DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
17:35

"Elsők vagyuk, minden szektorban mi voltunk a leggyorsabbak" - mondták a marketingszempontból remekül hangzó, de egyébként semmit sem jelentő információt Alonso fülére, lévén senki más nem próbálkozott még komoly tempóval előtte.

Ide kattintva elolvashatjátok az edzés összefoglalóját.

Grosjean még egy látványos pályaelhagyást mutatott be zárásként. Várhatjuk a két óra múlva kezdődő időmérőt, és figyelhetjük az eget (ne a saját otthoni teraszunkról), hogy vajon jön-e az eső, és mennyit változik az időjárás a jelenlegihez képest. Mert a mostani edzés végeredménye igen izgalmas folytatást sejtet.

Hamilton a második egytizedes lemaradással, mögötte Vettel, Ricciardo, Raikkönen és Leclerc. A Renault-k a 7. és a 10. helyen zártak.

Verstappen 1:16,3-ra javított, már meg is javult a tegnapi legjobb idő, ami érdekes az egy órával ezelőtti pályaállapotokhoz képest. 

Hm, Hamilton az edzés elején ezzel a poszttal kért bocsánatot követőitől, amiért nem hajt a pályára. Az FIA és a Pirelli nem adott nekünk egy extra szett esőgumit, ezért kell spórolnunk - írta.

Hamilton is most jön majd még első mért körével. Furcsa is tíz perccel a vége előtt őt és Ricciardót a tabella utolsó két helyén látni.

Merthogy mostanra azért kihajtottak a Red Bullok is. Ricciardo leggyorsabb körét az utolsó pillanatokban zavarta meg a sárga. Most viszont már ismét zöld az út, többen is jönnek vissza.

Közben virtuális biztonsági autós periódust is elrendeltek, szóval egy időre leállt a leggyorsabb idők megdöntésének sora. Vettel áll az élen 1:17,8-cal, mögötte Verstappen.

Ez a kép azért zseniális, mert kettős célt tölt be. Bottas drámájának lefestése mellett az aktuális állást is bemutatja.

Kicsit füstöl is a Mercedes fara.

Bottas a pálya szélén! "Hidraulikai hiba" - hallatszik a rádiójában.

Ez tipikusan az az edzés, aminél a szövegíró idővel megunja, hogy minden alkalommal jelezze, ha valaki megjavítja az addigi legjobb időt. A legutóbbi bejegyzés óta már hárman is átugrották Bottast. A száradó pálya szépségei.

Annyit se mondtunk, hogy lekváros csirke, és hirtelen már 11 pilótának van mért ideje. Bottas vezet ebben a másodpercben 1:18,839-cel. 

Magnussen autója viszont nem nagyon van egészben a bokszban, a motor körül matatnak, ki kell cserélni az intercooler-csövet a Haasban. A dán már biztosan nem hajt pályára a hátralévő 20 percben.

Raikkönen újra az első: 1:19,013. De mire leírtuk, jövő évi helyettese már ezt is megjavította. Leclerc 1:18,952.

Vandoorne 1:20,348-cal az élen. Na, most már azért egyre több autó hagyja el a bokszot. De a Red Bullok még mindig egyetlen egyszer sem dugták ki az orrukat.

Alonso három közül már csak a második, Raikkönen ugyanis 1:20,785-tel az élre ugrott. Vandoorne és Leclerc hajtottak még ki. Olyan óriási rohamról azért nem tudunk beszámolni.

Gasly 1:25,3-mal sorol be a második helyre. Na, így Alonso már kettő közül a legjobb, rögtön jobban hangzik!

És következő vállalkozó szelleműként érkezik Gasly. Aztán meg Raikkönen.

1:16,7 volt a pénteki legjobb idő, de a McLaren legjobbja csak 1:19 körüli, szóval addig várt a mezőny, hogy hirtelen már az ideális körülményekhez is is közel kerültek. 

