DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

A Berlin ePrix hétvégéje élőben

Szerkesztőségünk a hétvégén a helyszínről követi az elektromos sorozat berlini fordulóját, első kézből szállítva a friss híreket. Rosberg tesztje, egy új sorozat bemutatója és a verseny történései élőben!

Üdvözlünk mindenkit a Tempelhof repülőtérről, ahonnan ma és holnap a Berlin ePrix eseményeivel, híreivel és mindenféle körítésével jelentkezünk. 

Még tegnapi hír, hogy a Formula-E megállapodott Szaúd-Arábia fővárosával, ahol idén decemberben a következő szezonnyitót tartják majd - meg aztán még jó sokáig.

Nico Rosberg, a hétvége sztárvendége pedig visszaült a volán mögé, és ma reggel már a második generációs autóval parádézva köszöntötte a nyüzsgő berlini forgalmat.

Rosberg szombaton a pályán is kipróbálja a következő szezon versenygépét, ma 12-kor pedig sajtótájékoztatóval kezd itt a helyszínen.

A tavaly bevált vonalvezetés megmaradt itt a Tempelhof repülőtéren, így most először történt meg, hogy nem változik a német forduló pályájának nyomvonala. Egy évvel ezelőtt "kényszerből" (a brüsszeli forduló törlése miatt) két versenyt futottak itt, most viszont csak egy szombati versenynap lesz.

A Jaguar pilótái, Nelson Piquet és Mitch Evans már részt vettek egy "titkos szélcsatornás teszten" Berlinben.

A nemrég a Formula-E részvényesévé vált Rosberg azt mondja a sajtótájékoztatón, egyelőre nem gondolkodott azon, hogy komolyabb szerepet vállaljon a sorozatban - pedig kézenfekvőnek tűnne, hogy a 2019 végén érkező Mercedesnél akár csapatvezetőként is ténykedjen.

Azt pedig határozottan tagadja, hogy valaha is versenyzőként visszatérne a pályára, akár az FE-ben a Mercedesszel. "Nagyon is elégedett vagyok a versenyzői karrieremmel. A holnapot viszont kifejezetten várom" - célzott az egyszer tesztjére/bemutatójára a sorozat új autójában. 

Az elmúlt órában többek között két helyi sztárt, az egykori F1-es pilóta Nick Heidfeldet és a háromszoros Le Mans-győztes Andre Lotterert is sikerült mikrofonvégre kapnunk, Lucas di Grassi pedig azt is elárulta, hogy a hétvége során a RoboRace versenyautóit is megcsodálhatjuk a pályán.

Ha gondolkodtatok valaha azon, miért hallatszik egész hangosan a motorhang a versenyközvetítések során: erről a pálya körül elhelyezett mikrofonok gondoskodnak.

Nemcsak Nico Rosberg vett részt a nyitó sajtótájékoztatón, hanem Alejandro Agag, a Formula-E első embere is, aki a tegnap bejelentett arab futam kapcsán kapott egy elég kemény kérdést...

De hogy kellemesebb témában is felbukkanjon a széria első emberének neve: holnap ő fogja kipróbálni a Jaguar vadonatúj I-Pace versenyautóját, amelynek márkakupája a következő szezontól kezdve a Formula-E hétvégéket betétfutamát fogja színesíteni.

Ez a kissrác úgy örül a második generációs Formula-E autó mellett, mintha megnyert volna valamit...

IMG_20180518_153947

És ami azt illeti, tényleg megnyert valamit: egy Jean-Eric Vergne által kiírt versenyt, amelynek jutalmául a Berlin ePrix-t a francia ász vendékeént töltheti a 8 esztendős gokartos.

Ha pedig valaki nem hinné, hogy tényleg itt vagyunk... Tessék, itt vagyunk:

Beszélgettünk a Formula-E legutóbbi bajnokával, Lucas di Grassival, aki a motorsport egészét átszövő hibás döntések miatt morgolódott, majd betekintést engedett abba, hogy milyen újdonsággal készül szombatra az önjáró autókat fejlesztő Roborace. Interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

A Venturi a héten a figyelem középpontjába került - na persze nem azért, mert motorra ültették pilótáikat, a beugró Dillmannt és Maro Engelt, hanem mert jövőre már Felipe Massa lesz az egyik versenyzője a részben Leonardo di Caprio által tulajdonolt csapatnak. Legföljebb majd ő is felcsüccsen a robogóra.

