DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
13:19

Verstappen újabb pozíciót fogott Grosjean kárára, így a kilencedik pozícióban halad - csapattársának, Daniel Ricciardónak annyira nem megy, az ausztrál a 14. jelenleg.

Kedves Olvasóink, a verseny végeredményével, és összefoglalójával búcsúzunk, melyet ide kattintva olvashattok el - köszönjük, hogy velünk tartottatok az elmúlt két órában!

Addig is, egész este várunk titeket az Orosz Nagydíj utáni legfrisebb hírekkel és nyilatkozatokkal, maradjatok velünk!

"Helyet kellett hagynom Lewisnak, még ha nem is akartam. Ez így volt tisztességes" - hangzott a meglepően sportszerű kommentár Sebastian Vetteltől, utalva a bokszkiállás utáni adok-kapokra. Nem mondjuk, hogy a német lemondott a bajnoki címről, de úgy tűnik, már csak a csodára vár.

"Különböző forgatókönyvekről beszéltünk, de tudjuk, hogy Lewis a bajnokságért harcol. Ez van" - folytatja a második helyen záró Valtteri Bottas.

A parc fermébe érkezés utáni pillanatok: 

"Valtteri fantasztikus munkát végzett, és úriemberként viselkedett, amikor elengedett engem" - mondja a futamgyőztes az őt interjúztató Paul di Restának.

Noha a brit és csapattársa a parc fermében meglapogatja egymás vállát, azért érezhető volt a fesztültség a két Mercedes-pilóta között.

Van egy tippünk: Lewis Hamilton nem igazán fog örülni győzelmének. 

A kettős győzelem után meglepő, milyen komor a hangulat a Mercedesnél: "Nehéz napunk volt, de később beszélünk róla" - üzente Toto Wolff Valtteri Bottasnak a levezető körben.

Bottas a második, Vettel a harmadik, Raikkönen a negyedik, Verstappen az ötödik, Ricciardo a hatodik, Leclerc a hetedik, Magnussen a nyolcadik, Ocon a kilencedik, Perez a tizedik.

Lewis Hamilton megnyerte az Orosz Nagydíjat,  az utóbbi hat futamból ötödik alkalommal, zsinórban harmadszor.

Utolsó körre fordul a mezőny, miközben Valtteri Bottas azt kérdezi a Mercedestől, hogy milyen sorrendben fognak befutni - a válasz senkit sem lep meg.

A mezőny többi része is rettenetesen szétszakadt, egyedül Esteban Ocon van egy másodpercen velül Kevin Magnussenhez képest.

Még mi sem nagyon hisszük el, de igaz: Verstappen és Ricciardo között negyven(!) másodperc a különbség az ötödik-hatodik helyeken...

Még öt kör van hátra az Orosz Nagydíjból.

Ahhoz képest, hogy gyors felzárkóztást vártunk, Kimi Raikkönen legutóbbi köre egy másodperccel volt jobb Verstappenénél.

Van egy tippünk arra, ki lesz a nap embere a Formula1.com szavazásán.

A holland 14 másodperccel a negyedik helyezett Kimi Raikkönen mögé ért vissza - a finn 25 körös lágy abroncsokkal vezet.

44 környi erőltetett menet után Max Verstappen kiáll kerékcserére - ultralágyakra cseréli a lágyakat.

Ennyire közel volt.

Hamilton az egyes kanyar féktávján nagyon közel került Verstappenhez, de a holland nem hagyja magát!

A 40. körben Daniel Ricciardo is a bokszban, ő is ultralágyakat plusz egy új első szárnyat kapott.

A mezőnyből egyedüliként Marcus Ericsson cserél második alkalommal: a svéd ultralágy gumikat kapott a Sauber szerelőitől.

Lewis Hamilton 1:37,395-tel megfutja a verseny eddigi leggyorsabb körét.

A Force India-féle összjáték kezd a végéhez érni: Sergio Perez egyszerűen nem tud előzési távolságba kerülni Kevin Magnussenhez képest, ezért rászólnak, hogy hamarosan vissza kell engednie maga elé Esteban Ocont.

Elképesztő, hogy Max Verstappen mit csinál: úgy tartja a 2 másodperc körüli előnyét Hamiltonnal szemben, hogy 35 körös abroncsokon vezet, ráadásul csapattársához képest már egy kiállásnyi időt autózott ki.

"Kihagyást érzek a motorban" - mondja Lewis Hamilton a csapatrádióban. "Hólyagosodás a bal hátsón" - teszi hozzá. Vettel esélye?

Íme a verseny állása 30 kör után - még 23 van hátra.

James Volwes, a Mercedes fő stratégája arról tájékoztatta Valtteri Bottast, hogy Hamilton abroncsai nagyobb mértékben szemcsésednek, ezért kellett meglépni a helycserét.

A Force India pilótáinak Szingapúrban megtiltották, hogy egymással versenyezzenek, most azonban csapatjátékban vesznek részt: Ocon elengedte Perezt, hogy megpróbálja megelőzni Magnussent, ám arra kérték a mexikóit, hogy ha bizonyos idő után nem tud elmenni a dán mellett, vissza kell engednie maga elé csapattársát.

A finn a 13-as kanyarnál hagyta menni csapattársát, miután pontosan ezt kérték tőle.

Majd jövőre.

A 25. körben megtörtént az, amely csak idő kérdése volt: Valtteri Bottas elengedte maga mellett Lewis Hamiltont.

Az élmezőny nagyon tömörül: az első négy helyezett 4,5 másodpercen belül. 

