DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
11:50

Hamilton megint lila szektorral kezd, kapaszkodjunk...

Szóval ki is jelenthetjük, hogy Ricciardo kezdte a legjobb eredménnyel a monacói csütörtököt, méghozzá pályacsúccsal. Mögötte Verstappen, Hamilton, Vettel, Raikkönen, Sainz és Bottas a további sorrend. 15 órakor pedig jövünk még többel ugyanebből, vagyis a második edzés közvetítésével.

Magnussen kivételével mindenki a pályán a kockás zászló pillanatában, de javulást már senkinél sem látni.

Grosjean fel is jött a 9. helyre mostanra. Az élen viszont nem változik a helyzet, és nem is biztos, hogy már fog.

Na, és Alonso is visszatérhetett, itt a képi bizonyíték.

Grosjean hosszas szerelés után visszatért a pályára, legalább még tehet ezt-azt a Haasszal.

A csúcssebességek között olyan kicsi a különbség, hogy a világon semmit nem lehet belőlük levonni. Legfeljebb egymásból levonhatjuk őket, de akkor meg nullához közeli eredményt kapunk.

Különös arcmimikával ült vissza bajnokautójába Rosberg. De vajon mennyire szólt inkább a kamerának ez a gesztikulálás?

Magnussen már aligha fog pályára hajtani ezen az edzésen, erősítette meg most már a Haas is. Közben Alonso esélyei arra, hogy még csinálhat valamit a következő 15 percben, megnőttek - jelenti a Sky Sports.

Éééééééééééés megvan! Daniel Ricciardo 1:12,126-os idővel gyorsabb kört ment Monacóban, mint a jelenlegi vonalvezetésen - meg úgy általában is - bárki. Itt az új pályacsúcs, szóval át is léphetünk a következő kérdésre: ki megy be először 1:12 alá?

Alonso csípőre tett kézzel lézeng a McLaren garázsában, amíg az autóját javítják.

Ricciardo visszatalált a második helyre, ez a sorrend a mezőny első felében:

Rosberg azért lassan visszaszokik a versenyautókhoz. A múlt hétvégén a Formula-E új autóját vezette Berlinben, ma a 2016-os F1-es Mercedest fogja Monacóban.

Verstappent vizsgálják, amiért nem biztonságos módon tért vissza a pályára az iménti elfékezés után. Nevezetesen azért, mert hátramenetbe kapcsolt, amikor Raikkönen érkezett az 1-es kanyarba.

Más tekintetben is csinált azért látványosat Verstappen, ez az elfékezés szerencsés kimenetellel ért véget.

Na, közben Verstappen már 1:12,280-ra javított. Pontosan két tizeddel előzi így meg Hamiltont, és pontosan 102 ezredre van a pályacsúcstól.

Itt vannak Rosbergék. Ne feledjük, nemcsak helyi lakost és világbajnokot köszönthetünk a világbajnok pilóta személyében, hanem a Monacói Nagydíj háromszoros győztesét is. 2013 és 2015 között zsinórban háromszor nyert itt, ehhez hasonlóra csak Senna, Prost és Graham Hill voltak képesek. 

Csapatszinten azért a Haasnál vannak most a legnagyobb problémák. Grosjean autóját javítják a korábbi koccanása miatt, Magnussenében pedig a Ferrari-motor csatlakozásával van elég komoly gond, a dán nem is valószínű, hogy hozzátehet még ezen az edzésen az eddigi hét köréhez.

Na de Verstappen mostani 1:12,366-os körével közeledett ehhez az értékhez és az élre állt. Ricciardo is kihajtott, befejeződött a munka az autóján.

Ah, a harmadikban aztán visszalassult. Egyelőre marad a tavalyi körrekord, de már csak három tizedre vagyunk tőle.

Nico Rosberg és felesége a pálya mellől integetnek, mint az látszik a közvtítésben. A két világbajnok Rosberg, Nico és Keke még a mai nap folyamán egy speciális bemutatót tartanak majd a pályán bajnokautójukkal.

Közben a Red Bullnál komoly szerelési hadművelet vette kezdetét Ricciardo autóján.

Olyannyira, hogy következő körével már Hamilton áll az élen: 1:12,480!

Újra akcióba léptek páran, és Hamilton első hiperlágyas körével be is jött a két Red Bull közé 1:13,0-val. Készüljünk több javításra is a következő percekben.

Ja és igen, eljött az a hétvége, amire a Force India a szezonkezdet óta várt: rózsaszín jelzésű gumikat tehettek fel a rózsaszín autóra!

Most jött viszont el az a pillanat, amikor nulla darab autó köröz a pályán, mindenki visszatért egy kis adatelemzésre a csapathoz.