IMG_20180518_142109

Nemrég azt ígértük, hogy megosztjuk veletek, miről beszélgettünk Andre Lottererrel.

Erről.

Örömmel jelentjük, Andre Lotterer és Sam Bird elásták a csatabárdot, pedig a Párizs ePrix végén történt ütközésüket követően még a legkevésbé sem voltak azonos hullámhosszon. "Arra az esetre, ha ismét lemerülne az akkumulátorom, itt van nekem Sam Bird" - írja Lotterer egy talicskában ülve, és egy halót imitáló fejvédelemmel a fején...

Persze a németnek a párizsi események miatt erre a hétvégére kiosztott 10 rajthelyes büntetésén ez már mit sem változtat.

Láttátok már szúrós tekintettel Vivian Rosberget? Mi sem, de Alejandro Agag már igen, és Berlinben el is mesélte, hogy amióta először találkozott Nico Rosberg feleségével, már eszébe sem jutna versenyzésre kérni az F1-es világbajnokot. Cikkünket erről ide kattintva olvashatjátok.

Rosberg már csak azért is várja nagy izgatottsággal a Formula-E 2019 végén startoló hatodik szezonját, mert ott a négy legismertebb német autógyár, a Mercedes, a BMW, az Audi és a Porsche is egymásnak fog feszülni, ami szinte példátlan együttállás a motorsport történetében. Mi felkutattuk az utóbbi nagy autóversenyt, amely nyomokban tartalmazott valami ilyesmit. Ide kattintva találjátok a részleteket.

Napos napot, vágjunk bele a versenynapba itt Berlinben! Éppen ebben a pillanatban kezdődött meg az első, 45 perces szabadedzés, az autók máris a pályán.

Itt nézhetitek is az edzést:

Bár az elmúlt napokban még komoly esélyt jósoltak az esőnek a hétvége során, a mai jelentés szerint ennek immár 0% a valószínűsége, úgy tűnik tehát, hogy tovább kell várnunk a Formula-E történetének első esőfutamára. Az adatok azt mondják, hogy jelenleg 15 °C a levegő hőmérséklete, de a pályára érkezvén azért ennél melegebb időt tapasztaltunk.

Stephane Sarrazin a falba állította az Andrettit a trükkös 1-es kanyarban. Piros zászló. A francia első versenyhétvégéjét teljesíti a szezonban, a csapat Tom Blomqvist helyére igazolta le őt. Sarrazin a mezőny rangidőse és a sorozat háromszoros dobogósa.

Közben friss hír, hogy nagy valószínűséggel távozik a DS Virgintől a csapatvezető, Alex Tai. Az információ az e-racing365-nek jutott a fülébe. A csapat még nem erősítette meg a hírt, de Tai már erre a hétvégére sem utazott el. Nagy változások zajlanak mostanság a Virgin életében: pár hete többségi részesedést vásárolt a csapatban az Envision Energy nevű cég, amely idővel szeretne motorgyártóvá is válni a Formula-E-ben. Közben a szezon végén szinte biztosan elhagyja őket a DS, és helyette az ötödik szezonra az Audi ügyfélcsapatává válhat a jelenleg a bajnoki címekért küzdő istálló. A DS eközben minden bizonnyal a Techeetah-hoz tart, bár amikor tegnap erről puhatolóztunk Jean-Eric Vergne-nél, a francia minden lehetséges módon próbálta kikerülni a választ. 

A lényeg, hogy még minden fenti értesülés megerősítésre vár.

Újra zöld zászló, elég sokáig állt az edzés, a korláton is kellett némi helyreállítást végezni, pedig a becsapódás nem volt nagy erejű.

Ide kattintva megtaláljátok a mindenféle versenysorozatok mai kezdési időpontjait, köztük a Formula-E-vel. Van némi - tervezett - eltolódás a programban a szokásos menetrendhez képest: már az első edzés is egy órával később kezdődött, a második edzés 11:30-kor fog. Aztán az időmérőre még egy órányi tolódás jön, az 14-kor kezdődik, a verseny pedig 18-kor.

Ennek oka, hogy a szokásosnál több betéteseményt próbáltak bezsúfolni a mai programba. Jön majd Rosberg bemutatója, a jövőre induló Jaguar I-Pace sorozat autójának bemutatója, lesz Roborace-esemény, és az amerikai modell, Emily Ratajkowski is itt lesz, hogy csináljon valamit. Valószínűleg hogy illegesse magát, meg hogy sikítson, miközben elviszik egy körre a BMW safety carral.

