DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
08:29

Stoffel Vandoorne pedig egy egész másodpercre van jelenleg Fernando Alonsótól...

Vége az edzésnek, Hamilton és a Mercedes embertelen fölénnyel az élen - a Ferrari nagyon mélyen van a pénteki nap alapján, de a pályaszéli információk szerint könnyen lehet, hogy extra motorkímélő üzemmódban volt ma Vettel és Raikkönen autója.

Utolsó momentumok az edzésen, aztán jövünk az események összefoglalójával és a végeredménnyel, majd hamarosan hozzuk a legérdekesebb nyilatkozatokat is!

Raikkönen gumija:

Brendon Hartley a bokszkiállásba nem talált bele igazán, közben Gasly megállt a sikán előtt, ezúttal Bottast tartotta fel - a reggeli figyelmeztetés után lehet, hogy most már megbüntetik?

Hat perc van hátra, nagy eseményekre már nem számíthatunk, a két Red Bull azért még lepróbál valamit, Verstappen autóján talán sikerült valamit javítani.

Közben Raikkönen lágy hátsó gumija is elfogyott, nem nagyon bírják az abroncsok a Ferrarin.

Huhh, ez a Honda-motor tényleg erősnek tűnik, a 130R-ben gyorsabban fordult el, mint a Red Bullok, vagy a Haasok.

Információ a Ferraritól: Vettel szuperlágy és Raikkönen lágy gumikon teljesített versenyköre között fél másodperc volt a különbség előbbi javára.

Vettel hólyagosodásra panaszkodik a hátsó gumikon...

Jön Gasly! Az utolsó tizenöt percre sikerült összerakni a Toro Rossót, még egy-két kört futhat a francia.

Most egyébként a szuperlágyas versenyetapokat teljesítik a pilóták, amik kulcsfontosságúak lesznek vasárnap: hogy meddig sikerül azokat életben tartani, az döntő faktor lehet, hiszen a Pirelli egy bokszkiállást jósol.

Végsebességek:

Verstappen továbbra is panaszkodik, nagyon csúszik a Red Bull.

Érdekesség: bő hat másodperccel lassabbak a versenyszimulációs körök az időmérős időknél.

Raikkönen egyébként az edzés legtöbbet hibázó versenyzője: gyakorlatilag egy tiszta köre nem volt még, folyamatosan leesik a pályáról, kissé érthetetlen figyelmetlenségeket csinál, elvéti a pálya szélét, stb.

Egyre több forrás számol be arról, hogy a Ferrari motorja nagyon takarékos üzemmódban vannak - a maranellóiak drukkerei csak ebben bízhatnak, elnézve a nyolc tizedes és 1,2 másodperces hátrányt...

Verstappennek gondjai vannak az autóval, több kanyarban is indokolatlanil csúszik, panaszkodik is a rádióban.

Az időmérős körök alighanem lezárultak, jönnek a versenyszimulációk és az edzés kevésbé eseménydús része.

Martin Brundle-nek is vannak rajongói Japánban, nem tudunk olyat, akiről ne lenne itt plakát...

Pályaszéli gondolatok szerint a Ferrariban még elég sok a tartalék és kímélik a motorokat - Szocsiban egyébként közelebb voltak a Mercedeshez a mostaninál.

Hamilton eddig más ligában játszik...

Raikkönen másodszor is lement a fűre nagy tempónál, mindkettő elég veszélyes szituáció volt...

Pierre Gasly egyébként üzemanyag-problémákkal küzd, így továbbra sem tud kijönni a pályára - lehet, hogy kimarad neki ez az edzés.

Bottas is kikapott 461 ezreddel, ő a második, de hatalmas a hátránya. Vettel nyolc tized, Verstappen egy egész másodperc, Raikkönen és Ricciardo ennél is többet, bár a finn hibázott egyet a legutóbbi körén.

Hamilton demoraizáló köre: 1:28,2 egy nem is hibátlan körrel a szuperlágyakon, jelenleg nyolc tizedmásodperccel van a szuperlágyas Vettel-kör előtt...

