DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:16

Hamilton viszont azonnal válaszol: már 1:32,410-nél jár a Mercedes pilótája, újabb pályacsúcs!

No, ennyi lett volna az Orosz GP időmérője, ezzel zárjuk mostani élő közvetítésünket. Ne feledjétek: vasárnap 13:10-kor startol a futam majd - de addig is tartsatok velünk, jövünk majd a legérdekesebb nyilatkozatokkal!

Itt a teljes sorrend:

Hát, megkövetem Bottast a néhány perccel ezelőtti bejegyzés miatt, ezt erőből húzta be a finn, Hamilton pedig bele is hibázott az utolsó körébe. Első sorban tehát a Mercedes, másodikban a Ferrari, Magnussen pedig a "best of the rest" a Haasszal.

Bottas tovább javít: 1:31,387 - ezzel övé a pole, Hamilton ugyanis elrontja! Vettel bejön 1:32 alá, ezzel ő a harmadik, Raikkönen a negyedik.

Jönnek az utolsó körök, na nézzük.

Ne felejtsük el, hogy Bottas nagyon érzi ezt a pályát: még sosem kvalifikált a harmadik helynél hátrébb, tavaly pedig első győzelmét szerezte itt. Vajon megfricskázza-e most Hamiltont? Egyelőre a középső szektor dönt a javára.

Így állunk a hajrá előtt:

Ocon és Leclerc az ötödik és hatodik helyen szintén kiélezett csatát vív: hat ezred a differencia a két fiatal között.

Vettel és Raikkönen a harmadik és negyedik helyen, a német hátránya több mint hat tized, a finné már hét Bottashoz képest. Nagyon verik Szocsiban a Ferrarit.

Atyaúristen, mekkora idő a két Mercedestől: 1:31,528 és 1:31,532 - de Bottasszal az élen! Négy ezred az előnye Hamiltonhoz képest!

A második szakasz viszont Bottasé, na mi lesz ebből a végére?

Jönnek az első próbálkozások, az első szektorok után Hamilton már egytizedes előnyben Raikkönenhez képest.

Indul a Q3, bő tizenkét perc múlva eldől, milyen idővel szerzi meg Hamilton a pole-t - elnézést a nem-hamiltonosoktól, de reálisan maximum ez a kérdés most...

Itt akkor a sorrend, búcsúzik a két Renault, a két Red Bull és Hartley:

Nem is fejezték be, de sokatmondó, hogy Hamilton közel hét tizedet adott saját magának az első két szektorban.

A Mercedesek és a Ferrarik is felrakták a hiperlágyat, de aligha fogják befejezni a körüket, hogy ultralágyon rajtolhassanak majd.

Hülkenberg és Sainz ki is szállt, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt, hogy kik esnek ki. De azért a többiek még jönnek, szóval az első tízben még változhat a sorrend, bár ennek semmi jelentősége.

Gasly is valószínűleg hasonlóan tesz majd, de ennél sokkal érdekesebb, hogy a Renault-k sem jönnek. Történt náluk is valami vagy esélytelennek érzik a bejutást?

Már gyakorlatilag össze is csomagoltak az energiaitalosok:

 

Leclerc jelenleg az ötödik (!) a Sauberrel, méghozzá 1:33,4-es idővel, ami kifejezetten erős. A Red Bullok szemlátomást pedig már nem is fognak kijönni.

Hamilton így sem sokkal maradt el a Q1-ben futott körrekordjától, Bottas a második, mögöttük négy és fél tizedes hátrányban a Ferrarik.

Na, ahogy arra talán számítani lehetett, a Mercedes ultralágyakon küldte ki a versenyzőit, sőt a Ferrarik is ilyen taktikán vannak.

Kezdődik a Q2, cél a top 10-be jutás!

Mutatjuk a teljes sorrendet - Leclerc hetedik a Sauberrel!

Szirotkin megforgott, ő biztos kieső, a Williams hazai pilótája mellett pedig Hartley, Alonso, Vandoorne és Stroll szorult ki a Q2-ből, azaz egy Toro Rosso és a két Williams és McLaren.

Vége a Q1-nek, na nézzük, kik búcsúznak már most.

Na hát azért csak odapakoltak egy-egy kört a Red Bullok, és nem is akármilyet: bejöttek a Ferrarik elé, sőt Max Verstappen egy abszolút legjobb utolsó szektort repesztett!

A Red Bullok egyelőre mért idő nélkül, de az említett büntetés miatt nem is érdemes kapkodniuk. Rajtuk kívül Szirotkin, Vandoorne és Stroll még a kiesőzónában.

És máris megvan az új körrekord: előbb Bottas megy be 1:33 alá, aztán Hamilton rögtön válaszol 1:32,825-ös idővel. Nehéz lesz megfogni a Mercedest, ez egyértelmű.

Pedig az első két szektorban még valóban Hamilton volt a legjobb:

 

Az utolsó szektor azonban nem jött össze a címvédőnek, így egyelőre csak a tizedik helyen. Bottas, Raikkönen, Vettel a sorrend az élen.

Jönnek a Mercedesek, Bottas 1:33,170-es idővel az élre áll, de mindjárt jön Hamilton is.

Vettel máris az élre tör 1:33,5-ös körrel, de lesz ez még ennél jobb is. Hamilton a harmadik edzésen 1:33,0-s pályacsúcsot állított fel, ezt alighanem legkésőbb a Q2-ben megdöntik majd.

Érkeznek az első köridők, egyelőre Haas 1-2, de gyakorlatilag rajtuk kívül még senki sem futott mért kört.

Bár egyébként a holnapi rajtrácson már elkelt az utolsó öt rajthely, hiszen motorcserés büntetések miatt a két Red Bull, a két Toro Rosso és Fernando Alonso kibérelte a 16-20. helyeket.

Zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, ami nem jelenthet mást, mint hogy elindult a 18 perces Q1: a tét az, hogy melyik öt pilóta nem jut tovább a második szakaszba.

Enyhén felhős az idő Szocsiban:

 

Pedig a németnek és a Ferrarinak mindenképp le kellene győznie Szocsiban a címvédőt, hiszen immár 40 pontos a különbség a brit javára a két négyszeres világbajnok között...

A szabadedzések alapján nem is lehet kérdés, hogy hosszú idő után eleve a Mercedes vág neki esélyesként a kvalifikációnak: Lewis Hamilton a második és a harmadik tréninget is behúzta, ráadásul a mai gyakorláson hat tizedet osztott ki Sebastian Vettelnek.

Köszöntjük ismét kedves Olvasóinkat, tíz perc sincs már hátra a Formula-1-es Orosz Nagydíj időmérő edzése - tartsatok velünk a következő bő egy órában!