DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:58

A holland 0,191 másodperc lemaradásban már a negyedik: megtöri a Mercedes és McLaren hegemóniáját, Alonso és Vandoorne közé ékelődik. Ő is hiperlágy abroncsot használ.

Verstappen elsőségét hozta a nyitóedzés – itt olvashatjátok beszámolónkat. 20 órakor a második szabadedzést is kövessétek nálunk!

Emlékeztetőül: a Red Bull és Ferrari motorfejlesztést kapott a Kanadai Nagydíjra, a Mercedes elhalasztotta saját csomagja érkezését.

Az eredmény: Verstappen az élen Hamilton és Ricciardo előtt.

Ezekkel a furcsa incidensekkel ért véget az első szabadedzés.

Mi történik a végén? Szergej Szirotkin szintén megforgott, a falnál állt meg, autója minimálisan sérült.

Brendon Hartley ugyancsak megpördült az edzés utolsó perceiben.

Marcus Ericsson a második sikánnál pördült meg.

A német már a 4. helyen, 0,272 másodpercre Verstappentől. Csak látunk valamit a végén a Ferrari tempójából…

Vettel javított is, 9. helyről 7.-re lépett előre. Miközben a többiektől már nem nagyon fogunk látni gyors eredményeket, az ő hiperlágyaiban még van pár erős kör.

A két Red Bull ultralágy, majd hiperlágy abroncsot használt a lassan befejeződő edzésen, a két Mercedes előbb szuperlágyat, aztán hiperlágyat. A Ferrarival Raikkönen szuperlágyról váltott hiperlágyra, Sebastian Vettel pedig ultralágyon kezdett, és csak most hajtott ki hiperlággyal.

A legjobb szektoridők vegyes képet mutatnak:

A nemrég még remeklő két McLaren közül Alonso a 6., Vandoorne a 8. helyen található már csak. Most a két Red Bull és két Mercedes alkotja az élmezőnyt.

Verstappen kénytelen visszatérni a bokszba, miután felfüggesztésének egyik kisebb eleme elengedett és fel-alá kezdett csapkodni.

Stroll kiszáll a Williamsből, az edzés véget ért a 18. helyen álló kanadai számára.

Közben legelöl Verstappen 1:13,302-re javított, Hamilton 0,088 másodpercre közelítette meg. Ricciardo ugrott a harmadik helyre.

Lance Stroll épphogy megdörzsölte a Bajnokok Falát jobb hátsó kerekével – az abroncs kilyukadt, lassú tempóval kell visszaporoszkálnia a bokszba egy teljes kör megtétele után.

Verstappen jól összerakott köre után 60 perc elteltével így áll az első szabadedzés.

1:13,389 Verstappentől, a holland átvette a vezetést, több mint fél másodperc előnnyel.

Verstappen még csak most teljesítette első gyorskörét, a 7. helyen a Red Bull pilótája.

A McLarenek és Mercedesek folyamatosan űzik egymást az élen: ezúttal Hamilton az első helyen, már az 1:13-as régióban(1:13,967), mögötte Bottas, Alonso és Vandoorne a sorrend.

Alonso tovább javít, 1:14,064-re – ismét az élen a spanyol!

A két McLaren továbbra is hiperlágyat használ, és nagyon gyorsak: Alonso és Vandoorne a második-harmadik helyen, a spanyol 0,032 másodperccel Bottas mögött.

Bottas és Hamilton nem fecsérli az időt, mindketten 1:14-es körrel ugrottak az élre. Szuperlágy abroncsot használnak.

Kicsit több mint 10 perc után újraindult az edzés. A csapatok eközben visszajuttatták az első szett abroncsokat a Pirellihez, így mindenki friss gumikkal hajt ki.

Hülkenberg R.S.18-asa kimentés alatt.

A megszakítás előtt ez a szokatlan sorrend állt fenn – az első fél óra elteltével ez a szabadedzés sorrendje.

Hülkenberg hosszasan az autóban maradt, hogy a csapat útmutatásával megpróbáljon életet lehelni bele, de feladta a próbálkozást, lekapcsolja a versenygépet.

A Renault nagyon rossz helyen rekedt meg, ezért virtuális biztonsági autó után leállítják az edzést, hogy eltávolítsák onnan.

Nico Hülkenberg autója megállt a pályán, egyszerűen nincs hajtás, elmondása szerint olyan, mintha üresben ragadt volna.

Közben megérkezett az FIA közleménye a motorcserékről: 10 versenyző autójában cseréltek komponenseket, de büntetést egyikük sem kapott. Raikkönen, a két Toro Rosso, Verstappen és Ricciardo azonban már most a hátrasorolás határára került egy vagy több komponens esetében. A legrosszabb Ricciardo helyzete: bármit cserélnek Red Bulljában, az büntetést von maga után.

1:15,240-es idővel Fernando Alonso az élen.

Eközben viszont már Daniel Ricciardóé a legjobb idő 1:16,306-tal, mögötte Szirotkin és Hartley.

Összehasonlításként Lewis Hamilton tavalyi pole-pozíciója 1:11,459 volt.

Az első mért eredmény: 1:23,556 Szergej Szirotkintól. Ez még nagyon messze van azoktól az időktől, melyeket a hétvége folyamán érdemes lesz megjegyezni.

Negyed óra elteltével mért idő továbbra sincs, a Mercedesek még mindig nem hagyták el a bokszot.

Annak ellenére, hogy a helyszínen korábban lefotózták a Renault halóra erősített tükrét (a Ferrariéhoz hasonló fejlesztést), az első szabadedzésen mindkét sárga autó hagyományos halóval és tükörrel hajtott ki.

Az első szabadedzésen két kanadai a pályán: Lance Stroll mellett az F2-ből ismert Nicholas Latifi, aki Sergio Perez Force Indiáját vezeti délelőtt.

Emlékeztető az abroncsokról: Kanadában a hiperlágy, ultralágy és szuperlágy használható, akárcsak Monacóban, a pálya jellegéből adódóan azonban egészen eltérően fognak viselkedni.

A két Mercedes kivételével mindenki járt már a pályán, mért köre azonban eddig senkinek sincsen.

A tavaly még Toro Rossónál versenyző Danyiil Kvjat a Ferrari bokszából figyeli az eseményeket, fejlesztőpilóta pozíciójában először láthatjuk idén versenyen.

Kezdetét vette a 90 perces első szabadedzés.

Adatok az első szabadedzés előtt: hőmérsékletek, szélerősség, páratartalom.

Az erőviszonyok Kanadában újra átbillenhetnek, mivel ezen a helyszínen vetik be a motorgyártók – kivéve a Mercedes – idei első fejlesztési csomagjukat. Erről egy áttekintő cikket itt találhattok.

Köszöntünk minden olvasót, az időeltolódás miatt a Kanadai Nagyíj eseményeire délután és este kerül sor, a két pénteki szabadedzés 16 és 20 órakor kezdődik.