DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:17

Érkeznek a "nagyok" is, Hamilton egyelőre a negyedik helyen áll, Vettel pedig 124 ezreddel átvette a vezetést Raikkönentől.

Szóval Verstappen, Vettel, Raikkönen és Hamilton az első négy sorrendje, akiket mindössze 107 ezred választ el. A holland mindhárom edzésen a leggyorsabb volt, így akár hatesélyesnek is kikálthatjuk a két óra múlva kezdődő időmérőt. Tartsatok akkor is velünk!

És meg is jött a kockás zászló, úgy tűnik, mindenki elégedett volt a megszerzett információkkal, és nem érezték égetően szükségesnek, hogy odapörköljenek még egy gyorskört.

Mondjuk jelenleg a világon senki nem fut legjobb egyéni részidőket a pályán. Kicsit antiklimaxnak tűnik ez a zárás...

És most már biztosan nem is fog javítani a tabella jelenlegi 1. és 4. helyezettje. A Ferrarik, Ricciardo és Bottas azonban még tehetnek valami látványosat.

Az utolsó két percben járunk, de Verstappen és Hamilton nem hagyták el a bokszot.

Ez azért nem olyan hízelgő kiírás itt. A grafika azt mondja, hogy Alonso a 20. leggyorsabb a sebességmérő ponton. Ami magyarra átfordítva azt jelenti, hogy a leglassabb.

Kevin Magnussen jó sokáig gondoskodott róla, hogy ne a két Williams álljon a lista utolsó két helyén, de a Haas dánja aztán megelégelte a lassú tempót, bár a 17. helyre elegendő imént futott ideje sem mondható túl acélosnak.

A Kanadai Nagydíj kabalafigurájaként a rajongók már meg is honosították a mormotát.

A pályacsúcs még nem dőlt meg, azt a tavalyi időmérőn 1:11,459-cel állította fel Hamilton. De már csak másfél tizedre vagyunk tőle, szóval ha az edzés utolsó perceiben még nem is, az időmérőn biztosan eljön ez az áttörés.

Nemcsak az időeredmények, de a pálya menti megfigyelők is azt mondják, ezen a hétvégén Verstappen ül jobban a nyeregben a Red Bullnál: a kanyarkijáratoknál stabilabbnak tűnik, mint Ricciardo.

Ricciardo egyelőre visszafogott, mint ahogy honfitársai is a Groupama Arénában a magyar labdarúgó-válogatott ellen. 

Verstappen viszont újabb átrendeződésről gondoskodott: 49 ezreddel jobbat futott Vettelnél is, ezzel ismét ő áll az élen.

Hamilton azért most számottevően javított, feljött a 3. helyre, 58 és 56 ezreddel a két Ferrari mögé.

Csináltak is egy marék képet a hiperlággyal szerelt autóikról, mert ritka pillanat.

Hamilton is hozzányúlt végre a hiperlágyakhoz. Bottas ment már velük pár kört, de egyelőre nem remekelt.

Huh, és Raikkönen megfutotta a legjobb második és harmadik szektort is, összességében azonban ez sem volt elég Vettel átugrásához: kettő darab ezredre közelítette meg őt.

A Ferrarik tekertek egyet a teljesítményen - Raikkönen is, aki visszatért a pályára a korábbi szerelés után. Ennek eredményeként Vettel 1:11,648-ra javított, Raikkönen pedig egy tizeddel maradt el tőle.

Ricciardo egy ijesztőnek kinéző pályaelhagyást úszott meg.

Na, Bottas beadta a derekát, kihajtott a bokszból a rózsaszín gumikon.

Ricciardo feltette a hiperlágyakat, átugrotta velük Bottast az 5. helyért. Nagyon érdekes, hogy a Mercedesek mennyire kerülik ezt a leglágyabb keveréket, nem csak Montrealban, hanem az egész szezon során. A téli tesztek során sem próbálták ki, és a hétvégékre is kevesebb szettet választanak belőlük, mint a riválisok. Az időmérőn viszont látatlanban, legalábbis nagyon kevés információval kell majd azokat munkára fogniuk Hamiltonéknak.

Eddig a Honda-motor jegyzi a legnagyobb csúcssebességet az egyenesben. Csak mutatjuk.

Verstappen a 4., a "nagy hatos" már be is foglalta az első hat helyet.

Gond van Raikkönen autójával, a csapat a motor körül munkálkodik a bokszban. A finn közben a harmadik helyre csúszott a tabellán, Hamilton ugyanis már elé is beférkőzött az ultrákon, és 66 ezreddel van Vettel mögött.

Eközben Zürichben...

Felipe Massa majd csak decemberben debütál a Formula-E-ben, de bejelentése óta ő a legnépszerűbb pilóta a sorozat körül.

Az élen a két Ferrari, mögöttük a két Mercedes. Az Ezüst Nyilak 3-4 tizedes lemaradása nem rossz annak fényében, hogy ők ultralágy gumikat használtak, míg a Ferrarik hiperlágyakat.

Boldog hangok jönnek Hülkenberg csapatrádiójából, aki elégedett az autón elvégzett módosításokkal - írja a Renault.

Na de ennyit a kitérőről, a montreali pályára ma Verstappen hajtott ki utolsóként a mezőny 20 pilótája közül.

Itt egy pillanatkép Vandoorne iménti méretes elfékezéséről.

De ebben az órában nem ez a sporttörténeti pillanat, hanem az, hogy Simona Halep élete első grand slam-trófeáját szerezte a Roland Garroson, miután a döntőben három szettben legyőzte Sloane Stephenst.

Vandoorne produkált egy pályaelhagyást a 3-4-es kanyarkombinációnál.

Úgy hírlik a tegnapi történések után komoly téma volt a versenyirányítás körében a mormoták ügye. Charlie Whitingék még azt is fontolóra vették, hogy egy szabadedzést piros zászlóval leállítanak, ha feltűnik egy ilyen kisállat a pályán, ám lehet, hogy ez sem lenne célravezető, hiszen a mormoták gyorsabbak, mint tűnnek, így elég nehéz őket megfogni.

Az első köridő Raikkönené 1:12,931-gyel.

Pénteken mindkét gyakorláson Max Verstappen futotta a legjobb időt, felcsillantva a reményt, hogy a Red Bull a monacóitól eléggé eltérő körülmények között is egy szinten lehet a Ferrarival és a Mercedesszel. 

Meg is kezdődött a gyakorlás, elsőként Marcus Ericsson vette birtokba a Circuit Gilles Villeneuve-öt.

Többeknek is van mit behozniuk, a pénteki edzéseken Ricciardo és Hülkenberg műszaki hiba, Sainz és Vandoorne baleset miatt veszített jelentős időt.

Napos napot kívánunk, kezdődik az utolsó, 60 perces szabadedzés Kanadában, amelyen a mezőny végső simításokat végzi már a ma közép-európai idő szerint 20 órakor startoló időmérőre.