És a spanyol meg se állt, amíg mért kört nem futott: 1:21,213. Talán ez meghozza mások kedvét is a slickgumis körözéshez.

Alonso különleges tettet hajt végre, mert mai második körére is kihajt. Ami még érdekesebb: hiperlágy gumikon.

Carlos Sainz lesekszik, mert nincs jobb dolga.

A nagyon hivatalosan fogalmazó időjárás-előrejelzés az időmérőre azt mondja, hogy:

"Komoly esély zápor kialakulására, amely könnyen zivatarrá formálódhat."

Szerencse, hogy nem tettük kockára a keresetünket: Vettel egy installlációs kör után már ismét a bokszban.

 

Óhó, Sebastian Vettel a pályán, ez a mai napon már eseményértékű történés. A Ferrari is intereken jött ki, de nem mernénk nagy pénzt tenni rá, hogy egy körnél tovább marad.

A Red Bull szerint nincs ok aggodalomra Verstappen pénteki hidraulikai hibája miatt. A hétvégén eddig leggyorsabbnak tűnő holland talán sosem volt még ilyen jó helyzetben első F1-es pole-jának megszerzéséhez. Ha még az idei évben sikerül időmérőt nyernie, az élre áll ebben a fiatalsági rekordban is, megelőzve Vettelt. 

A látszat kedvéért mi azért próbálunk keresni olyan képeket, amik versenyautókat ábrázolnak. Itt van egy például.

Akkor is száraz gumiról lehet beszélni, ha letörlik a vizet az intermediate-ről - állapítja meg viccesen az F1 Twitter-fiókjának kezelője.

Teljes csend a pályán, 14 autónak van egy köre, hatnak meg nulla. Mindenki a bokszban várja, hogy felszáradjon az aszfalt, miközben pontosan tudják, hogy minél többet köröznének rajta, annál gyorsabban száradna.

Van tehát esély arra, hogy a közép-európai idő szerint 20:00-kor kezdődő időmérő is esős lesz. Ezt illetően érdekes, hogy a szombat reggel az előrejelzést áttanulmányozó Charlie Whiting úgy döntött, nem irányoz elő egy-egy extra szett esőgumit a pilóták számára, amit ilyen helyzetben megtehetne.

14 versenyző járt eddig a pályán, a nagyok közül Vettel és a két Red Bull még nem.

Egyelőre nem esik az eső, szóval ha ez így is marad, az edzés biztosan slick gumik használatával fog véget érni. Nem volt még a mexikóvárosi pályán esős F1-es esemény, amióta 2015-ben visszatért a naptárba.

Az eddig pályára hajtók mind visszatértek a bokszba egy installációs kör után.

A Renault az éjszaka túllépte a munkatilalmi időt, ami pár alkalommal minden csapatnak megengedett egy szezonban. Ez is annak a jele lehet, hogy a franciák tényleg megpróbálnak mindent kihozni ebből a hétvégéből, ami akár a szezonjuk legjobbja is lehet.

"A bokszutca a legnedvesebb" - hangzik el Vandoorne rádiójában.

Egyelőre az intermediate gumik vannak használatban, kivéve a Williamsnél, ahol extrém esőgumikon hajtott ki a két pilóta.

Megkezdődött az edzés, a mezőny fele azonnal a pályára hajtott.

Érdekes lesz látni, hogy megmaradnak-e az igencsak furcsa pénteki erőviszonyok, amely során a Red Bull mögött a Renault bizonyult a második leggyorsabbnak. A hűvösebb időjárás változtathat ezen, és akár a tegnap még igen rövid élettartamú hiperlágy gumik is használhatóbbá válhatnak.

Napos napot az utolsó mexikóvárosi gyakorlásról! A pálya környékén éjszaka esett az eső, és valamennyire még mindig nedves a pálya. Ha nem lesz eső, valószínűleg azért száraz edzésnek nézünk elébe, viszont az előrejelzések 40% esélyt adnak arra, hogy visszatér a csapadék a következő egy órában.