Nick Heidfeld végzett az élen az első edzésen, míg csapattársa, a 4. helyen záró Felix Rosenqvist egy piruettel zárta a gyakorlást az első kanyarban. A két Mahindra Sebastien Buemit és Jean-Eric Vergne-t fogja közre a tabella elején.

Most pedig a Jaguar garázsa felé vesszük az irányt, ahol a csapat egy teapartival ünnepli a meg a ma zajló brit királyi esküvőt.

És bizony, a Formula-E legbritebb csapatánál tényleg nem veszik félvállról az ünneplést. Éljen Harry herceg és Meghan Markle!

Itt ez a furcsa videó a Formula-E-től, amelyben úgy csinálnak, mintha Nico Rosberg és Felix Rosenqvist versenyeznének azon, melyikük érkezik meg előbb a pályára - a német a sorozat új autójával, a svéd pedig ejtőernyővel. Persze egyrészt nem is volt ilyen verseny, másrészt kötve hisszük, hogy tényleg Rosenqvist az, aki sisakban és overallban egyedül kiugrik egy repülőből. 

Egy aláírásmásoló robot is "garázdálkodik" a berlini eVillage-ben, vagyis a rajongói zónában. Ismerjétek meg YuMit.

A második edzésen élre állt a Techeetah, a tabellát vezető Vergne volt a leggyorsabb Rosenqvist és Lotterer előtt. De idetesszük a teljes eredménylistát, úgy egyszerűbb. A 30 perces gyakorlás leintésekor a Mahindra svédje látványosan lassú tempóban döcögött vissza a garázsba.

Ha valaki esetleg elfelejtette volna, kire kell szavazni a FanBooston, a helyiek emlékeztetik. Ti is szavazhattok egyébként ide kattintva.

Gyanútlanul sétálunk a sajtóközpont felé, amikor azt látjuk, hogy tucatnyi fotós és néhány kamera koncentrálódik egyetlen pont köré. Nem véletlenül: a kör középpontjában egy régi ismerős áll - Nico Rosberg után Mark Webber is megérkezett Berlinbe, ami persze nem meglepő, hiszen a szériában jövő ősszel bemutatkozó Porsche márkanagyköveteként éppúgy itt a helye a gyár (majdani) hazai versenyén, mint a Jaguarnál versenyző Mitch Evans mentoraként...

De itt van Berlinben még két másik korábbi F1-es pilóta is. David Coulthard a brit közvetítés kommentátoraként ugrik be az Indianapolisban tartózkodó Dario Franchitti helyén, és a paddockban feltűnt vele Vitantonio Liuzzi is, aki még versenyzett is az FE-ben a megboldogult Trulli GP színeiben.

Most fejeződik be az a programszakasz, amelyben Emily Ratajkowskit vitték el néhány körre a pályán a sorozat biztonsági autójával, egy BMW i8-cal. A belső kamerás felvételeket mindig pár nappal vagy héttel később teszi csak közzé a sorozat, addig kell várnia annak, aki kíváncsi rá, milyen hanglejtéssel sikítozik a színésznő.

Na de lassan a versenyzés iránt érdeklődők is melegíthetik a hangszálaikat, hiszen 14:00-kor indul az időmérő.

Maga Nico Rosberg autóztatta meg a színésznőt, így azért egy kicsit már a mi videó iránt táplált várakozásaink is felcsigázódtak!

2016-ban neki is volt egy futama a Formula-E-ben, így még témába is vág Rene Rast ijesztő balesete a DTM jelenleg zajló lausitzringi első futamán. DTM-autót így összetörni nagyon ritkán látunk. A német pilóta épségben szállt ki az Audiból.

Megkezdődött az időmérő, a sorsolás értelmében először a pontverseny 6-10. helyezettjei futhatnak gyorskört.

Gellérfi Gergő kollegánk most éppen Rosenqvisttel, Sarrazinnal és Filippivel együtt könnyített magán a mellékhelyiségben. Képet nem csinált, de talán nem is baj! A három pilótának is van ideje még ilyesmire az időmérő elején, hiszen ők csak később kerülnek sorra.

Az első öt pilóta köre után Abt áll az élen, Lotterer pedig a leglassabb volt közülük, miután még a falat is súrolta egy alkalommal. A Techeetah németje így aligha kerülheti el a rajtrács utolsó sorát, hiszen még egy 10 rajthelyes büntetése is van.