Grosjeannak is volt egy érintője, szépen látszik az a kis szikra a jobb első keréknél.

Alonso McLarenjének viszont komoly fékproblémái adódtak. A spanyol kiszállt, és az arcára nézve ő maga sem biztos benne, hogy visszaülhet-e még az autóba ezen az edzésen.

Na tessék: Verstappen 1:12,723! Még mindig ugyanazzal az egy gumiszettel, amiben mostanra 15 kör van.

Hát ezeket a javulásokat még posztolhatjuk egy darabig, most már Ricciardo vezet 1:13,139-cel. Egy másodpercre mögötte jelenleg Vettel a legjobb nem Red Bull.

Grosjean autójáról lerepült egy kisebb darab. Előfordul az ilyesmi a Haasnál.

1:13,255 már Verstappen ideje, máris csupán egy másodpercre van a pályarekord.

A Red Bullok pedig nem viccelődnek a hiperlágyakon, Verstappen 1:13,299, Ricciardo 1:13,665.

Itt pedig a Williams orosza, ahogy három kerékkel manőverezett a falak között.

A pályabírók gyorsan elvégezték a takarítást, és már vissza is másztak a helyükre.

Sárga zászló. Szirotkin egy nagyon furcsa helyen ütközött neki a falnak, a célegyenes belső oldalán, senki által nem zavartata. A hátsó kereke defektes lett, egy teljes kört kellett így megtennie, de sikerrel visszatért a bokszba. 

Az ausztrál már hiperlágy gumikon, amelyek ezen a hétvégén debütálnak F1-es nagydíjon. Ellenben a Mercedes eddig még ultralágyakkal mentek, amelyek most a keményebb keveréknek számítanak a kettő közül. A Red Bull húzta meg azt a kicsit talán kockázatos lépést, hogy 9 szett hiperlágyat választott mindkét versenyzőjének, és csak a kötelező egy-egyet a szuper- és ultralágyból. Így nem sok taktikázási lehetőségük maradt, és bízniuk kell benne, hogy a jórészt még mindig ismeretlen hiperek a vártak szerint fognak működni. 

Ricciardo 1:14,103-mal ugrott az élre, a mezőny több mint felének van már mért ideje.

De a Ferrarinál más változtatás is történt, miután Barcelonában az FIA közölte velük, hogy a halóra szerelt tükörmegoldás nem maradhat akkori formájában. A visszapillantó most is a halóhoz van rögzítve, de eltűnt a kifogásolt toldalékszárny.

Raikkönen első felfüggesztésén már változtattak is a Ferrarinál. Verstappen pedig nemrég hajtott ki a pályára, utolsóként a mezőnyben.

Tavaly 1:12,178-cal futotta meg a pálya valaha volt legjobb idejét Kimi Raikkönen a pole megszerzése felé vezető útján. Többen is biztosak benne, hogy idén még tovább javul az etalon.

Bottas már 1:14,882-nél jár. A Mercedesek, a Williamsek és Hartley csaptak oda azonnal a körözésnek. 

A hétvége első koccanása pedig Vettelé, bár lehet, hogy ezt csak jóindulattal lehet igazi koccanásnak nevezni. A német a bokszba való visszatérésekor enyhén érintőre vette a bejárati falat. De senkinek és semminek nem esett baja.

Nem mindenki vesztegeti az idejét installációs körökkel, néhány mért idő már be is futott. Bottas 1:15,780-nal vezet.

A Red Bull F1-es fennállásának 250. versenyére készül ezen a hétvégén. Daniel Ricciardo azt ígérte, ha nyer, leugrik a mólón úszó különleges Red Bull-motorhome-ból a tengerbe. Vigyázni kell az ígéretekkel az energiaitalosoknál, hiszen a riválisok őket nevezték meg a hétvége legfőbb esélyesének.

Szinte mindenki azonnal a pályára hajtott már. Monacóban nem nagyon szokás tesztpilótákat bevetni az edzésen, és senki nem tett így ezúttal sem, a jól ismert 20 pilótát figyelhetjük. 

És már zöld is a lámpa, indul a 90 perces első gyakorlás.

De újdonság is van a helyszínen, a csapatok új, az eddigieknél tágasabb bokszépületeket kaptak. A Renault-nál innen videózták le a bokszutcai nyüzsgést.

Napos napot a szezon legkülönlegesebb helyszínéről, Monacóból, ahol akkor is izgalmas figyelni az eseményeket, amikor éppen nem történik semmi! Remélhetőleg az előttünk álló 90 perc nem ilyen lesz, miközben a versenyzők igyekeznek felidézni a pályán való közlekedésről őrzött tavalyi emlékeiket.