DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:02

Érkeznek is vissza az autók a rajtrácsra, és kezdődehet a 71 feszült kör... Hamilton a bokszban készül, most hajtott ki a garázsból.

Na, de nézzük az ünneplést, mi meg el is köszönünk innen. Két hét múlva már a szezon utolsó futamát, az Abu Dhabi Nagydíjat rendezik, tartsatok akkor is velünk.

Vettel egy kis gumiégetést is megenged magának a bokszba való visszatérés közben, Massa pedig - jobb híján - egy zöld zászlót lobogtat Williamséből, amit egy pályabírótól kapott.

Az utolsó pontszerző Hülkenberg lett, a futamot összesen 16-an fejezték be.

Mögöttük a feszült befutóban Massa megőrizte a 7. helyét, és Perez sem tudta elcsípni Alonsót, noha kibújt mögüle szélárnyékból a célegyenesben. 

Hamilton 4., remek felzárkózással, de lemaradt a pódiumról. Verstappen 5., Ricciardo 6.

Raikkönen a harmadik, zsinórban harmadszor dobogós, nem csinált ilyet 2013 óta.

És Sebastian Vettel megnyerte a Brazil Nagydíj at Valtteri Bottas előtt.

Raikkönen ezúttal is ellen tudott állni Hamiltonnak a kritikus pontokon.

A 7-8-9. helyen Massa, Alonso és Perez mind egy másodpercen belül, az sem unalmas!

Jön az utolsó kör, Vettel karnyújtásnyira idei 5. győzelméhez.

Stroll bal első kereke elkezdett foszlani, kihajtott a bokszba.

Három kör van hátra, esélyes egy Ferrari-Mercedes-Ferrari-Mercedes befutó.

És Hamilton a következő kör kezdetén sem volt elég közel a Ferrarihoz. Bizonyára az az elfékezés sem javított a gumik állapotán.

Hamiltonnak gondjai vannak Raikkönen megelőzésével, el is fékezte magát az 1-es kanyarban. Érdekes vetülete a helyzetnek, hogy ha a brit megelőzné Bottast, de Vettelt már nem tudná, azzal a németnek adná az egyéni tabella második helyét.

Most viszont már Verstappen a leggyorsabb, szuperlágy gumikon egy hatalmas 1:11,044-et rakott oda. Soha senki nem volt még ilyen gyors az interlagosi versenyeken.

Hamilton még a 4., de már csak 6 másodpercre van az első helytől...

Bottasnak szóltak, hogy Vettelnek szóltak, hogy ügyelnie kell a gumikra, szóval ha az övében maradt még valami, akkor nyomja. Ugye értitek? 

Na, de a Red Bull beadta a derekát, kihívták kerékcsrére Verstappent, aki legalább az utolsó köröket élvezheti.

Verstappen azt javasolja csapatának, hogy kiállna egy újabb kerékcserére, de a mérnöke ezt nem javasolja neki, elvégre már csak kilenc kör van hátra. Pedig pozíciót nem veszítene vele a holland, Ricciardo több mint 30 másodpercre van mögötte.

Hamilton 1:11,932-vel megfutja a verseny leggyorsabb körét. Az elmúlt évtizedben párszor ez az idő pole-ra is elég lett volna.

Talán Verstappen volt az első, aki nem adta meg magát Hamiltonnak az 1-es kanyarban, de a 3-asban aztán mégis el tudott menni a brit, elvégre a DRS-t ott is nyomhatta. Megvan a 4. hely, Raikkönen a következő célpont 4,5 másodperc távolságban.

Na, Alonso egész versenyen át tartó erőfeszítései kezdenek beérni, megérkezett DRS-távolságba Massa mögé. A 7. hely a tét.

Verstappen egyáltalán nem elégedett a gumikkal. És ennél csak nagyobb baja lesz, ahogy megjelenik Hamilton a tökrében. Most három másodpercre van tőle, a Mercedes nem tudott olyan rohamosan felzárkózni, mint a pilóta szerette volna, így a győzelmet bizonyára már tényleg kihúzhatja a lehetőségek közül.

