DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:55

Az időmérő alatti 70 százalék esély van arra, hogy esni fog az eső.

Köszönjük a figyelmet, maradjatok velünk, hiszen hamarosan jövünk az időmérő utáni nyllatkozatokkal és az egyéb friss hírekkel!

Ezzel a rajtsorrenddel már akkor is fantasztikus futam áll előttünk, ha nem fog esni holnap - ha pedig fog, akkor következhet egy újabb interlagosi klasszikus...

Itt az időmérő edzés végeredménye:

Következik a finn mögött Verstappen, Vettel, Ricciardo, majd a nap egyik hőse, Romain Grosjean, a két Force India Hülkenberg, Perez sorrendben, végül a tőlük alig elmaradó Alonso.

Hamilton a pole-ban Rosberg előtt, Raikkönen a harmadik!

Egy perc múlva eldől a brazil pole!

Az a szemerkélés annyira nem erős, ahogy Grosjean köre is mutatja - így aztán a francián kívül a másik kilenc szereplő a pályán.

Grosjean konkrétan közelebb van az előtte lévő Raikkönenhez, mint a mögötte álló Alonsó hozzá.

HOPPÁ! Grosjean bejön a hetedik helyre! Nesze neked lehetetlen...

Szemerkél az eső - vajon egyáltalán lesz értelme újabb gyorsköröket futni?

Ezt azért mondhattuk el, mert senki nincs a pályán, egyedül a felvezető körén tartó Grosjean, aki megpróbálja a lehetetlenhez közelit, hogy a 10. helynél még előkelőbbet szerezzen meg a Haasszal.

Időközben büntetése ellenére Buemi ismét nyer a Formula-E-ben - lehet, hogy arra készül, hogy két verseny kihagyásával is bajnok legyen...? Bird a második, Rosenqvist a harmadik élete második Formula-E futamán!

Alonso a Force Indiák előtt az első körök végén - a 7. rajthely várakozáson felüli eredmény lenne a McLarentől!

Az élmezőny sorrendje egy menet után: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Vettel, Ricciardo, Raikkönen. Rosberg aligha lesz nyugodt, ha Verstappen rajtol mögüle/mellőle...

Az első gyorsköre Hamiltonnak sikerül jobban: másfél tizedet ver Rosbergre!

Tekntsünk előre, elindult a Q3 - az elmúlt három alkalommal Rosberg e szakaszban megverte Hamiltont Brazíliában, de vajon sikerül negyedszer is?

Massa a 13. rajthelyen - soha nem indult ennyire hátulról Brazíliában, még a Sauberrel sem. Gyenge időmérője van a nyugdíja vonuló versenyzőknek...

A Haas nagy örömmel hirdeti, hogy két Q1-es kiesés után ismét a Q3-ba jutott Grosjean.

Marokkóban közben a megbüntetett Buemi és a második futamát teljesítő Rosenqvist harcol a győzelemért!

Bottas 6, Gutierrez pedig 7 századdal maradt el a Q3-tól.

Mármint Grosjean, nem Gutierrez...

Kiesett mindkét Williams! Alonso és Gutierrez viszont bent a Q3-ban.

Gutierrez kiüti Massát, Perez aztán őt, Gutierrez pedig kitolja Bottast!

Alonso veri Bottast, Massa bejutó átmenetileg!

Az első hat helyezett maradt a bokszban, Massa nagyon küzd.

Na, most jön mindenki, még a Haasok is, csak Palmer a bokszban - egy biztos kiesőnk tehát már van.

Jöhet az utolsó tűzijáték, két és fél perc van hátra.

Palmer sokat bakizott, de így is bejön a Toro Rossók elé...

Massa, Sainz, Kvjat, Palmer és a két Haas most a kiesőzónában.

Massa, Sainz, Kvjat, Palmer és a két Haas most a kiesőzónában.

Massának jönnie kell, nagyon kellemetlen lenne a Q2-ben búcsúzni utolsó hazai időmérőjétől...

