DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:30

Valtteri Bottasé a második szabadedzés, íme a végső sorrend:

A következő felvonás, a harmadik szabadedzés szombaton 11:00-kor következik.

Percek maradtak hátra a meglehetősen eseménytelen második szabadedzésből.

A bokszutcában Perezt Verstappen elé engedte ki a Force India, a holland rögtön szóvá tette: veszélyes kiengedés.

A Red Bull és Mercedes rádiózása egyaránt arról szól, hogy a Ferrari küszködik a gumikkal.

A három élcsapat közül ismét a Ferrari áll leghátul, ezúttal azonban a különbség két másodperc helyett csak két tized.

Lewis Hamiltont vizsgálják, mivel az első szabadedzésen a bokszutca-bejáraton átlépte a záróvonalat, hogy a pályán maradjon – éppen, mint a Német Nagydíjon, amikor nem kapott büntetést.  

A második edzés állása 60 perc elteltével:

A legtöbb körrel, 21-gyel Raikkönen és Vettel rendelkezik.

A mezőny hosszabb etapokat teljesít, szinte mindenki hiperlágy gumin: kivételként Sainz köröz szuperlággyal, Vandoorne pedig ultralággyal.

Verstappen az akkumulátor lassú töltésére panaszkodik.

A topcsapatok mind a hat versenyzőnek van már kvalifikációs köre: a sorrend köztük Bottas, Verstappen, Hamilton, Raikkönen, Vettel és Ricciardo.

Itt van Verstappen is a leglágyabb keverékkel: Bottastól csak 52 ezredre maradt el.

Megérkeztek a Mercedesek is a hiperlágy szettel: Bottas átveszi a vezetést (1:37,236), Hamilton a második pozícióban.

Felkerültek a hiperlágyak, Ricciardo idejét pedig több mint egy másodperccel megdöntötte Kimi Raikkönen, aki 1:37,461-gyel vezet. Percek alatt átrendeződött az élmezőny, a finn mögött Vettel, Grosjean, Hülkenberg és Sainz.

Az edzés állása 30 perc elteltével:

Az alkonyatban ilyen látványos képek készülnek az autókról (fotó: Pirelli):

Ahogy a nap lemegy, Ricciardo átvette a vezetést, mindössze 0,018 másodperccel Bottas előtt. 1:38,582 az ausztrál legjobbja.

Verstappen padlólemeze megsínylette a csúszdázást:

A problémás rázókő megint megtréfálta a versenyzőket: Verstappen fennakadt rá és végigszánkázott rajta hosszában.

Alonso és Ricciardo is teljesítette gyorskörét, mind a 20 versenyzőnek van eredménye.

Negyed óra elteltével Bottas, Verstappen, Hamilton, Raikkönen és Vettel az első öt helyen.

Verstappen első szabadedzésen elért legjobbja, 1:38,491 már egészen közel van: a holland azt a kört hiperlágyon érte el, Bottas most ultralágyat teljesített.

Futólag Hülkenberg ugrott az élre, aztán Raikkönen, majd Bottas következett az első helyen: 1:38.600 az új mérce.

Már a két Ferrari vezet: Raikkönen 1:40,224-gyel az élen, Vettel 46 ezreddel mögötte.

A hétvégén elérhető gumikeverékek: szuperlágy, ultralágy és hiperlágy.

Strollé az első gyorskör, 1:41,081-gyel.

Utolsó versenyhétvégéjén Alonso produkálta magát kicsit a kamerának.

A 90 perces edzés elkezdődött, elsőként Stroll hajt ki a pályára.

A levegő 26, az aszfalt 30 Celsius fok Abu Dhabiban, a továbbiakban pedig folyamatosan hűlni fog a két érték.

Több hír is napvilágot látott a két edzés közötti szünetben: Esteban Ocon a Mercedes tartalékpilótája lesz 2019-ben, Kimi Raikkönen pedig már a verseny utáni kétnapos Pirelli-teszten átül a Sauberbe.

Az első tréning ezzel szemben nappal zajlott, eltérő hőmérsékleti körülmények között. Max Verstappen volt a leggyorsabb, a Mercedes egy, a Ferrari két másodpercet kapott a Red Bulltól, de a gumiprogramban is fontos különbségek voltak.

A második szabadedzés napfényben kezdődik, de reflektorok alatt ér véget, akárcsak az időmérő és a futam: ebben a 90 percen gyűjthetők a legértékesebb adatok.