DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:12

A 33. körben Hamilton is látogatást tett a bokszban lágy abroncsokért. Raikkönen ideiglenesen átvette a vezetést, de ő még nem cserélt kereket. Hamilton előnye Verstappenhez képest 5 másodperc.

Nem kell sokat várni a folytatásra: jövő héten újra F1, az Osztrák Nagydíj!

Beszámolónk a vasárnapi nagydíjról: Hamilton nyert, Vettel ütközött a rajtnál

A Francia Nagydíj pontszerzői:

A legvégére még feloldották a virtuális biztonsági autót, sárga zászlót hagytak a kérdéses kanyarban, így teljes sebességgel érhet véget a Francia Nagydíj, melyet a versenyt uraló Hamilton nyer meg.

A mezőny végén haladó Stroll autójának bal első abroncsa kidurrant a Mistral egyenes végén, virtuális autó hatálya alatt érhet véget a verseny.

„Nincs erő”, panaszkodik Sainz, aki elvesztette a hatodik helyet, Magnussen és Bottas is megelőzte a célegyenesben.

Alonso az utolsó körökre még kijött ultralágy abroncsért – ennek semmiféle taktikai jelentősége nincs, de legalább nyomhatja neki a végén.

A finn a DRS-segítségével a Mistral egyenesben, a sikán előtt megelőzte Ricciardót, a finn pilótáé a dobogós hely.

Raikkönen utolérte Ricciardót, a lekörözött Stroll is segítette, aki nem volt előzékeny az ausztrállal – igaz, miután őt elengedte, a ferrarissal sem.

A mezőnyből mindenki megfordult már a bokszban, így a sorrendbe nem zavarnak bele a kiállások: a pontszerzők Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Raikkönen, Vettel, Sainz, Magnussen, Bottas, Hülkenberg és Leclerc.

A gumikkal ismét hihetetlen finoman bánó Toro Rossóra megint ki kell térni: Brendon Hartley 38 kört tett meg az ultralágy abroncsokkal kiállása előtt.

Vettel sem bírja végig lágy abroncsaival, ő is megérkezett a bokszba, ultralágyért – a szabályoknak megfelelően a csere előtt letöltötte az 5 másodperces büntetést.

Bottas a 40. körben újra kijött abroncsokért (ezúttal szuperlágyért), problémák a kerékcserével, 8 másodperc volt a kiállás.

A gyorsabb Raikkönen utolérte Vettelt, majd megelőzte a németet, aki nem védekezett túl vehemensen. A Ferrari abban bízik, hogy a finn utoléri Ricciardót.

Az élmezőnyből mindenki kiállt, hátrébb csak a lágy gumin startoló Hülkenberg és szuperlággyal induló Vandoorne nem járt még a bokszban. Az élcsapatok 6 versenyzője az első 6 helyen az első körös incidens ellenére.

Ricciardo a frissebb gumikon megelőzte Vettelt, a német lecsúszott a dobogós helyről. Közben Raikkönen is teljesítette kiállását.

Romain Grosjean 5 másodperces büntetést kapott – a francia a rajt után ért össze Esteban Oconnal.

Dupla nulla a Force Indiánál: Perez autóját visszatolják a bokszba, a csapat motorproblémára hivatkozik.

Ricciardo is kiállt lágy abroncsért: az ausztrál Vettel mögé tért vissza az 5. helyre.

Szirotkin Vettelhez hasonlóan 5 másodperces időbüntetést kapott, mert a biztonsági autó mögött túl lassan haladt.

Leclerc sokat veszít, a gumira panaszkodik, a 9. helyre esett vissza Hülkenberg mögé, hátulról Bottas szorongatja.

A 26. körben Verstappen kiállt, a szuperlágy helyére lágy került. A holland éppen Vettel elé ér vissza, akinek már nem kell kiállnia.

1:36,178-cal Hamilton megfutotta – sokadszor – a nagydíj leggyorsabb körét.