A mezőnyből eddig az éllovas Max Verstappen, a hatodik helyen álló Daniel Ricciardo, a hetedik Nico Hülkenberg és a 12. Carlos Sainz nem járt még kerékcserén.

A versenybíróság döntött arról, hogy nem büntetik Vettelt a Hamilton ellen folytatott csatában látottakért.

Vettel megelőzése után Hamilton belendült, hiszen már hét tizeddel van csapattársa mögött.

Így ért véget Vettel és Hamilton csatája - a Ferrari egyszerűen nem tudta maga mögött tartani a Mercedest.

Itt az ominózus bemozdulás, amelyre Hamilton panaszkodott:

Kimi Raikkönen is a bokszban, ő cseréli le utoljára ultralágy abroncsait - a finn 10,5 másodperccel jön vissza Vettel mögé.

Nyomatékot adva sebességének, Hamilton megfutja a verseny leggyorsabb körét. 

"Nézzétek meg a manővert, mert kétszer mozdult be előttem" - mondta Hamilton versenymérnökének, bepanaszolva Vettelt.

A Twittert elárasztják a "Ferrari végre húzott egy jót"-típúsú kommentek, csak azért, hogy végül semmi értelme sem legyen.

Miután a kettes kanyarban nem sikerült az előzés, a négyes kanyarban Vettel nyitva hagyta az ajtót, így a brit ismét riválisa előtt!

A két bajnokaspiráns között mindössze fél másodperc a különbség, nagyon komoly a csata!

Kimi Raikkönen annyira eltűnt, hogy észre sem vettük - természetesen még ő vezet, Verstappen a második, aki az eddigi leggyorsabb kört is megfutotta. 

Miközben Verstappen átveszi a vezetést, Sebastian Vettel éppen befér Hamilton elé!

Vettel viszont egy másodpercet adott neki a középső szektorban!

Egy körrel később Hamilton is vált - a listavezető nem futott túl acélos bevezető kört.

Vettel is jön, ezzel a Ferrari próbálná a brit elé hozni pilótáját.

A pole-ból induló Mercedes-versenyző Max Verstappen mögé jött vissza, 24 másodpercre Hamiltontól.

És a finn pilóta kijön kerékcserére!

A Hamilton és Bottas közötti távolság folyamatosan egy és két másodperc között mozog.

A hiperlágy abroncsokon indulók folyamatosan a bokszban, már csak Sergio Perez és Marcus Ericsson köröz rajtuk a mezőnyből.

A Sauber monacói pilótáját senki sem veszélyezteti már, hiszen Magnussent csaknem öt másodpercre szakította le

Daniel Ricciardo még mindig csak a 12., miközben Max Verstappen már Charles Leclerc-t is megelőzte az ötödik pozícióért. Úgy tűnik, a szülinapos maga ajándékozza meg a közönséget.

Az 5. körben Bottas előnye másfél másodperc Lewis Hamiltonnal szemben, akit 2,2-vel követ Sebastian Vettel.

Akárcsak Brendon Hartley. Arrivederci.

Mire ezt leírtuk, Gasly már a faenzaiak bokszában - a francia az Orosz Nagydíj első kiesője.

A rajt után egy pillanatra felvillant a sárga zászló: a visszajátszásból kiderült, hogy a pálya különböző pontjain pördült meg a két Toro Rosso, így jelenleg Pierre Gasly a 19., Brendon Hartley pedig a 20. 

Így próbált elmenni Vettel Hamilton mellett a rajtnál:

Ha már bombaforma: Max Verstappen úgy tűnik, rakétákon ül, két kör alatt kilenc helyet lépett előre és már a tizedik!

Kimi Raikkonen is megtartotta a negyedik helyet, Charles Leclerc viszont bombaformában van: az első körben megelőzte Ocont, egy körrel később, a hármas kanyar külső ívén pedig Kevin Magnussent is maga mögé utasította.

Hiba nélkül rajtolt a mezőny, Valtteri Bottas megőrizte a vezetést az indulásnál - egy pillanatra úgy tűnt, hogy Vettel megfogja Lewis Hamiltont az egyes és hármas kanyarban is, a brit azonban megtartotta a második helyet.

A pilóták visszaérkeznek a célegyenesbe, hamarosan kezdetét veszi az Orosz Nagydíj!

Sebastian Vettelnek azt mondja mérnöke, hogy a 10-es kanyarban vigyázzon, ugyanis onnan jelentettek "komolyabb mennyiségű" esőt - ez néhány cseppel jelent többet, mint a pálya többi részén.

A mezőny eljön a rajtrácsról a felvezető körre.

Még az indulás előtt vessünk egy gyors pillantást a rajtfelállásra: 

Már csak három perc a rajtig!

Az időmérő után Sebastian Vettel nyilatkozata kavarta fel leginkább az állóvizet, ugyanis arra panaszkodott, hogy nehezebben tud majd elragaszkodni a rajtrácsról, a hátsó kerekei ugyanis a régi aszfalton helyezkednek majd el. Nos, a kép alapján éppen csak sikerült elkerülni ezt!

Nos, azok a felhők igencsak aggasztóak - a rajongók persze annak örülnének a legjobban, ha az eső felkavarná a sorrendet.

13 perc van hátra a rajtig, az időjárás pedig meglepheti a mezőnyt, ugyanis itt-ott néhány esőcseppet jeleznek a helyszínről. A Formula-2 délelőtti futamán egyébként egészen komoly zápor árasztotta el a mezőnyt.

Szeretettel köszöntünk mindenkit az Orosz Nagydíj élő közvetítésében, tartsatok velünk, hogy ne maradjatok le a futam eseményeiről!