DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
20:47

Hamilton már most, a 71 körös futam 24. körében nem elégedett az alig több mint tíz kör óta használt szuperlággyal. A bal elsőn látványos sáv keletkezett.

Vettel sportszerűen gratulált Hamiltonnak, majd összeölelkezett a két rivális. Élő közvetítésünk ezzel a képpel búcsúzik.

A Mexikói Nagydíj eredménye:

75 másodperccel Verstappen mögött, a negyedik helyen Hamilton megszerezte ötödik világbajnoki címét.

A 71. körben leintik a Mexikói Nagydíjat, Max Verstappen nyeri a versenyt Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen előtt.

A finn körhátrányban van Verstappenhez képest – csupán négyen körön belül.

Nem meglepő, hogy Bottasé a leggyorsabb kör a hiperlágyon: 1:18,741.

Verstappen nagyon fél, hogy hasonlóan jár, mint csapattársa, és kéri a Red Bullt, hogy ha kell, tekerjék le az autó teljesítményét.

A VSC alatt Bottas harmadszor is kiállt a bokszba hiperlágy gumiért – a finn ötödik helyén ez mit sem változtatott.

Hihetetlen, a célegyenes végén Ricciardo autója megállt, az ausztrál kiesett a második helyről.

Ricciardo autója füstölni kezdett 10 körrel a vége előtt!

„Őrület, hogy nem vagyunk versenyben. Az autónak semmi tapadása” – panaszkodik az ötödik helyen álló Hamilton, Nem egy ilyen eredménnyel szerette volna bebiztosítani a bajnoki címet.

Ricciardo a 45 körös gumikon 1:19,462-vel a futam leggyorsabb körét teljesítette, hosszú ideje maga mögött tartja Vettelt.

Christian Horner a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy a Verstappen autójáról lekerült szuperlágy alapján Ricciardo kiállás nélkül is kihúzhatja a verseny végéig.

Ricciardo (második) és Raikkönen (negyedik) nem jött eddig másodszor az első hat közül.

Zajlanak az események: a Raikkönennel csatázó Bottas ugyanúgy szúrta el, mint Hamilton, Verstappen is kijött az élről cserére.

A kör végén nem csupán Hamilton, hanem Vettel is kijött kerékcserére, ultralágy került fel.

Ricciardo a 47. körben az egyenesben megelőzte Hamiltont: utóbbi elfékezte magát, és a füvön is átvágva tért csak vissza a pályára.

A némettől már 8,3 másodpercre lemaradt Hamilton, akit lassan Ricciardo ér utol. A Merdedes-pilóta már vibrációra is panaszkodik.

1:20,260-nal Vettelé a verseny leggyorsabb köre.

Csapattársa, Ocon eközben összeért Hartley-val, lebontva az autó padlólemezének egy részét.

A nyolcadikként haladó Perez autója lelassult, a hazai pilóta kiállt a versenyből.

Vettel körök alatt utolérte a gumikkal küszködő Hamilton, a célegyenes végén pedig könnyedén megelőzte a britet a 39. körben.

Közben a 8. helyen Perez és Leclerc oda-vissza előzgeti egymást: a mexikói azt a lehetőséget is kihasználta, amikor Leclerc előzékenyen elengedte Vetteléket.

A 34. körben Vettel megcsinálta, a célegyenes végén kifékezte Ricciardót.

Közben folytatódik a versenyzés, Vettel újból bepróbálkozott.

A lehetőséget csak Perez használta ki kerékcserére, így visszajött a kilencedik helyre. Második kiállásra nem jött az élmezőny.

Sainz versenye véget ért, a spanyol a stadionban állt félre, virtuális biztonsági autó.

Vettel Ricciardót üldözi DRS-távolságon belül, a két pilótának a lekörözötteken is keresztül kell hámoznia magát.

A britet biztatják, hogy a körülötte levők abroncsa hasonlóan rossz állapotban van. A Red Bull Ricciardóval közölte, hogy más autókon a szuperlágy kezdeti szemcsésedés után helyreállt.

A mexikói szuperlágyon kezdett, így még el kell húznia egy darabig a kerékcserét.

 Az első hat sorrendje: Verstappen – már 9 másodperces előnyben – Hamilton, Ricciardo, Vettel, Bottas és Raikkönen. Perez egyelőre kiállás nélkül a hetedik.

A kör végén a Ferrari is dupla kiállást hajtott végre, Vettel negyedik, Raikkönen hatodik helyre esett vissza.

A 17. körben Hamilton és Ricciardo is megelőzte Raikkönent, a finn már csak ötödik.

Perez körök után átverekedte magát Ericssonon, Verstappen pedig letudta Raikkönent. Vettel előnye 11 másodperc, a Ferrari tovább halasztja a kiállást.

Verstappen is kiállt, ideiglenesen két Ferrari az első két helyen.

Kerékcserére jött Ricciardo is, jelen állás szerint Hamilton negyedik, ő ötödik helyen.

A 11. körben megtörténtek az első kiállások, Hamilton és Bottas közvetlenül egymás után jött ki, az ultralágy helyére szuperlágy került.

A helyi kedvenc, Perez Ericssont támadja a 10. helyért, de a svéd nem adja olcsón a bőrét.

Alonso korai kiesésének statisztikai vonzata: év végi visszavonulásáig már nem döntheti meg Michael Schumacher rekordját, a 16825 befejezett versenykört.

A különbségek kezdenek megnyílni, Verstappen és Hamilton között 1,8 másodperc a különbség, Ricciardo 3,8, Vettel 6,9 másodpercre az éllovastól. Az első 10-ben Raikkönen az egyetlen, aki DRS távolságra van az előtte levőhöz, Bottashoz képest.

Alonso, akinek McLarenjébe beszorult egy Force India-szárnydarab és füst is szivárogni kezdett, félreállt. Az első kieső.

A rajt pillanata: Hamilton fenyegetően tűnt fel a két Red Bull között.

Az első kanyarban nagy volt a tülekedés, Ocon és Hartley bokszba jöttek javításra, látszólag Alonso autója is megsérült.

Bottas is javított és Vettelt támadta a negyedik helyen, de kiszorult a pályáról.

Rajt! Verstappen az első, Hamilton második helyre ugrott az egyenesben, Ricciardo harmadik.

Mostantól viszont a versenyzés a középpontban, a mezőny elindult a felvezető körre.

A versenyzők a hétvégen sajátos kabalaállatokat kaptak, amelyek sajnos a rajtrácson már nem jutottak szerephez. Aki kíváncsi rájuk, itt még végiggörgetheti őket – a képen Ricciardo kenguru-méhészborz hibridje.

A rajtrácson karneváli a hangulat, ha úgy nézzük, ők is szép csendben visszacsempészték a rajtrácslányokat, jelmezbe bújtatva.

A mexikói szervezők egyébként már el is hintették: különleges ünneplés van tervben, amennyiben Hamilton ma világbajnoki címet nyer.

Matekozzunk kicsit: Hamilton Mexikóvárosban (akárcsak tavaly ugyanitt) megszerzi a világbajnoki címet, amennyiben:

- Hamilton 7. helyen vagy előrébb végez, Vettel eredményétől függetlenül

- Hamilton 8. helyen vagy hátrébb végez, és Vettel nem nyeri meg a versenyt

A pole-pozícióban Daniel Ricciardo, mögötte Verstappen, Hamilton és Vettel négyese. A teljes rajtfelállás itt tekinthető meg.

Izgalmas pillanatokban bővelkedő estét kívánunk az olvasóknak: 20:10-kor indul a Mexikói Nagydíj.