DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
12:06

Megjött az első mért kör, Kimi Raikkönen 1:05.839 alatt ért körbe.

Az edzés végeredménye:

Vettel nyert Hamilton előtt, Bottas is közel van, Raikkönennek már kicsit nagyobb a lemaradása. Több kell a Red Bulltól, de elég erőtlennek tűnnek.

Leclerc autója is megadta magát, a Sauberben is a motor rakoncátlankodik.

Jó a Haas, ők vannak ott stabilan a top 3 mögött, a maradék két Q3-as helyért viszont óriási csata jöhet.

Verstappen eljutott egy pályamegnyitásig, nagy kérdés, kell-e majd valamit cserélni az autójában.

Életre kelt a Toro Rosso, legalábbis Gasly, aki egy nyolcadik időt hozott.

Verstappen motorja saját elmondása szerint egyszer csak megállt, a négyes kanyar felé haladva félre is kellett állnia.

Félelmetesen jó a Mercedes az utolsó szektorban, Hamilton majdnem másfél tizedet adott mindenki másnak. Így sem tudott a leggyorsabb lenni.

Grosjean Haasát már legyűrték, de az igazán komoly körökre továbbra is képtelen mindkét Red Bull, hátrányuk nyolc tized, illetve egy másodperc.

Vettel már 1:04.070-nél tart, Bottas jön utána. Jelenleg mindhárom szektor a Ferrarié.

Hartley és Vandoorne is elhagyott közben ezt-azt az első szárnyukról, miután néhány centit leszaladtak a pályáról.

Vettel állt az élre, 1:04.159-es ideje már jobb, mint a tavalyi pole-kör.

Így nézett ki az állás fél órával a vége előtt, Raikkönen azóta átvette a vezetést 1:04.470-nel.

Raikkönen is meglátogatta a sóderágyat, de nem a négyes kanyarban, hanem az utolsó szektor felé haladva.

Verstappenen megint kifogott a négyes kanyar, de a tegnapival ellentétben ezúttal nem forgott meg, ki tudta ereszteni az autót a sóderágyba, majd mögötte a menekülőútra.

1:05.558-cal Leclerc megint a top 10-ben.

Nyoma sincs a Toro Rosso tegnapi jó edzéstempójának, ők zárják a sort a már megszokott williamses duóval. A McLarenek megint jók, ott lehetnek akár a Q3-ban is az időmérőn.

Grosjean egyelőre elkapta az egyik Red Bullt, és Verstappentől is mindössze egy ezredre van. Valami hiányzik a Red Bullnál.

Verstappen az utolsó, aki mért kört fut, így bő fél órával az edzés vége előtt.

A két Mercedes és Vettel mindössze nyolc századon belül egymáshoz képest, Vettel lemaradása pedig csak hat ezred Bottashoz viszonyítva. Sokat ígér ez az időmérőre.

Érdekesek az eloszlások szektoronként, az elsőben a Ferrari magabiztosan a legjobb, a másodikban teljesen egyformák ők és a mercedesesek, a harmadik viszont egyértelműen Hamiltonéké.

Közben aztán a Mercedesek helyretették a Ferrarikat, Bottas már 1:04.594-nél tart, Hamilton néhány századdal követi.

A Ferrarik vezetnek, de most már nem Raikkönen, hanem Vettel révén. A Mercedesek is csak néhány századnyi hátrányban.

Negyedóra elteltével csak megindul lassan az edzés érdemi része, már öt embernek van mért ideje. Még mindig Raikkönen vezet, már 1:05 alatti idővel.

Alonso is körbeért, de hátránya majdnem másfél másodperc a másik nagy öreghez képest.

Raikkönen jelenleg az egyetlen aktív ember a pályán, a finn saját idejét faragja egyre lejjebb.

Installációs körök már vannak, de az is még csak hét embertől. Lesz itt még nagyobb aktivitás.

Kellemes, de még mindig nem túl meleg idő van Spielbergben, 21 fokos a levegő, valamivel több, mint 30 fokos az aszfalt, bárányfelhők megint vannak a pálya felett, de ahogy haladunk előre a hétvégében, az előrejelzések szerint úgy lesz egyre kisebb esély az esőre.

Marcus Ericsson már készen áll, és van is oka a vidámságra, megint jónak tűnik a Sauber.

Tegnap a két Mercedes uralta az első két edzést, a többiek legfeljebb csak közel tudtak kerülni. Ma vajon változik a forgatókönyv, vagy ebben a mederben folyik tovább a hétvége?

Köszöntünk mindenkit, ma sem marad le senki semmiről, jöjjön az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzése!