DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:14

Na nézzük a rajtot...

Hát, ezzel véget ért a 2018-as F1-es szezon, mi meg befejezzük ezt a szöveges közvetítést. A tartalomgyártást viszont nem, szóval maradjatok továbbra is velünk.

Alonso a pályalevágásért kapott még egy öt másodperces időhozzáadást, ezzel zárja F1-es karrierjét a spanyol, a 11. helyen.

Lewis Hamilton megnyerte az Abu Dhabi Nagydíjat, 73. diadalával már csak 18-ra van Michael Schumacher rekordjától. A dobogóra állhato még Vettel és Verstappen. Mögöttük Bottas, Sainz, Leclerc, Perez, Grosjean és Magnussen lettek még pontszerzők.

Alonso megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb középső szektorát - a visszajátszásból viszont kiderül, hogy egy elfékezés utáni pályalevágással érte azt el, szóval nem kerül feljegyzésre.

Az állandósuló különbségekből ítélve az élen már aligha lesz változás az utolsó két körben.

Ez a beszélgetés azért megint különleges Alonso és a mérnöke között.

- Egy pont még elérhető, gyerünk érte!
- Van már 1800 pontom - utal a karrierje során összegyűjtött körülbelüli mennyiségre a spanyol.
- Akkor csináljunk belőle 1801-et az én kedvemért! - fele a mérnök.

Alonso azt kérdezgeti a mérnökétől, hogy mi a verseny eddigi leggyorsabb köre - egy kerékcserével talán azt szeretné megdönteni búcsúzásul. De a mérnöke ebben nem partner, hiszen a spanyol a 11. helyen áll, szóval még egy pont is elérhető, ha elkapná Magnussent.

Öt körrel a vége előtt Hamilton biztonságos, 4,5 másodperces előnnyel vezet Vettel előtt, akit ugyanennyivel követ Verstappen.

Na tessék, egy újabb csapatváltó, Gasly is a pálya szélén! Technikai hiba miatt kérték, hogy parkoljon le.

Ocon a verseny feladására készült volna, de már a bokszutcába menet megadta magát alatta a Force India. Most próbálják eltolni a bokszbejárattól. Újabb pilóta zár eredménytelen búcsúfutamot csapatával Raikkönen és Ericsson után. Na meg Alonso se lelhet sok örömet jelenlegi 12. helyében.

Ricciardo lassan közeledik Verstappenre. Az ausztrál régen látott dobogóval búcsúzhat a Red Bulltól, Verstappen viszont még próbálná nyomni az utolsó nyolc körben is Vettel és a vb 3. hely elérése érdekében. 

Az eső közben elvonult a pálya környékéről, és már nem is várható vissza. És valóban nem volt különösebb hatása a verseny folyására.

A Red Bullok között dőlhet el a harmadik hely sorsa. Vajon Ricciardo tudja majd támadni a két másodperccel előtte haladó Verstappent?

Az első ötös végére visszaesett Bottas így most már további pozícióvesztés nélkül kiállt egy újabb kerékcserére, hátha legalább az utolsó köröket élvezheti.

Közben Ocon kapott egy 5 másodperces időbüntetést pályaelhagyásért.

Verstappen és Bottas első kerekeikkel pedig össze is akadtak az előzés közben. A hollandnak azért összejött két koccanás a futam során.

Ricciardo is elkapta a szenvedő Bottast. Hát, a finnek az egész szezon és ez a futam is egészen máshogy alakult, mint a tavalyi...

Pontosabban ezzel Verstappen még csak Bottast előzte meg a pontversenyben, ám ahhoz, hogy a már kiesett Raikkönent is elkapja, a 2. helyen kellene végeznie. Vettel 5 másodperccel van előtte.

És megcsinálta Verstappen! Bottasnak láthatóan komoly nehézségei voltak az elmúlt pár körben, többször lecsúszott az ívről, nem tudta tartani a Red Bullt sem. És Ricciardo még csak most jön.

Ha Verstappen megelőzi Bottast a 3. helyért, akkor viszont pontegyenlőséggel a holland venné át a bajnoki dobogó alsó helyét is.

Vettel kissé váratlanul beérte és megelőzte Bottast. A finn egy elfékezéssel hibázott, így esett a nyakára a Ferrari, amely immár a 2. helyen áll. Bottasnak még így is meglenne a bajnoki 3. hely, viszont Verstappen ott van közvetlenül mögötte, és a nagyon gyors Ricciardo is közeledik.

Hamilton visszavette a vezetést, végre reális különbségeket mutathatunk az élmezőnyből.

EasyCapture3

Na, Ricciardo a bokszban! Friss szuperlágy gumit kapott, mivel hiperből már nem maradt neki új szett. Viszont ebből most kinyomhat mindent. Az 5. helyen áll, cél az első dobogó Monaco óta.

Grosjean, Vandoorne és Ocon vívtak látványos hármas csatát. A belga jött ki belőle győztesen - végre egy kis sikerélmény számára.

Sőt, immár szinte mindenki egyéni legjobb köridőket fut. Ricciardo esetében az igazán figyelemreméltó ez, aki még mindig három másodperccel vezet Hamilton előtt. 25 kör van hátra - vajon arra játszik a Red Bull, hogy a leglágyabb gumikat rakják fel az autójára a végén?

Nem nagyon látszik meg a köridőkön az eső, ami szinte azonnal felszárad a földet érés után. Vettel például tudott most egy abszolút legjobb első szektort is futni.

Leclerc még így is nettő 6. lehet a többiek kerékcseréje után, bár most érkezett meg mögé Perez friss gumikkal a bokszból.

Leclerc megelőzte Alonsót, ezzel a 8. helyen áll. Egy perc a lemaradása a bokszban még nem járt Ricciardóhoz képest, viszont tudva, hogy a rajt után még az ausztrál előtt haladt, nagy mellélövés volt ez a taktikával a Saubernél.

Egy másikon meg Ericsson kieséséről lehetne megbizonyosodni, ha ilyen rövid idő alatt találtunk volna róla képet. Mindenesetre a svéd Sauberje lelassult, amit a csapattól távozó pilóta leparkolt biztonságos helyen.

Ezen a képen bizonyosodhat meg mindenki az esőcseppek valódiságáról.

Most már lehet találni olyan kameraállást, amelyen látszik, hogy esik az eső. De ez tényleg olyan enyhe, hogy senki se ázik el tőle.

"Öt perc múlva enyhe eső jöhet" - mondják Vandoorne-nak. Ha enyhe, akkor lehet, hogy semmi különösebb hatása nem lesz a versenyre a magas hőmérséklet miatt.

Hamiltonnak is szólnak, hozzátéve, hogy valószínűleg nem lesz szükség intermediate gumikra.

Ricciardo mögött hat másodpercre van Hamilton, és az ausztrál még adós egy kerékcserével.

Közben az a hír járja, hogy esik az eső Abu Dhabi központjában.

Röpködnek a gyorskörök a frissen kereket cserélőktől, Bottas legutóbb két másodperccel gyorsabb volt Hamiltonnál, de még nyolc a hátránya.

Ricciardóé a vezetés. És Verstappen is jön a bokszba.

Vettel a bokszban, de nem volt túl gyors a csere. Bottas egy körrel később állt ki és vissza is jött elé. Vettel ráadásul beragadt Ocon mögé.

Hamilton a hétvége legkeményebb gumikeverékén köröz, és a terv szerint többször már nem is áll ki a bokszba. Ha így lesz, és a tempója sem esik vissza, akkor továbbra is ő a futam fő esélyese.

Hír az orvosi központból: Hülkenbergen nem találták sérülés nyomait, de egy ideig még megfigyelés alatt tartják. A németnek a történtek ellenére is jó esélye van arra, hogy a 7. helyen maradjon a pontversenyben. Perez akkor tudná ezt elvenni tőle, ha legalább a 4. helyen végezne - most a 7.

Verstappen még mindig remek köröket megy a többiekénél lágyabb gumikkal.

Huh, Hartley nagyot csattant a védőfalba egy lesodródás után, de úgy tűnik, megúszta az autója.

Leclerc remekül ment, Raikkönen kiesése után már a 4. volt, de ő is kihajtott a bokszba, és a 12. helyen most forgalomba került.

Hamilton és Verstappen csatáznak nagyot - a két egymást követő egyenes a DRS-zónákkal segíti az oda-visszaelőzéseket. A brit egyelőre az 5. helyen maradt. Verstappen elég sokat nyert az elmúlt percek történéseivel, már csak két másodperccel van Ricciardo mögött.

Raikkönen kiesésével ha Bottas legalább a harmadik helyen végez, akkor a Mercedes finnje lesz a harmadik a bajnokságban.

Hamilton az egyetlen az élmezőnyből, aki kihajt kerékcserére, most kevesebb időt veszít a lassú tempó miatt. Szuperlágyakat kapott, az 5. helyre jött vissza és csak 10 másodperc a lemaradása a vezető Bottas mögött. De ne feledjük, Austinban is egy ilyen, elsőre remeknek tűnő húzás miatt csúszott le a győzelemről.