A visszajátszásból hallatszik, hogy Grosjeannak csak közvetlenül nemrég megejtett bokszkiállása előtt szólt a csapata, hogy egy 10 másodperces büntetést is le kell töltenie. "MICSODA?" - kérdezett vissza erélyesen a francia.

Bottas most 3 másodpercre van Vetteltől, de egyszer sem került előzési pozícióba a verseny során.

Hamilton bosszankodik a forgalom miatt, most Stroll mögött veszített némi időt.

A pontszerzők második felében Massa, Ricciardo, Alonso, Perez és Hülkenberg sorakozik. Valószínűleg a Renault most még nem fog tudni annyi pontot szerezni, amivel ledolgozná 5 egységnyi lemaradását a Toro Rossóval szemben. Gasly a 13., most előzte meg Strollt, de messze van tőlük.

A brit az utóbbi körében több mint egy másodperccel volt gyorsabb az előtte állóknál.

25 kör van hátra. Vettel vezet, Bottas hátránya 2,6, Raikkönené 4,8, Verstappené 8,9, Hamiltoné 17 másodperc. A brit rögtön leggyorsabb körrel kezd, és mondják a fülére, hogy a dobogó a cél.

Közben Hartley Toro Rossóját betolták a szerelők a bokszba - újabb műszaki hiba a kétszeres WEC-bajnoknál.

Sima kiállás, és jön vissza az 5. helyre. Kezdődhet a nagy vadászat! És Ricciardo is a bokszban járt, ő  a 8. helyre jött vissza, Alonso és Perez közé.

Az utóbbi körökben kicsit fluktuált a különbség Hamilton és Vettel között, mivel lekörözöttek kerültek az útjukba. Na, és most jön Hamilton a bokszba!

Ricciardo most a 6., ugyanolyan taktikára váltott a rajtbalesete után, mint Hamilton, azaz hosszú ideje köröz már a lágyakon.

Ki volt az utolsó versenyző, aki vezetni tudott egy futamot azt követően, hogy a bokszból rajtolt? Lewis Hamilton, mégpedig a 2014-es Magyar Nagydíjon. Akkor végül a harmadik helyen végzett, de most kijelenthető, hogy ennél többre vágyik... 

A Mercedesnél is elképednek azon, hogyan képes Hamilton 29 körrel használtabb lágy gumikon ugyanolyan tempót autózni, mint mögötte Vettel az újakon. Most már tényleg kíváncsiak leszünk, milyen tűzijáték jön, ha a brit átvált a friss szuperlágyakra.

Alonso Massa mögé jött vissza kerékcseréje után. Ezúttal a Williams volt jobban résen, ők hívták ki előbb pilótájukat, hogy a McLaren ne próbálkozhasson elévágással.

Persze neki még ki kell egyszer állnia a bokszba, viszont jelenleg is erős köröket fut, és a szuperlágyakat fogja felrakatni a végére, szóval nem is siet azzal a kerékcserével. Vettel 4 másodperccel áll mögötte.

Szóval a verseny 30. körében az a Lewis Hamilton áll az élen, aki a bokszutcából rajtolt.

Raikkönen is jött kerékcserére, kényelmesen Verstappen előtt maradt. 

Tiszta kiállás mindenkinél, és Vettel visszajön hajszállal Bottas elé!

Meg Verstappen is.

És jön Vettel.

A Ferrarinak erre reagálnia kell a következő körben Vettellel.

És Bottas jön a bokszba. Na nézzük!

Hamilton most kezdi dobálni a "leggyorsabbnál leggyorsabb" köröket, Vettelről 17 másodpercre, Verstappentől már csak 5-re van.

A jó öreg Rubens Barrichello is feltűnt korábbi csapata bokszában, a Mercedesnél. Persze nem Mercedesnek hívták a korábbi csapatát, de ennek elődje volt a Honda és a Brawn GP, ahol ő is vezetett 2006 és 2009 között.

Raikkönen már 4,5 másodperccel leszakadt Bottasról, Verstappen pedig őt követi további kettővel. Mindketten a gumikra kezdenek panaszkodni. Bottas viszont még képes Vettel nyomában maradni, bízva abban, hogy akár egy jól időzített bokszkiállással is fordíthat.