Leclerc szaladt le a pályáról a Spoonban, de nem történt baj.

Verstappen is megjött a szuperlágyakon, zajlanak az időmérős szimulációk - a holland három és fél tizedmásodperces hátránnyal harmadik, két és fél tizedet adott Ricciardónak.

Bottas bekezdett egy brutális első szektorral azonnal, ahogy megkapta a szuperlágyakat, de hiába osztott ki már ennyi idő alatt majdnem négy tizedet Hamiltonnak, hibázott és elvette a gázt.

Vannak kisebb meg nem értések a pilóták között, Stroll, Ocon, Vandoorne "versenyzett" éppen, a sikán bejárata elég veszélyes továbbra is.

Az egyértelmű, hogy a Mercedes leginkább a harmadik szektorban van fölényben, a hosszú egyenessel, a 130R-rel és a sikánnal.

Vettel nekiment egy szuperlágyas körnek, két lila szektor után viszont a harmadik már nem sikerült és összességében kikapott Hamiltól, igaz, már csak bő egy tized a hátránya.

Az első rohamoknak egyébként vége, most zajlanak a második etapok, bár többen még most csinálják az időmérős szimulációkat.

Jegyezzük meg, hogy Brendon Hartley jelenleg a kilencedik a Toro Rossóval - neki nagyon rosszul sikerült az első szabadedzés, most viszont eddig beletalált.

Így állunk fél óra elteltével:

"Ez a pálya hihetetlen" - mondta mosolyogva a rádióban Hamilton.

Óriásik a különbségek egyébként: Hamilton fél másodperccel van Vettel és hat tizeddel Bottas előtt, Raikkönen már egy másodpercre van, a két Red Bull 1,3-1,4-re, a hetedik Sergio Perez pedig már két egészre...

Hamilton már 1:29 alatt jár, tovább javítja a legjobb időt, igaz, az első edzésen futott körét még nem érte utol.

A két Haas nagyon siet, az első etapot már le is tudták, visszatértek a bokszba - 10-13. helyen állnak jelenleg.

Ja, Hamilton más: 1:29,0, szűk négy tized Vettelnek, a brit az első.

Bumm, Bottas is kikapott Vetteltől négy tizeddel - megérkezett valami a Ferrarinál?

Ricciardo első köre nyolc tizeddel lassabb Vettelnél.

Feszegetik a határokat a pilóták, többen is a rázókövek túlsó oldalán landolnak.

Bottas egész nyugodtan üldögél még:

Érdekesség, hogy a harmadik helyen álló Romain Grosjean már majdnem két másodpercre van Vetteltől...

Hopp, Leclerc leesett az útról a Spoonban, de baj nélkül visszatért a pályára.

Vettel már 1:29,3-nál jár, bekezdett a Ferrari.

Elég aktívak az első percek, bár a két Mercedes és a két Red Bull még nem jelent meg - van viszont már nyolc mért idő és a többiek is a pályán vannak.

A Ferrarik nem viccelnek, Sebastial Vettel azonnal bejött 1:30 alá és Kimi Raikkönen is csak három századmásodperccel marad el tőle.

Alonso kemény keveréken érkezik:

Elkezdődött az edzés - vajon összeszedi-e magát a Ferrari?

A McLarennél és a Renault-nál adódott egyébként egy komolyabb probléma, erről itt írtunk: https://formula.hu/f1/2018/10/05/majdnem-kimaradt-a-penteki-nap-ket-csapatnak

 

Íme videón is mindaz, ami az első szabadedzésen történt:

 

Volt egy kissé ijesztő eset is hajnalban, Pierre Gasly és Lewis Hamilton kis híján óriási balesetet szenvedett:

https://formula.hu/parc-ferme/19855

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat ezen a korai órán, bár az első edzésen már túl van az F1 mezőnye - ott nagyon nagy fölényben volt a Mercedes, erről írt összefoglalónk itt olvasható: https://formula.hu/f1/2018/10/05/oriasi-hamilton-folennyel-indult-a-japan-hetvege