményekben is bőven van része, hiszen ezen a hétvégén ugyancsak Katarban rendezik az MRF formulaautós bajnokság idénynyitóját, amely sorozatban Mathias Lauda és Freddie Hunt, a Rush című filmben is szereplő két Formula-1-es világbajnok, Niki Lauda és James Hunt fiai is rajthoz állnak.
 
Kis Viktória: „Jól sikerült a pénteki nap. Az első szabadedzés nem alakult a legjobban, köszönhetően annak, hogy összesen 55-en voltunk a pályán, emellett pedig a barázdált gumi jobb oldalából sikerült teljesen slicket varázsolnom, amely emiatt „kicsit” csúszott. A kvalifikációra új hátsó gumit tettünk fel. Egyetlen tiszta köröm volt, és 2:14.4-es idővel a 18. helyen zártam a 42 indulóból, ami a kategóriámban a 3. pozíciót jelenti. Ugyanakkor tudom, hogy én is képes vagyok arra a köridőre, amire az első helyen lévő versenyző, úgyhogy nem idegeskedem emiatt. Izgalmas versenyekre van kilátás, mert azonos időket tudunk menni, várom már nagyon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: