DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:11

Mindenkinek van már köre, és Pascal Wehrlein a bejutó, 16. helyen, előzve csapattársa mellett mindkét Saubert, Toro Rossót és Palmert is.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, az összefoglalót ide kattintva találjátok. Hamarosan jövünk a legérdekesebb hírekkel, holnap pedig élőben követjük végig a szezon utolsó nagydíját, ahol eldől, hogy Hamilton negyedszer vagy Rosberg először.

Lewis Hamilton karrierje 61. pole-pozícióját szerezte: négyre van Sennától és hétre Schumachertől. Könnyen lehet, hogy a legfontosabb rekordok közül ez lesz az első, amit valaki elvesz Schumachertől.

Hopp, amíg el nem felejtjük, itt a Q3 végeredménye:

A holland Monza óta nem rajtolt ennyire hátulról.

A Mercedesek aligha bánják, hogy Verstappen nincs ott közvetlenül mögöttük...

Itt a vége: Hamilton, Rosberg, Ricciardo az első három helyen, majd jön a két Ferrari Raikkönen, Vettel sorrendben, Verstappen csak a hatodik, majd érkezik a két Force India, a nagy öregek csatáját pedig Alonso nyerte Massa ellen - ezzel a McLaren mindkét Williamst lenyomta az időmérőn!

A SZEZON UTOLSÓ POLE-JA LEWIS HAMILTONÉ!

Rosberg megint lassabb a másodikban!

Az első szektorban Rosberg a gyorsabb ismét!

Mind a tíz pilóta a pályán, a két Mercedes kezdi a gyorsköröket..

Most jönnek, Hamlton először, Rosberg utána. Egészen korán kihajtanak az utolsó gyorskörre.

Négy perccel a vége előtt senki nincs a pályán.

Alonso használton futotta aleős körét, Massa pedig még úgy sem. De ők valószínűleg így is csak a 9-10. helyet bokszolhatják le egymás között.

Verstappen csak az ötödik, a két Red Bull a két Ferrari között!

Ricciardo és Vettel is kikap Raikkönentől.

Raikkönen a harmadik hat tizeddel.

Simán veri Rosberget! 1:39,013 az ideje!

A másodikban Hamilton a gyorsabb!

Az első szektor Rosbergé. Raikkönené még jobb!

Idén 11-8 az állás kettejük között Hamilton javára.

Indul a Q3, most eldől a szezon utolsó pole-pozíciójának sorsa!

Soha többé nem lesz már... 

Elég beszédes volt a kép, ahogy Wehrlein mindenkivel lepacsizott - talán a gratuláció mellett ezek már a búcsú képei is voltak?

És a britet még kihívták egy búcsúmérlegelésre!

Itt a Q2 végeredménye, Button a 12. helyen zárta élete utolsó időmérő edzését.

Wehrlein a 16. helyen, de az, hogy csak egy másodpercre volt a Q3-tól, mindenképpen dicséretes.

A Red Bullok csak koptattak, nem fejezték be a kört, szuperlágyon rajtolnak.

Tényleg veszélyben voltak a Williamsek, Alonso kiitolta Bottast!

Ricciardo fülére szóltak: ha a versenymérnök szól, lassítania kell. Azaz valószínűleg nem akarják megdönteni eddigi idejüket - vagy legalábbis Ricciardo esetében.

A Force Indiák viszont nem jöttek ki, ők biztonságban érzik magukat.

Nem, ismét tévedtünk, nehéz kibogozni a Red Bull taktikáját. Vajon csak bekoptatják őket, vagy mégis ultrán akarnak rajtolni?

Hoppá! Tévedtünk, Verstappen kijön ultralágyon. Lehet, hogy szétszedi a Red Bull a két pilóta taktikáját? Lehet benne ráció: a gyorsabb pilóta ultrán rajtol, a lassabb szuperlágyon.

Három perc van hátra, jön a tűzijáték, Bottas és Alonso kezdi. A Force Indiák kérdésesek, az első hat aligha jön ki.

E pillanatban tízen futottak új gumikon, és ők állnak az első tíz helyen, azaz Massa és Bottas nincs biztonságban, Alonso de akár Grosjean is veszélyes lehet rájuk.

Az, hogy Verstappen csak öt tizedet kapott a keményebb keveréken, nagyon biztató jel a Q3-ra nézve is!

Button és Wehrlein is használt ultrán teljesítette első körét, s a Manor gyorsabbnak bizonyult!

Verstappen szuperlágyon gyorsabb az ultralágyas Vettelnél!

A Red Bullok ultra helyett szuperlágyat tettek fel - ezek szerint piros oldalfalú Pirelliken akarnak rajtolni, na ez belekavarhat a két Mercedes csatájába holnap.

Rosberg egy, Raikkönen két és fél tizedet kap Hamiltontól. Ez egy pazar kör volt a finntől!

Többek közt az nagyon nagy kérdés, hogy a két búcsúzó be tudja e tolni a Q3-ba a McLarent, illetve a Williamst.

Nézzük a második szakasz: 15 perc van a legjobb tízbe kerülésre.

Itt a Q1 végeredménye:

WEHRLEIN A Q2-BEN! Kiütötte az F1-től jó eséllyel búcsúzó Nasrt!

Ocon négy század híján kiüti Nasrt!

Button a 9. helyen, megvan a Q2!

Nasr bejött, ő már nem javít, a bokszból kell kiszurkolnia a továbbjutását.

Bottstól lefelé jelenleg mindenki a pályán.

Bottas lehet a nagy spórolója a Q1-nek, hiszen a finn szuperlágyon futott olyan kört, mellyel biztosan továbbjutó lesz. Massa hat tizedre a kieső zónától, őt kiküldték még egyszer.

Nasr kitolja Wehrleint pár század különbséggel.

Grosjean a 10., Gutierrez a 12., magabiztos továbbjutónak tűnik a két Haas!

Verstappen nagy kört fut, ő is megveri Rosberget! Riccardo közben csak a 9. helyen.

Vettel gyorsabb Rosbergnél! A második a német, bő nyolc tizeddel Gamilton mögött.

Raikkönen a remek első szektor ellenére még Pereznél is lassabb.

A két Williams szuperlágy gumin jön ki az ultralágy helyett...

Raikkönen jobb első szektort fut, mint Hamilton, Rosberg pedig egy másodpercet kap Hamiltontól.

Rosbergnek köze nincs Hamilton köréhez, a brit 1:39,487-tel vezet!

A második is nagyon jó!

Hamilton egy abszolút legjobb szektorral kezd!

Az első idők érkeznek, e pillanatban Button vezet 1:41,806-tal, de már Hamilton is a pályán.

A mezőny fele a pályán, jönnek az első gyorskörök.

Köztük a két Toro Rosso is a pályán!

Kezdődik a Q1, sorban jönnek az autók a pályára.

Lewis Hamilton mindhárom eddigi szabadedzésen gyorsabb volt Rosbergnél - a három eddigi közös időmérőjükön Abu Dhabiban viszont Rosberg volt a jobb. Na ebből rakjunk össze valamit!

A Q1-ben érdemes lesz a Manorokra odafigyelni, hiszen eddig igen biztató teljesítményt nyújtottak a brit kiscsapat Mercedes-juniorai.

Nagy szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a szezon utolsó időmérő edzésének élő közvetítésén!