A célegyenesben áll a Ferrari, virtuális biztonsági autó van érvényben. "Mi történik? Nincs motorerő" - kérdezte mérnökét a finn. 

Oh, Raikkönen alatt megállt a Ferrari a csapattal töltött utolsó versenyén! A finn a 4. helyen állt.

Woah, hát nem sokon múlt, hogy a két autó összeütközzön, amikor Verstappen bebújt a Force India mellé - illetve érintkeztek is egy kicsit a kerekeik. De az egyenesekben még előzgették egymást egy kicsit oda-vissza. Hajmeresztő volt, de megúszták, és most már a holland egyértelműen előrébb.

De ami most kifejezetten izgalmas, az a 10. helyre visszacsúszó Verstappen csatája Oconnal...

Leclerc az 5. a Sauberrel, átugrotta Ricciardót még a rajt utáni csata során. Grosjean sem esett vissza, a 7. helyen áll.

Vége a biztonsági autós szakasznak, Hamilton vezetésével folytatódhat a csata. A brit szépen el is ugrott Bottastól.

Már meg is van az ítélet: nincs büntetést, a versenybírók senkit nem találtak vétkesnek Grosjean és Hülkenberg balesetében.

Grosjean és Hülkenberg csatázott, a Haas bal első kereke találta el a Renault jobb hátsóját. Nem könnyű ítéletet mondani az esetben, a Sky Sports kommentátora, Martin Brundle szerint a francia nem hibázott. De a versenybírók természetesen vizsgálódnak.

Grosjean ütközött Hülkenberggel, ez küldte el szaltózni ijesztő módon a Renault-t.

"Tűz van, szedjetek ki innen" - jelentkezik be aggódó hangon Hülkenberg a rádióban, akinek kimászását a halo jelenléte nehezítette. De a pályabírók gyorsan cselekszenek, megfordították az autót és a német már ki is mászott belőle.

Jézus Mária, Nico Hülkenberg autója a feje tetején landolt! Biztonsági autó!

Maradt a sorrend az élen, Hamilton eljött Bottas és a Ferrarik előtt. Verstappen esett vissza nagyon!

Az egyéni pontversenyben a harmadik hely sorsa kérdéses még, Raikkönen, Bottas és Verstappen van harcban az év végi FIA gálán való részvételért. 

Alonso a 15. helyről kezdi utolsó futamát. Megkezdődött a felvezető kör.

Az első öt helyezett ultralágyakon rajtol, míg Verstappen a még puhább hiperlágyakon.

De azért most a FOM hivatalos adatai is azt mondják, hogy 40% esély van az esőre a futam során. Na hát ha valami, akkor ez igazán emlékezetessé tenné a futamot.

Amúgy elég borús az ég Abu Dhabi felett, ami elég szokatlan az Arab-félszigethez képest. Délelőtt a Renault közzétette, hogy időjárásjelző mobilapplikációjuk szerint akár eső és villámlás is lehet, de erre azért továbbra se vegyünk mérget. 32-35 fok körül van a pálya és a levegő hőmérséklete is.

A rajtrácson (mint ahogy egész nap és egész hétvégén) minden az Alonsótól való búcsúzásról szól, aki jelenlegi tudásunk szerint utolsó F1-es futamán indul el ma.

A rajtfelállásra ide kattintva vethettek egy pillantást. Hamilton-Bottas-Vettel-Raikkönen-Ricciardo-Verstappen az első hatos.

Hamiltonnak viszont nemcsak a "filmvásznon", hanem a való életben is problémái vannak a rajt előtt - igaz, nem olyan súlyosak, mintha valaki egy székhez kötözte volna. A rajtrácson a szerelők levették a pole-ban álló Mercedes jobboldali (bár ugye attól függ, melyik oldalról nézzük) oldalszekrényét. A BBC információi szerint azonban nincs komoly gond, csak egy adatkábel rakoncátlankodott.

Egy dolgot már biztosan kijelenthetünk: bármi is történjen a versenyen, az nem lehet olyan szenzációs, mint az a túszul ejtős videó, amit Lewis Hamilton és a színész Will Smith dobott össze a futam előtt. Kiváló alakítás, Hamiltontól is! Nézzétek meg a linkre kattintva, ha még nem tettétek volna.

No hát akkor kezdjünk is bele a régi szép időket idézve 14 óra körül (bár immár 10 perccel később) startoló futamba!