Steward
Dezső Attila
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 16. vasárnap
Élő cikkek

Ez történt az Orosz Nagydíj első edzésén

Az időeltolódás miatt nem a megszokott időpontokban zajlik az Orosz Nagydíj programja. Kövessétek frissülő szöveges közvetítésünkben, mi történik péntek reggel Szocsiban!

Az Orosz Nagydíj első edzése 11 óra helyett már 10-kor elkezdődik magyar idő szerint, és egészen az időmérőig (szombat 14 óra) mindenre egy órával korábban kerül sor. A futam azonban még ennél is hamarabb elrajtol: vasárnap 13:10-kor kell a képernyő elé ülni.

Egy fontos hír már érkezett a pénteki nap folyamán: a Haas is bejelentette 2019-es pilótapárosát, Grosjean és Magnussen marad a csapatban. Már csak a Force India, Toro Rosso és Williams két-két ülése kiadó.

Az ég részben felhős, de egyébként az időjárásra nem lehet panasz Szocsiban.

A csapatok tavalyi adataikra nem támaszkodhatnak teljes mértékben, hiszen 2017-ben másik évszakban, április végén tartották a versenyt.

A lámpa zöldre váltott, a bokszkijáratnál felsorakozó számos versenyző rögtön ki is hajtott – már most 14-en vannak a pályán.

A többség egyetlen installációs kör után visszatért a bokszba, egyedül Lando Norris kezdett meg gyorskört.

Ha már Norris: szokatlanul sok, négy tesztpilóta is autóba ül az első edzésen. Lando Norris (McLaren) Alonso, Antonio Giovinazzi (Sauber) Ericsson, Artyom Markelov (Renault) Hülkenberg és Nicholas Latifi (Force India) Perez helyén.

Vandoorne-é az első köridő, 1:40,121.

A tavalyi pole-pozíciót Vettel 1:33,194-gyel szerezte, ezt az időt érdemes lesz figyelni.

Ocon lassan poroszkál a pályán, a csapatrádióban azt jelenti, hogy hatalmas oszcillációt érez, amikor a gázra lép.

Vandoorne 1:39-cel az élen: gyorsköre továbbra is egyedül neki van, a pályán még 17 autó járt legalább egy körre, egyedül a két Mercedes nem jött még ki a bokszból.

Jönnek a gyorskörök: Raikkönen 1:37,063-mal az élre ugrott, mögötte Vandoorne és Leclerc.

Az FIA most megerősítette, hogy öt versenyző kap rajtbüntetést az Orosz Nagydíjon: Ricciardót, Verstappent, Gaslyt, Hartley-t és Alonsót is a rajtrács végére száműzik teljes motorcsere miatt.

Mi dönt akkor a sorrendről a 16. helytől lefelé? Az, hogy az FP1-en milyen sorrendben hajtottak ki a pályára. Ezért volt nagy ácsingózás a bokszutcában már jóval a kezdés előtt, a harcot pedig Alonso nyerte, úgy, hogy az autóját nem ő, hanem Norris vezeti a tréningen.

Ricciardo 1:36,600-zal vezet Bottas, Verstappen és Raikkönen előtt. Vettelnek még nincs mért köre.

Norris a bukótérből tért vissza, az ifjú brit megforgott, de szerencsésen elkerülte a falat – az a bukótér nem túl széles.

Rövid időre Hamilton, majd Verstappen tűnt fel az élen, Ricciardo viszont gyorsan visszavette az első helyet 1:35,655-tel.

A két Red Bull és Ferrarik hiperlágyon, a Mercedesek ultralágyon teljesítik első etapjaikat.

Jön Vettel is első gyorskörével: a német a harmadik helyre lépett fel.

Hamilton is durrantott, 1:35,326-tal ő vezet, első két szektora volt különösen erős.

A Mercedesek és Red Bullok sormintában – HAM, VER, BOT, RIC –, aztán a két Ferrari következik. A hetedik helyen Hülkenberg áll a Renault-val.

Vettel arra panaszkodik, hogy hullámzik a lóerő, ennek ellenére lefaragott legjobb körén, most 0,435-re Hamiltontól.

Verstappen három tizedet adott Hamiltonnak, már 1:35 alatt a legjobb köridő, a holland 1:34,960-at futott.

És jön is a szünet, ahogyan megszokott, az edzés felénél a versenyzők a bokszba szállingóznak, hogy leadhassák a Pirellinek az első szett abroncsot.

Mi pedig mutatjuk az edzés állását a szünetben:

A versenyzők általában 10 percet is eltöltenek a bokszban az edzés közepén, Norris azonban nagyon hamar visszatért a pályára és Grosjean is megirigyelte.

A pálya újra felélénkült, hiperlággyal Grosjean Raikkönent is megelőzte, és feljött a hatodik helyre.

Ricciardo autója füstölgött a bokszban, egy rövid fújás erejére még egy poroltót is bevetettek.

Lando Norris is szépen szerepel, a 9. helyen áll a McLarennel.

Ocon a hiperlággyal hatodik, mögötte a két Haas és Gasly. Riakkönen a 10. helyre csúszott vissza, a finn a két Red Bullhoz hasonlóan a bokszban.

Hamilton legjobb első szektort futott, saját körét megjavította, de csak századokkal tudott közelebb kerülni Verstappenhez.

Vettel friss hiperlágyon odapakolta: közel fél másodperccel megjavította Verstappen legjobb körét, 1:34,488-cal ő ugrott az élre!

Lance Stroll megpördült, ezért lassú tempóban visszatért a bokszba.

Verstappen megpróbált a hiperlágyon visszavágni: 0,050-re megközelítette Vettelt. Az utolsó szektorban leggyorsabb volt, rengeteg előnyre tett szert abban a szekcióban.

Raikkönen ultralágyon javított, de csak keveset, a 11. helyig visszacsúszó finn most a 8. pozícióban.

Jelenleg a mezőny több mint fele a bokszban, Hamilton autója üres, Ricciardóén pedig padlólemezt cserél a Red Bull.

A sokáig mezőny végén álló Sauberek beindultak, Giovinazzi a 10. helyen, Leclerc azonban eddig nem tudott összehozni tiszta kört, a 14. pozícióban.

Számos versenyző és csapat szenved a gyorsan kopó hátsó abroncsok tapadásával, ami főleg a kanyargós utolsó szektorban jelent problémát.

Probléma van az autóval, közölte a Renault Hülkenberggel, akit felszólítottak, hogy lassú tempóban térjen vissza a bokszba.

Az utolsó körökre a nagyok – leszámítva Ricciardót és egyelőre Raikkönent – visszatérnek a pályára, gyors körre azonban már ne számítsunk.

Az említett Raikkönen a hetedik helyen áll, Esteban Ocon előzi meg a középcsapatok pilótái közül.

Letelik az edzés, Raikkönen még körön, de ezzel az idővel nem fogja megelőzni a hatodik Ocont.

Az első szabadedzés végeredménye:

Beszámolónk az edzésről: Vettel az élen, de erősnek tűnik a Mercedes

A második szabadedzés 14 órakor kezdődik, várunk vissza titeket!

Olvastad már?