DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:01

Elindult a számláló, innentől 90 perc a második szabadedzés.

A holnap 12 órakor induló harmadik szabadedzésről szintén találtok élő cikket a Formula.hu-n. Ezt a tréninget sem adja az M4 Sport vagy másik magyar csatorna.

Vettel volt a leggyorsabb a 2. brit szabadedzésen, ezúttal Verstappen tört autót – beszámolónk a második szabadedzésről itt olvasható.

Az óra lejárt, Vettel elsőségével véget ért a második szabadedzés. Íme a sorrend:

A két Ferrari hosszú, megszakítás nélküli körök után most tért vissza a bokszba.

Ez az igazi versenyszimuláció: Leclerc és Alonso oda-vissza pozíciót váltottak, mintha futamon lennének.

A két Ferrari húzza legrégebb óta hosszú etapjait. Vettel 22 kört pakolt közepes abroncsaiba, Raikkönen pedig 21-nél jár lágy keverékkel.

Egy megpördülés Leclerc-től a Brooklands kanyarban. A monacói a kanyar kijáratán veszítette el az autó hátulját, a füvön keresztül kellett visszakullognia.

A kemény abroncsok ezen az edzésen is csak epizódszerepet játszottak, de figyelemreméltó, hogy Bottas egy ilyen szettet használ épp, akárcsak Hülkenberg és Szirotkin. Az edzés elején Verstappen próbálta (volna) még ki a helyszínre hozott legkeményebb keveréket. A legtöbb esetben azonban közepes és lágy gumit láthattunk az autókon.

Gasly már el is indult meccset nézni… (A kép persze nem most készült.)

Milyen köröket futnak most a versenyzők? Bottas lágy abroncson 1:32-es tartományban mozog, így érthető, a korábban elért köridőket miért nem fenyegeti veszély a hátralevő alig több mint negyedórában.

A Honda közölte, hogy Gasly autójában a motor hibásodott meg. Ez azonban egy péntekre szánt, sokat futott erőforrás volt, melyet este mindenképp cserélni akartak.

A Toro Rosso megtalálta Gasly megállásának vicces oldalát. „Gyanús, hogy épp azelőtt, mikor az uruguayi–francia meccs elkezdődött.”

Raikkönent Stroll akadályozta a bokszutcában, akit figyelmetlenül engedett ki a Williams.

„Gyerünk, teljesen fékeznem kellett, hogy elkerüljem a Williamst” – mondta a finn. A ferraris szinte megállt az autóval.

Nézzük, hogy egy óra elteltével, a kvalifikációs körök után hogy áll a mezőny!

Gasly autója megállt a 4-es kanyar kijáratánál. A francia pilóta lehúzódott egy megnyitáshoz.

Vettel autójára használt közepes gumi került, de nem mindenki hagyott még fel az egykörös szimulációval: Hamilton 0,187 másodpercre megközelítette őt.

Alonso is remek kört tett meg a lágyakon, nyolcadik helyre ugrott a spanyol.

Ricciardo lemaradása 0,856 másodperc Vettelhez képest, a hatodik Ocon viszont 1,915-re van az éllovas Ferraritól.

Mi a helyzet a Ferrarik és Mercedesek mögött? Ricciardo ötödik, őt Ocon, Leclerc, Sainz, Magnussen és Hülkenberg követi. A középmezőnyből azonban többen még nem teljesítették kvalifikációs szimulációjukat.

Megjöttek a Mercedesek is a lágy abronccsal, de egyikük sem gyorsabb Vettel Ferrarijánál: Bottas 0,357 másodperc hátránnyal második, Hamilton 0,585 mp lemaradással negyedik.

„Jó kör” – kommentálta a Ferrari.

Raikkönen 1:28,045-re gyorsult, de Vettel, szintén a lágy gumin, fél másodpercet adott csapattársának: 1:27,552-vel a német versenyző vezet. Eddig a Ferrarik előadása a második edzés.

Hamilton mindössze 0,151 másodpercre a finntől, pedig ő még használt közepes abroncsokon van.

Raikkönen javított, de nem sokat: 1:28,525 az új mérce, pedig az első szektorban még két tizedmásodeprcet hozott saját korábbi idejéhez képest.

Ricciardo felugrott a negyedik helyre, és érdemes lesz figyelni, mennyit javul Raikkönen a lágy abroncson: az edzés korábbi részében mindenki közepeset vagy keményt használt.

A Mercedesek is feliratkoztak, így fest a sorrend 30 perc elteltével:

Közel 30 felhasználatlan perc után a Mercedesek is kisiettek a pályára, kíváncsiak leszünk első gyorsköreikre!

10 perc elteltével újra szabad a pálya!

Amíg áll az edzés, nézzünk az eredménylistára: az első helyen némileg javító Raikkönen áll (1:28,591), mögötte Vettel és Ricciardo. Grosjeant és Verstappent leszámítva a két Mercedesnek nincs mért köre, akik egyelőre a bokszot sem hagyták el.

A virtuális biztonsági autót csak rövid időre rendelték el, helyette piros zászlóval félbeszakították az edzést, hogy a beküldött daru ki tudja emelni az autót.

Hoppá, Verstappen kicsúszott a Luffield kanyarban, az autó elejét és hátulját is a falnak vágta – a jobb hátsó kitörött az ütközést folyamán.

Viszont Ricciardo és Verstappen is a pályán van – a holland problémáját sikerült elhárítani, az első edzésen váltóhibára gyanakodott a csapat.

Megjöttek a Ferrarik, az élen Raikkönen (1:29,664) Vettel előtt. Leclerc a harmadik. A Mercedesek még a bokszban tanyáznak, a Red Bulloknak nincs mért körük.

Vannak már gyorskörök, jelenleg Leclerc 1:31-es idővel vezet Magnussen és Gasly előtt.

Grosjean autóján dolgoznak a szerelők, miközben a versenyző a bokszfalról nézi végig az edzést. Ted Kravitz riporter információja szerint ez az 1-es számú karosszéria, amellyel Grosjean negyedik lett Ausztriában. Az első edzésen a 3-as számút törte rommá.

A mezőny harmada már kihajtott, miközben Hamilton még autogramokat osztogat a boksz felé menet. Ő megteheti!

Végre egy autó kanyarodott ki a bokszutcába, Vandoorne, majd Szirotkin indult a pálya irányába.

Nincs nagy sietség, 4 perce tart az edzés, és még senki sincs a pályán.

Friss és ropogós hír: a stewardok kiadták a közleményt, mely szerint Magnussen, akit veszélyes vezetés gyanújával vizsgáltak, nem kap büntetést.

Megérkezett Grosjean új karosszériája – Will Buxton F1-es újságíró szerint a szállítók beugorhattak egy gyorsétterembe, hiszen már két és fél óra eltelt az FP1 vége óta, a Haas bázisa, Banbury pedig nincs messze.

Időjárás-információk a második szabadedzésről (a 14 óra az időeltolódás miatt 15-nek felel meg):

A fenti videóban látható Fernando Alonso és Kevin Magnussen nézeteltérése, amely esetben vizsgálatot indítottak a stewardok.

Mi minden történt az első szabadedzésen? Megtekinthető itt.

Hamilton, Bottas és Vettel zárta az első három helyen az első szabadedzést. Részletesebben róla itt.

Romain Grosjean nem lesz ott a második szabadedzésen az elsőn elszenvedett balesete miatt. A Haas karosszériacserére szorult, ami időigényes folyamat.

Magyar tévécsatorna nem közvetíti a Brit Nagydíj második edzését, tehát a legjobb dolog, amit tehettek, hogy velünk követitek az eseményeket!