DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

Ez történt 33. Magyar Nagydíjon

Esős időmérő edzés után forró futam várható a Hungaroringen. Az elmúlt években gyakran történtek váratlan fordulatok idehaza. Kövessétek a reményeink szerint izgalmas Magyar Nagydíjon szöveges közvetítésünk!

Szórakoztató délutánt kívánunk a velünk tartó olvasóknak. A Magyar Nagydíj a hazai F1-es rajongók számára mindig az év egyik legjobban várt versenye, amely nem ritkán kiszámíthatatlan fordulatokat szolgáltat, gondoljunk csak a 2014-es és 2015-ös kiadásokra.

Forróság uralja a mogyoródi dombokat ezekben az órákban: a hőmérséklet 33 Celsius fok, míg az aszfalt eléri a 60 fokot!

A Hungaroringen Lewis Hamilton indul a pole-pozícióból, aki öt győzelmet szerzett a pályán, köztük első sikerét a Mercedesszel. Ugyanakkor a Magyar Nagydíjról nem jelenthető ki, hogy egyértelműen Hamilton pályája lenne, hiszen az utóbbi négy évben Ricciardo, Vettel, Hamilton és Vettel győzött, a Ferrari kifejezetten jól szerepelt nálunk a hibrid érában.

A rajtrácson Hamilton mögött Bottas, Raikkönen, Vettel, Sainz és Gasly következik, a hétvégét fő győzelmi esélyének tartó Red Bull csak 7. és 12. pozícióban Verstappennel és Ricciardóval. Lance Stroll a bokszutcából indul. A teljes rajtrács itt.

A McLarennél mindenki Alonsóvá vált: a mai a spanyol 37. születésnapja.

Még alonsós sütit is osztogattak.

A rajt előtt egyperces megemlékezést tartottak a szerdán elhunyt Ferrari-elnök, Sergio Marchionne tiszteletére.

A felvezető körön a mezőny. Mivel az időmérő esős volt, a top 10-ben is szabad a gumiválasztás: Vettel és Sainz lággyal indulnak, a többiek ultralággyal. A Ferrari kettéosztotta stratégiáját.

Rajt! A két Mercedes tartotta a pozíciót, Vettel a 2-es kanyarban feljött a harmadik helyre.

Verstappen két helyet javítva ötödik, Sainz viszont három helyet is elveszített.

A hátulról induló Ricciardo is helyeket veszített, csupán a 16. helyen, az ausztrál csetepatéba keveredett.

Az első kieső is megvan: Leclerc behajtott a bokszutcába, de a Sauberig már nem jutott el.

A 4. kör elején Hamilton előnye már 2,4 másodperc.

A rajt pillanatai – az egyes kanyarban Ricciardo és Ericsson, valamint Leclerc és Ocon is egymásnak ütődött.

Ricciardo előbb sikertelenül, majd eredményesen megelőzte Vandoorne-t, a 13. helyen a Red Bull ausztrálja.

A másik Red Bull futama viszont a 6. körben véget ér, Verstappen autójából elszállt az erő, a holland félreállt a pálya középső szakaszán. Virtuális biztonsági autó.

A holland abszolút nem nyomdaképesen szólt a rádióba, méltatlankodva a motorhiba miatt.

Alonso és Ricciardo látványos csatát vívnak a 11. helyért.

Ricciardo a célegyenes végén sikerrel járt. Volt még egy érdekes momentum az Alonsóval való összecsapása előtt: Grosjean a VSC-s újraindításnál ment el szemfülesen a McLaren mellett, a spanyol szerint gyanús, hogy szabályos volt-e.

A 11. körben Ricciardo már Grosjean előtt, a pontszerző 10. pozícióban. Az ausztrál jelenleg a leggyorsabb a mezőnyben.

Raikkönennek ki fog száradni a torka a futam végére, az ivóberendezés ugyanis nem működik Ferrarijában – a szerelők egyszerűen elfelejtették csatlakoztatni. A versenyző nem boldog.

Ricciardo most Hartley mellé vetődött be, a 8. helyen, következhet Sainz.

A 15. körben Raikkönen kiáll, a VSC alatt kereket cserélő Ericsson után másodikként. Ultralágy helyett lágy abroncs került az autóra.

A Mercedes reagált, Bottas is kijött a bokszba. Bottas a 4., Raikkönen a 6. helyre tért vissza. (Eközben Ricciardo Sainzon túl.)

Hamilton nem áll ki, egy újabb kört kezdett meg. Mögötte Vettel, a harmadik helyen pedig Gasly halad.

Már nem, Bottas megelőzte a francia pilótát. A lemaradásuk 25 másodperc Hamiltonhoz képest.

A Ferrari Twitteren gyorsan megmagyarázta Raikkönen lassú, 5,1 másodperces kiállását: a fék hűtőnyílásából gumitörmeléket szedtek ki.

Magnussen az új Ferrari-motorral ideig-óráig maga mögött tudta tartani Ricciardót – a célegyenes végén kétszer is őrizte a pozíciót a DRS-sel támadó ausztrállal szemben, a 2-es kanyarban viszont Ricciardo másodszorra megette őt külső íven.

Hamilton továbbra is kint marad az ultralágyon, míg a lágy gumis Vettel már a C-terven van, bármit is jelentsen.

8-ról 6,5-re, majd vissza 7 másodpercre változott a különbség Hamilton és Vettel között, lekörözések, majd a német szélesen vett kanyarja miatt.

Hülkenberg kiállt, lágyról közepesre váltott. Vele együtt még csak hatan jártak a bokszban.

Újabb kiállás, a 26. körben Hamilton Mercedesére is felkerültek a lágyak. Több mint 10 körrel tovább húzta Raikkönennél.