Abtot viszont vizsgálják, mivel túl korán maximális teljesítményre kapcsolta az autóját. Ezt a gyorskör megkezdetése előtti utolsó szektorban szabad csak megtenni ugyanis.

A második ötöst követően is Abt és Turvey maradtak az élen, Lynn jött be a harmadik helyre.

Első nyilatkozatakor Abt még nem volt tisztában vele, hogy miért vizsgálják eredményét, de akkor sem aggódott az esetleges büntetés miatt, amikor tudatták vele az okot.

A harmadik csoportban a tabella utolsó öt helyezettje hajtott ki, de így is jött egy meglepetés: d'Ambrosio a második legjobb időt futotta meg. Viszont még éppen a legjobbak vannak hátra: Vergne, Bird, Rosenqvist, Buemi és di Grassi.

Di Grassi és Vergne elfoglalták az első két helyet, de Rosenqvist 6., Buemi 7., Bird pedig csak 10. lett, így ők hárman nem lesznek ott a superpole-ban. Akik viszont igen, azok tehát di Grassi, Vergne, Abt, d'Ambrosio és Turvey.

Edoardo Mortara ugyebár nincs itt ezen a hétvégén, Tom Dillmann helyettesíti a Venturinál. A svájci olasz viszont aligha bánja, hogy Berlin helyett a Lausitzringet választotta, hiszen megnyerte a DTM mai futamát a Mercedesszel.

Véget ért az időmérő edzés, ahol nem éppen papírforma eredmény született: Daniel Abt az első szezon óta először szerzett pole-t, míg az első rajtsorba Oliver Turvey állhat be mellé - már ha meg nem büntetik Abtot, akit jelenleg vizsgálnak. A bajnokesélyesek közül Vergne zárt a legjobban (3. lett), Rosenqvist a 6., Bird pedig a 10. helyre kvalifikálta magát. Részletesen mindjárt!

A kvalifikáció hosszabb összefoglalóját ide kattintva találjátok.

Az Audinál már felhőtlen az öröm Abt pole-ja miatt. De figyeljétek hírfolyamunkat, mert beszámolunk az Abt vétségével kapcsolatos döntésről, amint kiderül. Vajon lesz szívük a versenybíróknak németföldön hátrasorolni a német csapat német pilótáját? És volt egyáltalán ennyire súlyos ez a szabálysértés?

Továbbra sincs döntés arról, hogy Daniel Abt megtarthatja-e a rajtelsőséget, vagy a tavalyi mexikói forduló után másodszor Oliver Turvey indulhat majd az élről... Pedig lassan azért ideje lenne!

Nick ma nem volt túl quick, hiszen csak a 14. helyet szerezte meg az időmérőn, de a vele készített interjúnkat azért olvassátok el ide kattintva.

És immár hivatalos: Daniel Abt kezdheti meg a pole-ból a 2018-as Berlin ePrix-t, miután a stewardok úgy találták, hogy nem szerzett előnyt a kvalifikáción elkövetett szabálytalanságával. A versenybíróság csak figyelmeztetésben részesítette a németet, aki így az első szezon Long Beach-i futama óta először szerzett rajtelsőséget a Formula-E-ben.

Az ilyenektől lesz igazán különleges helyszín az egykori repülőtér, a Tempelhof: a versenyzők egykori check-in pultokban osztják az autogramokat.

checkin

Már a videó is elkészült Rosberg tízperces bemutatózásáról, amit a berlini versenypályán ejtett meg az időmérő és a futam között. A német a Formula-E második generációs autóját próbálta ki, amellyel a mezőny majd csak az ötödik szezontól kezdve versenyezhet.

Ez volt az első alkalom a számára F1-es világbajnoki címmel végződött 2016-os Abu Dhabi Nagydíj óta, hogy Rosberg együléses versenyautót vezetett. Bemutató lévén a köridőit nem mérték, és bár láthatóan nem csak sétakocsikázást tartott, azért nem is préselt ki mindent az autóból: nagyjából 1:15-ös köröket autózott. A Formula-E élmezőnye még a jelenlegi autókkal 1:09-es időkre volt képes az időmérőn.

A Roborace először rendezett valamilyen megmérettetést két fél között. A zürichi és a müncheni egyetem diákjai maguk dolgozhatták ki a rendelkezésükre bocsátott DevBot beállításait, és egy gyorskört automata üzemmódban, egyet pedig ember vezetésével teljesítettek. A müncheniek összesített időeredménye volt jobb, így ők nyerték az összecsapást.