Grosjeanra 10 másodperces időbüntetést róttak ki az Oconnal való ütközés okozásáért. A Haas pilótája akkor vissza is esett az utolsó helyre, és még mindig ott van, de ezzel most a versenye alighanem végleg megpecsételődött.

Bottasé is képes lehet még dolgokra, most szólnak a fülére, hogy közeledjen Vettelhez, hiszen hamarosan jöhetnek a bokszkiállások. A finn futott is egy leggyorsabb kört.

Ez is megvan. És még csak most fog kiderülni, hogy igazából mire is képes ez a Mercedes, amikor nincs forgalomban...

És a Hamilton-Alonso csata, ahogy várható volt, egy szempillantás alatt véget is ért. A spanyol nem akart csatába bonyolódni, szinte félre is húzódott a Mercedes elől, hiszen neki Massa lesz a fő ellenfele ezen a versenyen. Most Hamilton érkezik Massa mögé, aztán jön egy 10 másodperces rés, amíg utoléri az első négyest.

Ricciardo, Vandoorne és Magnussen rajtbalesetét a verseny után vizsgálják, a három pilóta meghallgatását követően.

Az élen pedig tizedről tizedre nőnek a különbségek. Vettel 2 másodperccel Bottas előtt, aki 2,8-cal Raikkönen előtt. Hamilton már Vettel tempója felől érdeklődik. Gyanítható, hogy ezen a számára tét nélküli futamon semmilyen pozícióval nem fog megelégedni az elsőn kívül...

Ricciardo is 10. már, most tart a két Renault között. Hét másodperc választja őt el Hamiltontól, na meg további két autó.

Akkor most jöhet a Mexikóban félbehagyott Hamilton-Alonso csata folytatása. Bár valami azt súgja, hogy ez most nem lesz olyan izgalmas.

Hamilton a lágy gumikon halad, körülötte mindenki a szuperlágyakon. De akármilyen szépen is kapaszkodik, hátránya már 14 másodperc Vettellel szemben. Most épp Perezt előzte meg, a külső íven jött meg az 1-es kanyarba, és a mexikói visszatámadási kísérleteinek is ellenállt a következő kilométeren.

Mennyire lesz nehéz dolga Vettelnek a július óta első győzelme megszerzésében?

De már megint Hamiltonra kell váltanunk, aki Hülkenberg megelőzésével már 8. Ricciardo meg egy ijesztően rövid féktáv vételével megelőzte Strollt az 1-es kanyarban.

Vettel eközben 1,6 másodperccel vezet Bottas előtt, aki ugyanennyivel Raikkönen előtt, aki szinte ugyanennyivel Verstappen előtt.

És Sainzt is állva hagyta a célegyenesben a Mercedes. Hát, így könnyen felzárkózhat Hamilton az élmezőny tövébe, akár még a dobogóra is lehet esélye.

Nem győzzük befelé gépelni, már Gaslyt is megelőzte Hamilton, ezzel belépett a pontszerzők közé.

Hamilton közben könnyedén túljutott a Sauberen is, egészséges autóval jóval könnyebben megy számára az előrehaladás, mint két hete Mexikóvárosban.

Alonsót rögtön az újraindítás után előzte meg Massa, és már Perez is támadja az erőhiányos McLarent.

Meg is van neki, Ericsson a következő. Ricciardo a mezőny végére esett, ő is megkezdi a kapaszkodást.

Hamilton a 13. helyen halad és Strollt támadja.

Az állás az élen: Vettel, Bottas, Raikkönen, Verstappen, Massa, Alonso, Perez és a két Renault.

Az 5. kör végén kiállt a biztonsági autó, folytatódjon a verseny!

Itt van róla videó is.

Ocon és Grosjean páros tánca.

Ez a nagy kavarodás után talán némileg meglepő, hogy csak hárman estek ki: Ocon, Magnussen és Vandoorne. A biztonsági autó továbbra is a pályán, és továbbra is a bokszon vezeti át a mezőnyt a Senna-S után történt Magnussen-Vandoorne-Ricciardo-féle romok eltakarítása miatt.