Az első hat sorrendje most Vettel (13 másodperc előnnyel), Hamilton, Bottas, Raikkönen, Gasly és Ricciardo. Vettel, Gasly és Ricciardo nem állt még ki közülük.

Már Ricciardo az ötödik, újabb előzéssel az 1-es kanyarban. Az ausztrál azonos taktikán van Vettellel, köztük 32 másodperc a különbség.

A differencia Vettel és Hamilton között egy kevéssel nőtt, 14 másodpercre, kopott lágy abroncsokon gyorsabb, mint ellenfele frissen. A harmadik helyért finn csata alakul ki: 2 másodperc alatt a különbség.

A két Haason közel 30 körig bírták az ultralágyak, Grosjean, majd Magnussen nemrég állt ki. Egyetlen pilóta van, aki a rajt óta még mindig ultralágyon halad: talán nem lep meg senkit, hogy ez Pierre Gasly. A Toro Rosso futamról futamra lenyűgöz mindenkit azzal, milyen sokáig életben bírja tartani a legpuhább gumikat.

A verseny féltávjánál, 35 körnél tart. Gasly is kiállt, már csak azok nem jártak a bokszban, akik lágy abroncson indultak: Vettel, Ricciardo, Alonso, Vandoorne, Ocon és Stroll (ő közepesen kezdett).

Vettel belekezdett a lekörözésekbe, és jött is az üzenet: „Most kell a segítségetek. Kék zászlóra van szükségem.”

A különbség pedig 9,1 másodpercre csökkent Hamiltonhoz képest.

Hoppá, a 39. körben Kimi Raikkönen másodszor is kiállt, és újra lágy gumik kerültek fel autójára. Az előző lágy szettel csupán 24 kört tett meg.

A kör végén pedig jön Vettel is. Az ultralágyakkal 30 kört kell megtennie.

A német a 3. helyre jött vissza. 1,5 másodperccel van Bottas, 9,5-tel Hamilton mögött. A bal első felhelyezésével gondok voltak.

Alonso és Vandoorne is teljesítette bokszkiállását, és pontszerző helyeken maradtak. A 4. helyen haladó Ricciardo és 16. Sainz az egyedüli, aki még nem járt kerékcserén.

Raikkönen 1:21,381-gyel a verseny leggyorsabb körét teljesítette. Vettel ultralággyal egy másodperccel lassabb nála.

A pontszerzők sorrendje: Hamilton, Bottas, Vettel, Ricciardo, Raikkönen, továbbá Gasly, Magnussen, Alonso, Vandoorne és Sainz.

Vettel DRS-távolságon belül Bottashoz képest. A német láthatóan takarékoskodik, hűti a rendszereket és kíméli a gumikat.

Ricciardo a 45. körben állt ki, eddig bírták lágy abroncsai, melyekkel végigelőzte a mezőnyt: a 12. helyről indult, de a rajt után a 16. pozícióig hátracsúszott.

Vettel 1,9 másodpercre lemaradt Bottastól, hogy erőt gyűjtsön egy offenzívára.

Az ötödik Ricciardo Vettellel ellentétben odalép az ultralágyon. 1:20,012-vel a leggyorsabb kör az övé, két és fél másodperccel gyorsabb volt a németnél.

„Francba, ez hogy lehet?” – mondta hitetlenkedve Grosjean, aki a 11. helyen halad, a pontokon kívül. A két McLaren taktikával ugrotta át.

A 9. helyen haladó Vandoorne McLarenje lelassult, a belga az 1-es kanyarban félrehúzódott. Nem lesz dupla pontszerzés.

Egy körrel korábban a McLaren ezzel a poszttal örült, hogy a két papajaszínű autó erős pozíciókban halad.

Vettel újra nagyon közel Bottashoz, de megint nem tudott támadni.

Az élen Hamilton ellépett, 15 másodperc az előnye az 57. körben – hatodik győzelmét a pályán már a zsebében érezheti.

Bottas hátsó abroncsai kezdenek elfogyni, amit jelentett a csapatnak – ezt a Ferrari rögtön lejelentette Vettelnek.

A kétszer kiálló Raikkönen már csak 2 másodpercre a csatázó párostól, mindjárt a nyakukra ér. Több mint 20 körrel frissebb gumijai vannak Bottasnál.

Raikkönen meg is érkezett, most már mindkét üldöző DRS-távolságon belül.

Hamilton előnye 19 másodperc, a képen látható három versenyzőt 1,5 választja el.

Kik lesznek a további pontszerzők? Ricciardo magányos ötödik, Gasly, Magnussen, Alonso, Sainz és Grosjean a top 10 második felében.

A 66. körben Vettel újra megpróbálta – a 2-es kanyarban akarta megelőzni Bottast, ütközött a két autó!

Vettel a második, Raikkönen harmadik, Bottas viszont visszaesett a negyedik helyre, és rengeteg időt veszít a Ferrarikhoz, valamint a mögötte haladó Ricciardóhoz képest. A 2-es kanyarban számos törmelék található.

Három körrel a vége előtt Ricciardo az 1-es kanyarban előzte Bottast, de ők is összeütköztek! Bottas rongyolt bele a Red Bullba.

Ricciardo újra utolérte Bottast – a finnt viszont megkérték, hogy adja vissza a pozíciót.

Az eseménydús utolsó körök után szinte váratlanul letelt a 70 kör és véget ért a versenyt. Hamilton győz Vettel és Raikkönen előtt.

Ricciardo a negyedik, Bottas hagyta őt előzni az utolsó körben.

A Magyar Nagydíj végeredménye lent, beszámolója pedig ide kattintva olvasható:

Nem csalódtunk a Magyar Nagydíjban, köszönjük, hogy velünk tartottatok! A következő órákban számos hírt olvashattok a Formula.hu-n a versennyel kapcsolatban.