A két Force India Alonso mögött, de Massa előtt bejön a legjobb 10-be - Hülkenberg négy ezreddel Perez előtt, a hátrány 1,4 másodperc Hamiltontól, ez most a bejutó idő.

Hét perc van hátra, lehet, hogy a két Haas meg sem próbálja...? Egyiknek sincs mért köre, s egyik sincs a pályán.

Egyelőre csak 12-en futottak mért kört a 16-ból - az utolsó bejutó hely egyelőre Sainzé bő 2,3 másodperc lemaradással.

Hamilton egyébként jobb időt futott a tavalyi pole-körnél 1:11,238-cal.

Bő fél másodperc Hamilton és a legjobb nem-mercedeses pilóta, Verstappen között.

A Q2-ben is Hamilton kezd jobban! Verstappen ismét bejön harmadiknak.

Közben zajlik a második szakasz, tíz versenyző már a pályán, köztük a Mercedesek.

Ocon, aki mndössze 5 ezreddel maradt el Wehrleintől, arra panaszkodott, hogy a csapattársa feltartotta, ami elmondása szerint "nem cool".

Persze ennyire nem volt furcsa... Ez megunhatatlan:

A szünetben nézzük meg a nap eddigi egyik legfurcsább jelenetét:

Íme a kiesők listája:

Buttom is elszáll, akárcsak a Manorok és a Sauberek.

Vége a Q1-nek, jönnek az utolsó körök. Magnussen kiesik!

Alonsóval bezárólag az első kilenc a bokszban maradt, a többiek jönnek még.

Button jön gyors köre végén.... 1:13,397, nincs meg a 16. hely!

Jöhetnek az utolsó körök, a Haasok jöttek ki először, majd következik Button.

Az élmenők mind a bokszban, sőt, csak a Manorok a pályán. Sokan, így Vettel is csak egy igazán gyors kört mentek.

Nézzük a veszélyzónát: Button, Wehrlein, Ocon, Nasr, Ericsson és Magnussen kieső helyen.

Már mindenkinek van mért köre, de míg Vettel az ötödik, addig Ericsson csak a 21. helyen áll.

Miközben a svéd a bokszban vesztegel, honfitársa vezeti a Marrakesh ePrix-t! 

Egy nagyon erős első szektorral nyit Vettel!

Összerakták a Ferrarit, Vettel a pályán, Ericsson viszont továbbra is bokszban motorgondjai következtében.

Interlagos azon pályák egyike, ahol a Manornak esélye lehet a Q2-be jutni az eddig látottak alapján - ehhez mielőbb be kéne azonban jönni a legjobb 16 közé, és nem a bokszban csücsülni, hiszen bármikor leeshet az eső...

Verstappen alig maradt el Risbergtől, és feljött harmadiknak, máris sokan egy másodpercen belül a Mercikez képest.

Elsőre három tizeddel veri Hamilton Rosberget, a többiek egy másodpercen kívül. Elég nagy a forgalom a pályán, csak Vettel és Ericsson a bokszban.

Hamiltoné lesz az első gyorskör, Vettelen, a Force Indiákon és Ericssonon kívül mindenki a pályán.

Zöldre váltott a lámpa, a két Mercedes hagyja el elsőként a bokszutcát.

Mindenki fél az esőtől, sorra állnak ki a garázsokból az autók, hogy azonnal elindulhassanak.

Egy óceánnal odébb hamarosan rajtol a Formula-E marokkói futama, az eredményről természetesen mi is beszámolunk majd.

Perceken belül kezdődik a Q1, ahol egyelőre kérdéses Vettel részvétele, helyszíni hírek szerint a hidraulikával van gond a Ferrarinál.

Üdvözlünk mindenkit a brazil időmérő élő közvetítésén, kezdjük egy nagyon fontos friss hírrel: Lewis Hamilton le akarja fagyaszt... ja, nem erre gondoltunk: Vettel jó eséllyel nem vesz részt az időmérő edzésen műszaki gondok miatt.