DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Élő cikkek

Ez történt a Bahreini Nagydíj időmérőjén

A szabadedzéseken a Ferrarinak állt a zászló Bahreinben, ráadásul Hamilton rajtbüntetést kap. Szöveges, folyamatosan frissülő közvetítéssel követjük nyomon az eseményeket 17 órától.

A napfényes harmadik szabadedzés óta besötétedett Bahreinben, helyi idő szerint 18-kor, nálunk 17 órakor indulhat az időmérő. Az utolsó tréninget Kimi Raikkönen hozta a két Red Bull előtt.

Kié lesz a bahreini pole? Az biztos, hogy kié nem: Lewis Hamiltoné, a brit ugyanis öthelyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt. A kvalifikációt megnyerheti, de holnap legfeljebb a hatodik pozícióból indulhat.

Ne feledjétek, hogy 18 órakor, pontosan az F1-es időmérő után indul a WTCR első futama is Marokkóban. Michelisz Norbertet sajnos az utolsó helyre sorolták vissza, mivel motort kellett cserélni autójában. A verseny a WTCR Facebookján lesz követhető.

Szabad a pálya, de a versenyzők nem sietnek: Hartley és a két Sauber hagyta el eddig a bokszot.

Az első befejezett körök alapján Leclerc vezet Ericsson és Hartley előtt. A nagycsapatok közül a két ferraris van felvezető körön.

Hartley rádiózásából kiderül, hogy megsérült az első szárnya. Az új-zélandi egy ponton kiszélesítette a pályát.

1:28,951-es körrel Raikkönen az első helyre ugrott fel, Vettel 0,109 másodperccel volt lassabb nála. Mögöttük Magnussen és Grosjean.

A két Ferrari a középcsapatokkal ellentétben lágy gumin hagyta el a bokszot, nem szuperlágyon. A két keverék között a Pirelli szerint 0,6 másodperc különbség van a szuperlágy javára.

A két Mercedes és két Red Bull is megjött, a 3-6. helyen Bottas, Verstappen, Hamilton és Ricciardo a sorrend. A négyesből Bottas lágy gumin, a többiek szuperlágyon.

A helyszínen az FIA megerősítette, hogy Vettel autójába a harmadik szabadedzés problémái után bekerült a második motorvezérlő elektronika. Ebből a motorkomponensből csupán kettő használható el a szezon során, a harmadikért már büntetés jár.

Piros zászló, Verstappen a 2-es kanyarból kijövet elveszítette az irányítást. Az autó bal első kereke kitört, a rádióban sokat kellett sípolni.

Verstappen teljes gázzal próbált kihajtani a 2-es kanyarból, de elveszítette az autó hátulját. Ennyi volt mára a 4. helyen álló hollandtól: mivel a Q2-be egészen biztosan bejut, a 15. helyről indulhat holnap.

Újraindult a Q1, 4 perc maradt hátra, a kivezető körrel együtt egyetlen gyorskörre elegendő idő.

A kiesők most, az utolsó gyorskörök előtt: Grosjean, Alonso, Szirotkin, Leclerc és Stroll. Vandoorne-t (13. helyen), Sainzt és Ericssont fenyegeti a legnagyobb veszély.

Alonso a 12. pozícióba ugrott fel, a Renault-k a top 10-be. Most Gasly áll a 15. helyen.

Leintik a Q1-et, de annyian javítottak, hogy Alonso már csak a 15. helyen.

A 19. helyezett Leclerc az utolsó kanyarban megforgott, nem tudta befejezni gyorskörét. Alonso megmenekült: 15. helyen végzett, ugyanígy 1:30,530-at teljesített, mint Grosjean. Mivel ő futotta meg előbb a kört, a mclarenes jutott tovább.

A Q1 eredménye:

Indul a Q2, a Ferrari beindítása során nagy füst keletkezett, amit a teszteken sokszor láttunk.

14-en szerepelnek a középső szakaszban, hiszen Verstappen bejutott, de Red Bulljának csak három kereke van.

1:28,341-gyel Vettel jobb, mint Raikkönen a Q3-ban, valamint Bottas tavalyi pole-pozíciós ideje.

Hamilton, aki öthelyes rajtbüntetést kap, lágy gumin ugrott a második helyre. A brit taktikája a keményebb keveréken bejutni a Q3-ba, hogy a rajtnál gumielőnye legyen.

Az első nekifutás után mindenki a bokszban. A meglepetés a 6. helyen álló Pierre Gasly a Toro Rosso-Hondával.

A Mercedes szinte elalél a közösségi médiában Hamilton körétől, amely csupán 0,117 másodperccel Vettelnél.

Jönnek az utolsó körök, Vettel, Raikkönen és Ricciardo kivételével mindenki a pályán.

Perez, Alonso, Vandoorne és Hartley próbál megmenekülni a kieséstől.

Hülkenberg és Sainz is maguk mögé taszították Gaslyt, aki most nyolcadik. Bejut a Q3-ba a Toro Rosso?

A kiesőzónában levők közül Hartley és Perez is javított, de senkinek sem sikerült a legjobb 10 helyre beverekednie magát. A két Renault, Magnussen, Gasly és Ocon jutott tovább a három nagycsapat mellett.

A Q2 sorrendje:

Érdekesség Hamiltonról: a Q2 végén szuperlágy gumin még kijött egy körre. Az első két szektorban gyorsabb volt, mint lágy gumin, de az utolsóban szándékosan veszített egy másodpercet, hogy a lággyal indulhasson a rajtnál.

A Q3 is elkezdődött, a tíz résztvevőből hét a pályán.

Ilyen füst van a bokszutcában, amikor beindul a Ferrari.

Az első gyorskörök alapján Raikkönen 1:28,101-es körével vezet.

A finnél csak 0,095 másodperccel lassabb Vettel, annak ellenére, hogy csúnyán elrontotta az utolsó kanyart, össze is kellett szednie a Ferrarit.

A két Mercedes nem tudta átugorni a Ferrarikat: Hamilton, Bottas és Ricciardo az első ötben, majd Gasly és Sainz. Ocon, Hülkenberg és Magnussen nem teljesített gyorskört a Q3 első felében.

3 perc maradt csak hátra, indul az utolsó roham!

Bottastól és Vetteltől is legjobb első szektort látunk, izgalmas utolsó pillanatok lesznek.

Gasly a 6. helyre ugrott fel a Toro Rossóval, Bottas a második helyen, Raikkönen mögött!

Hamilton nem javít, Vettel viszont 1:27,958-cal átvette a vezetést Raikkönentől!

Ricciardo és Raikkönen maradt: Ricciardo ötödik, Raikkönen a második rajtkockába kvalifikál, nem tudta visszavenni a vezetést Vetteltől.

Hamilton utolsó köre nem jött össze, 4. helyezett az időmérőn, ez büntetésével 9. rajtpozíció.

A Q3 eredménye. Felhívnánk a figyelmet Gasly 6. helyére, ami 5. rajtpozíciót jelent a Toro Roso-Hondának.

A holnapi futam azonos időpontban, 17 órakor kezdődik. Hírekért és nyilatkozatokért figyeljétek a Formula.hu-t az este folyamán!