DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
11:28

Grosjeannak nem igazán tetszik, amit a Haasnál csináltatnak vele: úgy érzi, ezzel a programmal nem haladnak semerre.

Ennyi volt tehát az Abu Dhabi GP harmadik szabadedzése, mostanra köszönjük a figyelmeteket - de ne menjetek messzire, hiszen szűk két óra múlva jön az F1-es szezon utolsó kvalifikációja, tartsatok akkor is velünk!

Jelentős változás azonban már nem történt a sorrendben: Hamilton volt a leggyorsabb Bottas, Raikkönen és Vettel előtt.

Itt a vége az edzésnek, de a köreiket még befejezhetik a pilóták.

Ha azon gondolkodnánk, Hamilton melyik szektorban volt a legjobb, hogy övé az első hely - mindegyikben:

 

Mercedes, Mercedes, Ferrari, Ferrari, Red Bull, Red Bull, McLaren, McLaren - ennél jobban nem is rajzolódhatnának ki az erőviszonyok az első nyolc helyen.

Csúszkálnak egyébként elég rendesen a pilóták, Vandoorne és Hülkenberg pedig elég közel kerültek egymáshoz a pályán.

És igen, itt van, amire a napernyő megjelenésének pillanatától számítani lehetett: a jelenet kombinálva az ikonikus Alonso-mémmel!

 

Alonso alatt tehát remekel egyelőre a McLaren, Vandoorne alatt azonban füstölgött kissé - stílszerű búcsú lenne a Hondától egy motorhiba...

Bottas is követi csapattársa példáját, feljön másodiknak a finn. A Ferrarik a 3-4. helyen, majd Alonso, megelőzve a Red Bullokat.

Hamilton 1:37,627-et durrantott oda az ultralágyakon: új körrekord!

Itt a végsebességek listája közben - van bárki is, aki meglepődik a Force India kettős elsőségén?

 

Mutatjuk mindezt képen is:

 

Bottas alatt elég rendesen megcsúszott az autó hátulja az utolsó kanyarban, majdnem a fallal is a kelleténél szorosabb kapcsolatba került a Mercedes.

Azt akartuk írni, hogy Vettel elválasztotta egymástól a Mercedeseket, s bár ez továbbra is igaz, de ennél fontosabb, hogy a másik Ferrarival Raikkönen az élre ugrott - két ezreddel nyomta le Hamiltont.

A nap hőse:

 

Most már mindenkinek van ideje, mutatjuk a sorrendet:

Napernyő-veszély elhárítva, folytatódhat a körözés.

 

A Renault szokás szerint villámgyorsan lecsapta a magas labdát: vajon mit szólna ehhez Rihanna?

 

Ez hihetetlen: egy napernyő a pálya közepén! Virtuális biztonsági autó!

Sainz autója füstölgött kicsit, Vettel ezt jelezte is a rádión. Közben Hamilton pedig épp a németre panaszkodott, hogy túl szélesen fordult az 1-es kanyarban.

Azért lassan kezd élénkülni a pálya, most már kilenc versenyzőnek van ideje, az élen a Mercedesek és a Ferrarik, majd Fernando Alonso.

Közben Hamilton is megérkezett, és 1:38,702-es idővel át is vette a vezetést - ez persze még messze van a pénteki legjobbjától.

De legalább a csapatok twitter-felelősei elvannak egymással: azon morfondíroznak az F1 hivatalos oldalának kérdésére reagálva, hogy a Force India, a Williams, a Renault, a McLaren és a Haas közül ki lesz a három nagycsapat elsődleges üldözője ezen a hétvégén.

 

Negyed óra telt el a gyakorlásból, de csak öten futottak mért időt: köztük Raikkönen, Vettel, Bottas, Vandoorne, Hartley a sorrend. Azért reméljük, ennél akciódúsabb lesz a következő 45 perc...

Na, Kimi Raikkönen két másodperccel megjavította Vandoorne eddigi idejét. A finnen kívül csak Vettel és Brendon Hartley a pályán.

Nem állítanánk, hogy dübörögnek az események a pályán, szóval nézzük addig, mi zajlik azon kívül: elsődlegesen a cápauszony-ügy miatt forr a levegő a paddockban, a Ferrari és a Red Bull is kissé megharagodott a McLarenre a vétó miatt.

Az idei világbajnok egyelőre a Mercedesében ülve készül a körözésre:

 

1:41,103 - ez az edzés első mért ideje, Stoffel Vandoorne nevéhez fűződik.

Aztán persze vannak olyanok, mint például Sergio Perez, akik még be sem ültek az autóba: a mexikói még csak most sétált be a Force India bokszába.

Szokás szerint előbb csak installációs köröket teljesítettek a pilóták, akik nagyrészt vissza is tértek a bokszba.

Rajt, indul az edzés: Vettel az elsők között a pályán.

 

Mutatjuk is, milyen az idő jelenleg:

 

Jó kérdés, hogy mennyire lesz akciódús a mostani tréning, elvégre még nappal van Abu Dhabiban, a kvalifikációra és a futamra viszont teljesen más körülmények között, alkonyatkor kerül majd sor.

Természetesen két pénteki gyakorláson már túl van a mezőny: az elsőn Sebastian Vettel, a másodikon pedig Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak - vajon kié lesz az első hely az időmérő előtt?

Köszöntjük kedves Olvasóinkat, alig öt perc és megkezdődik a 2017-es Formula-1-es szezon utolsó szabadedzése Abu Dhabiban: tartsatok velünk a következő bő egy órában!