Vettel felzárkózását segíti, hogy a Ferrari végsebessége a leggyorsabb a Paul Ricardon.

Még egy pozíciót nyert Sebastian Vettel, Sainz megelőzése után már az 5. helyen. Raikkönen 17 másodperccel áll előtte.

Vettel Leclerc, majd szinte pillanatok múlva Magnussen mellett is elment, már 6. helyen áll a német.

A Honda aggódva figyeli, hogy egyre sötétebb lesz az ég. Ezek a felhők nem sok jót sugallnak.

A Mercedes értesítése szerint Bottas padlólemeze megsérült. Ez magyarázza, hogy a finn még csak a 12. helyre zárkózott fel, míg Vettel már a 8. pozícióban jár.

Hülkenberg megelőzése után Vettel már a pontot érő 10. helyen.

Vettel 5 másodperces időbüntetést kapott a Bottasszal való ütközés miatt.

Eközben az élen haladó Hamilton előnye 2,3 másodperc Verstappenhez, 7,4 Ricciardóhoz képest a 10. körben.

Raikkönen megelőzte Magnussent az 5. helyért, Ricciardo pedig átvette a 3. pozíciót Sainztól.

Vettel játszi könnyedséggel előzi az ellenfeleket, Ericssont átugorva már a 12. helyen, Bottas a 14. pozícióban.

Leclerc-t megelőzve Raikkönen feljött a 6. helyre, Vettel már hármat előzött.

Vettel éppen előzte Alonsót, mikor a spanyol megpördült: nem sokon múlt, hogy nem ütötte ki a Ferrarit.

Helycserék nem történtek, de Fernando Alonso a mezőny hátsó részében megpördült.

Az 5. kör végén a safety car kiáll a mezőny elől, újra verseny van!

A visszajátszásból látható, hogy Vettel a Bottas-ütközés után, miközben visszatért a bukótérből és pozíciókat igyekezett nyerni, Grosjeannak is nekiment, kizökkentve a franciát.

Mindkét ütközést vizsgálják a versenyfelügyelők. A francia pilóták egyike sem tudja folytatni, Vettel és Bottas a 17-18. pozícióban.

A visszajátszásokból látható, hogy két baleset történt az első körben: Vettel pöckölte ki Bottast, hátrébb Gasly csúszott bele Oconba.

Öt versenyző is járt a bokszban az első kör végén, Vettel és Bottas párosán kívül Alonso és mindkét Williams.

Gasly autója is a pálya szélén áll, Vettel első szárnya sérült, Bottas defektet szenvedett. Eközben Hamilton, Verstappen, Sainz, Ricciardo és Magnussen az első öt helyen!

Vettel és Bottas összeütközött, Ocon kereke kitört, rögtön beküldték a biztonsági autót.

Elrajtolt a mezőny, számos autó kicsúszott az első kanyarban!

A mezőny elindult a felvezető körre, pillanatokon belül kezdődik a Francia Nagydíj.

Az előrejelzések 60 % valószínűséget adnak annak, hogy a verseny során elered az eső.

Ez a levegőben szörföző ember volt a verseny felvezetésének egyik legfőbb látványossága.

A levegő hőmérséklete 25,2 Celsius fok, az aszfalté 42 Celsius, napsütés uralkodik Franciaországban.

Ezt a trófeát kapja majd a Francia Nagydíj nyertese.

Hamilton, Bottas, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Raikkönen, Sainz és Leclerc alkotja az első négy rajtsort. A teljes rajtrács itt található meg – a sort a motorcsere miatt büntetett Hartley zárja.

Kivételes látvány: nők lenge ruhában egy F1-es nagydíjon – persze nem rajtrácslányok.

Köszöntjük az olvasókat ma is, a szokatlanul késői időpontban: egy órával az európai versenyek megszokott, 15:10-es időpontja után startol a Francia Nagydíj, elkerülve az ütközést az Anglia–Panama vb-mérkőzéssel.