DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:10

Három embernek, Grosjeannak, Gaslynak és Magnussennek van még csak mért ideje, közepes kapkodás kezdődött.

Hamilton hatodszor a pole-ban, 44 ezred döntött az ő javára Vettellel szemben. Az angol vb-címvédő ideje 1:25.892, Vettelé .936. A Ferrari ott van a második-harmadik helyen, szétszedték a két Mercedest. Még Raikkönen hátránya is kisebb egy tizednél.

Vettel nem tudott visszavágni és maradt a második helyen, Raikkönen felsorakozott mögé a harmadik helyre.

Az első szektor Vettelé volt Hamilton második kísérleténél, a másodikban az angol volt a jobb. A harmadik is, ismét az angol az élen!

Vettel és Hamilton komoly előnyben a két finnhez, Bottashoz és Raikkönenhez képest.

Vettel gyorsan rá is licitált, .936 az ő köre. 57 ezred a különbség.

Hamilton 1:26 alatt! 1:25.993 az ideje.

Ők vágtak neki a Q3-nak Silverstone-ban.

Végül ők lettek a kiesők, ráadásul szinte pontosan ebben a sorrendben. Leclerc megint Q3-as, ráadásul kellemetlen pillanatokat okozhat még a Haasoknak.

Helyzetjelentés szűk két perccel a Q2 vége előtt: Hülkenberg, Pérez, Alonso, Ericsson és Gasly kieső helyen.

Leclerc ihletett formában vezet, öt perccel a Q2 leintése előtt megint jó esélye van a Q3-ra. Még egy nem tökéletes körrel is.

Kicsit több, mint két tized választja csak el egymástól a két Ferrarit és a két Mercedest az első négy helyen.

Több kisebb-nagyobb hiba tarkítja az időmérőt, nem egyszerű összerakni egy igazán jó kört.

Haladunk az 1:25-ös idők felé, Hamiltonnak már csak bő két tized hiányzik hozzá.

Vettel gyorsan javított is Bottas idején néhány századot.

Bottasé a Q2 első mért ideje, miután Hamilton rontott és elvette. A finn 1:26.413-mal áll.

Jöhet a Q2, a két Mercedes biztos ami biztos, kijött a lehető legkorábban.

Ezek jelenleg a legjobb szektorok. Vettelnek lehet, hogy annyira azért mégsem fáj a nyaka.

Szirotkin végül mégis vissza tudott jönni a pályára, de esélye így sem volt a továbbjutásra. Az utolsó mért idő az övé. Előtte Sainz és Vandoorne esett ki, mögötte Stroll és Hartley mért kört sem futott.

Stroll, Szirotkin és Hartley révén három kiesőnk már eleve van, két perccel a vége előtt veszélyben Vandoorne, a két Renault, a két Force India és Hartley csapattársa, Gasly is.

Alonso későre hagyta a mért körét, de hozott egy nyolcadik időt, majdnem egy másodpercet adva a csapattársnak.

Vettel köre új rekord Silverstone-ban, legalábbis ezen a vonalvezetésen.

Vettel megjött, át is vette a vezetést. Ha fáj is a nyaka, annyira tudja optimalizálni a teljesítményét, hogy legalább néhány erős kört fusson. Hamilton csak megközelíteni tudta.

Vettelnek a nyaka fáj, egyelőre nincs is jó köre, csak a tizenharmadik.

A másik Williams is megnézte a pálya melletti részeket, de Szirotkin legalább vissza tudott jönni a pályára.

Már Raikkönen vezet, Leclerc nem túl messziről követi.

Stroll elásta magát a kavicságyban, piros zászló.

 

Megjöttek a többiek is, már Grosjean áll az élen.

Magnussené az első mért kör a Q1-ben, de messze vagyunk még a jó időktől.

Kezdjük a Q1-et! Gasly és Magnussen az első két fecske a pályán.

Rengeteg hazai drukker focimezben ül a lelátón, ünnep lehet a mai nap nekik, ha mondjuk Hamilton megnyerné az időmérőt és az angol fociválogatott is bejutna a vb-elődöntőbe.

26 fokos levegő, több, mint 50 fokos aszfalt. Forró ez az átlag brit körülményekhez képest.

Hamilton nemrég úgy nyilatkozott, hogy az újraaszfaltozás annyira rosszul sikerült, hogy az angol pálya Nordschleife-szinten huplis lett, akár ez is dönthet az élmezőny és a kőkemény középmezőny szoros küzdelmében.

Ennyi az idő a világ különböző pontjain az időmérő kezdetekor.

Eddig mindhárom szabadedzésre jutott egy autótörés: az első gyakorláson Romain Grosjean, a másodikon Max Verstappen, ma ebédidőben pedig Brendon Hartley bukott. Most azért eltekintenénk ezektől...

Az időmérő előtt, a harmadik szabadedzésen még egy tizednyi különbség sem volt a Mercedes és a Ferrari között. Előbbit Hamilton, utóbbit némi meglepetésre Raikkönen képviselte az élen. Vajon az időmérőn melyik csapat bizonyul jobbnak? Köszöntünk mindenkit, kövessétek velünk élő közvetítésünket és ne maradjatok le semmiről!