És Magnussen is leparkolt a pálya szélén. Áhá, a visszajátszásokból látszik, hogy Magnussen Vandoorne-nal ütközött, és a szendvics közepében lévő belga autója ért hozzá a Red Bullhoz.

Vandoorne is kiesett, ő lökte meg Ricciardót, az ausztrál viszont egy kerékcsere után még versenyben van.

Biztonsági autó lépett a pályára, ami a bokszutcán vezeti keresztül a mezőnyt.

Ocon kívülről akarta előzni a Haast, de Grosjean alatt megcsúszott az autó, egyenesen bele a Force Indiába. Ocon tovább indult, de most megint leparkolt a fűben. Két kereke is defektes a jelek szerint.

Grosjean és Ocon is összeakad, és együtt piruetteznek ki a pályáról. Ocon kiesik, véget ér a nagy célba érési sorozat!

És egy baleset a mezőny második felében, Ricciardo autója pördült meg.

Vettel jött el jobban, megvan neki az első hely.

Massa a rádión üzeni a világnak, hogy nagyon szeret mindenkit, és mindent nagyon köszön. Vajon mire lehet képes utolsó hazai futamán a 9. helyről? 

Egyelőre viszont nincsenek, mindenki el tudott jönni a bemelegítő körre, még Raikkönen is.

Pereznek szólnak rádión a felvezető kör előtt, hogy figyeljen az előtte álló Raikkönenre, mert problémái lehetnek...

Lezajlott a rajtrács bemutatása: tehát Bottas az élen, mellette a belső íven Vettel. Mögöttük Raikkönen és Verstappen, mögöttük pedig Perez és Alonso. 

Csak a rend kedvéért: 0% az eső valószínűsége a verseny ideje alatt. Teljesen száraz futamra készüljünk tehát.

De olyan is van, aki unatkozik a rajtrácson. Az a hölgy, akit a 20. rajtkocka elé állítottak fel, Hamilton ugyanis nem áll ott, ő a bokszból várja a rajtot, miután új motorelemeket és beállításokat kapott.

Na, most már beült és kormányt is kapott.

Sürögnek-forognak a mérnökök az autó körül, a borítás néhány elemét le is vették. Raikkönen pedig még az autója mellett sétál sisak nélkül, 7 perccel a start előtt. Megismétlődhet a sepangi dráma?

Jaj, úgy hangzik, valamilyen elektronikai hiba ütötte fel a fejét a harmadik helyen álló Raikkönen autójában!

Massa a kisfiát is magával vitte a rajtrács elejére, hogy együtt hallgassák meg a brazil himnuszt a most már tényleg utolsó hazai F1-es futamán.

Az F1 hivatalos Twitter-oldala kiposztolta a világ egyik legizgalmasabb, legelgondolkodtatóbb szavazását. Az alábbi három esemény közül melyiknek örülnél legjobban a futam végén? a) Raikkönen nyer, b) Alonso a dobogón, c) Massa a dobogón?

A posztolás pillanatában több mint 3000 szavazat beérkezése után 32-36-32 a százalékok megoszlása, vagyis elképesztően szoros! Ti melyiket választjátok?

Ellenben az előző két év Brazil Nagydíjaival, most még Fernando Alonso is boldog. Olyannyira, hogy csapattársát is puszilgatni kezdte egy fotó kedvéért. A spanyol a 6. helyről rajtol, ami a legjobb startpozíciója az elmúlt három szezonban!

A büntetések által is kicsit átrendezett rajtrácsot itt nézhetitek meg. Szokásos, hogy azóta már megint történt változás, Marcus Ericsson is kapott egy öt rajthelyes büntetést váltócsere miatt, szóval valamennyivel még hátrébb fog kerülni a 16. pozícióból.

Napos napot mindenkinek! Interlagosban is napos az idő, a tavalyi esőviharfutam ma biztosan nem fog megismétlődni. Ettől persze még nagy izgalmaknak nézhetünk elébe, már csak azért is, mert a friss világbajnok, Lewis Hamilton tegnapi hibája miatt a mezőny végéről indul, a győzelemért folyó versenyt pedig legalább négyesélyesnek mondhatjuk.