Pár perc és indul a verseny, amit az Eurosport élőben közvetít. A leintés után jövünk a részletes összefoglalóval.

15 kör után az élen az állás változatlan, Abt határozott, 3,6 másodperces előnnyel vezet. Mögötte di Grassi és Turvey érkezik egy másodperc különbséggel.

Féltáv környékén eljött az idő a bokszkiállásokra, nézzük, mennyire kavarják meg a cserék a sorrendet!

Az eddig élen álló Abt előnye szinte teljesen eltűnt di Grassi előtt, miközben a negyedik helyre Buemi jött fel, az éllovas Vergne kárára.

Az utolsó néhány körre felpörögtek az élmezőnyben az események, előbb a harmadik helyen álló Turvey-t előzte meg Buemi és Vergne is mindössze két kanyar alatt, aztán Vergne egy lehetőséget kegyetlenül kihasználva Buemi mellett is elment. Az éllovas ezáltal már a dobogó alsó fokán jár.

A versenyt leintették, Abt nyert di Grassi és Vergne előtt. Perceken belül érkezünk a részletes beszámolóval!

A futam részletes összefogjalóját ide kattintva találjátok.

Vergne 40 ponttal vezeti a tabellát Bird előtt, miután ismét a brit előtt ért célba. Egyre nehezebb lesz ezt beérnie a DS Virgin pilótájának - a többieknek pedig lassan már matematikailag is lehetetlen lesz. Abt mai győzelmével feljött a harmadik helyre, egyetlen ponttal Rosenqvist mögé.

Di Grassi azt mondja, a második hely megszerzése után egy ideig próbált közeledni csapattársára, ám második autójában valami nem volt rendben a kormányzással, így innentől inkább már nem forszírozta a csatát, megelégedve zsinórban negyedik 2. helyével.

És a második helyezett di Grassi Nico Rosbergtől vehette át a trófeát a dobogón.

Hát itt tényleg mindenki itt van: Rosberg, Webber és Liuzzi után ezúttal Heinz-Harald Frentzen tűnt fel a sajtóközpont mellett - szívesen kérdeztünk volna tőle ezt-azt, de egy hölggyel kávézott, nem lett volna illő megzavarni.

Az Audinál egyáltalán nem próbálták leplezni, hogy mire készülnek a verseny utáni kötelező feladatok lezavarása után. Ahogy leintették Abtot és di Grassit az első két helyen, már elő is került jópár tálca sör a garázsban.

Megkezdődött a verseny utáni sajtótájékoztató a három dobogós részvételével. A győztes Abt elmondta, hogy élete egyik legszebb élménye volt a hazai győzelem, egyúttal beszélt arról is, hogy a verseny közepén, a kiállás után volt egy nehezebb szakasza, mivel csapattársa közel került hozzá, de végül sikerült annyira leráznia di Grassit, hogy ne érezze veszélyben győzelmét, és élvezze az utolsó köröket.

Persze ki tudja, hogy az Audi engedte volna-e csatázni az első két helyen haladó pilótáit egymással, di Grassi mindenesetre azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy szeretett volna megküzdeni csapattársával, de a második autója nem működött olyan jól, mint az első, így erre végül nem kerülhetett sor. A brazil azt is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb cél innentől kezdve az, hogy valahogy megpróbálják megszerezni a csapatbajnoki címet a Techeetah orra elő - ami persze fantasztikus bravúr lenne a rettenetes évkezdés után.

A harmadik helyen záró Vergne, aki pár hete maga is megtapasztalhatta a hazai győzelem ízét, mindenekelőtt gratulált az otthon nyerni tudó Abtnak, majd viccesen úgy fogalmazott, hogy a hátralévő versenyeken megpróbál hazai versenyző lenni: Zürichben svájci lesz, New Yorkban pedig amerikai.

A következő szezonról beszélve Abt elmondta, hogy még nem erősítettek meg semmit a jövő szezonjával kapcsolatban, mindenesetre bízik benne, hogy a mai eredményt követően nem lesz probléma a szerződtetésével. Majd amikor di Grassi elkezdte fogni a fejét mellette, oldalba bökte és hozzátette: "Nem szabadulsz meg tőlem!"

A Berlin ePrix véget ért, köszönjük a két napon át tartó megtisztelő figyelmeteket! Tartsatok velünk jövő héten a Monacói Nagydíj élő közvetítésén is!