DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Élő cikkek

Így zajlott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj

Az edzések és az időmérő még Hamilton és a Mercedes fölényét hozták, a futamon azonban történt egy váratlan fordulat – így zajlott percről percre az F1-es évadnyitó futam.

Szép jó reggelt kívánunk kedves Olvasóinknak: reméljük, senki sem feledkezett meg az óraállításról, hiszen már fél óra sincs hátra a szezon első F1-es futamának, az Ausztrál Nagydíjnak a rajtjáig - tartsatok folyamatosan frissülő szöveges tudósításunkkal a következő bő két óra során!

A bokszutca végi lámpa már zöldre váltott, így a versenyzők elindultak a rajtrácsra:

 

Az élről Lewis Hamilton rajtolhat majd - zsinórban ötödik, összességében már hetedik alkalommal itt az Albert Parkban -, megelőzve a Ferrarikat és Max Verstappent. A harmadik sorban a két Haas - ide kattintva a büntetések utáni teljes rajtsorrendet megtaláljátok.

Ami az esélyeket illeti: nyilván Hamilton a favorit, már csak a pénteken mutatott versenytempója okán is, de azért a puding próbája az evés, meglátjuk, mire lesznek képesek a Ferrarik vagy akár Verstappen - a rajt például kulcsfontosságú lehet a stratégiák szempontjából.

És akkor ne feledkezzünk meg a Haasról sem: a harmadik idényét kezdő amerikai istálló története legjobb rajthelyeit szerezte, hiszen ötödik és hatodik helyről indulhatnak.

 

Megvolt az ausztrál himnusz is, és először láthattuk élesben a rajtrácslányokat felváltó rajtrácsgyerekeket, akik a labdarúgó-mérkőzésekhez hasonlóan a pilóták előtt sorakoztak fel:

 

Egy még jobb kép erről - plusz ejtsünk néhány szót az időjárásról is: napsütés van, esőnek pedig nyoma sincs.

 

Aki nem értené, miért nem indult már el a felvezető kör: az idei évtől "óra tízkor" rajtolnak az F1-es versenyek.

Egy fontos információ a tegnap balesetező Valtteri Bottasszal kapcsolatban: a Mercedes elővigyázatosságból a váltó mellett a központi elektronikát és az energiatárolót is kicserélte az autójában. Emiatt nem járt plusz büntetés, de egy harmadik elem bevetésénél már az következik.

A versenyzői parádé előtt egyébként idén is elkészültek az "osztályképek": ide kattintva lehet őket megnézni.

Nem tudjuk, ki hogyan van vele, de bár szerettük az előző, száguldó színsávos intrót is, ez az új nemzetközi főcím is eléggé bejövős.

A Pirelli szerint az egy kiállás lesz ma a nyerő stratégia: 20 kört javasolnak az ultralágyon rajtolóknak, 28-at a szuperlággyal kezdőknek.

Utóbbit egyébként a két Red Bull választotta a közvetlen élmezőnyből, mivel a Q2-ből azzal jutottak tovább. És közben elkezdődött a felvezető kör...

A versenyzők állnak fel a rajtrácsra - most már tényleg csak néhány pillanat, és rajtol a 2018-as F1-es szezon!

RAJT! Hamilton marad az élen, Raikkönen hiába támadta, Vettel a harmadik, mögé viszont feljött Magnussen a Haasszal.

Hamilton máris lélegzetvételnyi előnyre tett szert a Ferrarikkal szemben, a start nagy nyertese pedig Magnussen, aki tehát negyedik, megelőzve Verstappent és saját csapattársát, Romain Grosjeant.

Brendon Hartley máris bement a bokszba: alternatív stratégián a Toro Rosso pilótája?

Verstappent biztatják, hogy minél hamarabb előzze meg Magnussent: nincs sok ideje a hollandnak, ha nem akarja, hogy leszakadjon Hamiltonról és a Ferrarikról.

Raikkönen azért nem engedi el túlságosan Hamiltont: 1,2-1,3 másodperc az első két helyezett között a különbség.

Verstappen egyelőre nem boldogul Magnussennel, Ricciardo azonban elment Hülkenberg mellett.

 

Szergej Szirotkin az idei év első kiesője: vélhetően fékhiba miatt búcsúzik a Williams újonc orosz pilótája.

Aztán nem sokkal később Marcus Ericsson állt ki a bokszba: a sauberes is műszaki hiba miatt esett ki.

Bottas apránként lépdel előre: a finn a 15. helyről indulva pillanatnyilag a 13. pozícióban autózik.

Verstappen megforog az 1-es kanyarban! A holland mellett Grosjean, Ricciardo és Hülkenberg is elment, így visszaesett a nyolcadik helyre.

Mindez képen:

 

A Ferrarik közben igyekeztek közeledni Hamiltonra - Raikkönent külön kérték is erre -, de a brit is reagált, így két és fél másodperccel vezet.

Alonso ismét zseniális a csapatrádión: "Pörögj fel kicsit jobban, még a verseny elején járunk, de már most veszítesz az erődből!" - üzent a mérnökének.

Pierre Gasly lassan és enyhe füstöt eregetve csordogál a pályán - kettős kieséssel indít a Toro Rosso-Honda?

Raikkönennek üzentek: "Próbáld nyomni, amennyire csak tudod, kritikus pillanatok jönnek!". A finn hátránya 2,5-3 másodperc Hamilton mögött, nagyjából ugyanennyivel vezet Vettellel szemben.

Íme, Gasly füstölgő autója képen is:

 

Raikkönen nyitja a bokszkiállások sorát: az itteni legkeményebbnek számító lágy keverékre vált a Ferrari. A finn a harmadik helyre, a parádésan teljesítő Haasok elé jön vissza.

Hamiltonék azonnal reagálnak: két lila szektor után érkezik a brit, akinek Mercedesére ugyancsak lágy gumikat raktak fel. Vettel vezet jelenleg.

A Ferrari megosztja a stratégiát a pilóták között: vajon meddig megy el a német? Közben Hamilton és Raikkönen között öt másodpercre hízott a differencia.

Dráma! Magnussen kiesik a negyedik helyről a bokszkiállása után! A kerékcsere nem stimmelhetett a Haasnál...

Pedig parádésan ment eddig a dán, nagy kár érte...

 

Ez egészen hihetetlen! Grosjean is megáll a kerékcsere után! Igen komoly kettős pontszerzést dob el magától a Haas-Ferrari!

Virtuális safety car a francia autója miatt - elképesztő pech az amerikai csapatnál.

 

Hopp, és Vettel kihasználva a VSC-t és a kevesebb időveszteséget, az élre áll a bokszkiállás után! Mekkora mázli a Ferrarinál!

Mindkét Haas az elrontott kerékcsere miatt esett ki, ez viszont esélyt adhat a Ferrarinak.

 

Hamilton nem is érti: "Mi történt, srácok? Én hibáztam?"

Közben már nem is csak virtuális, hanem az igazi biztonsági autó is a pályán, Grosjean autóját tudják a vártnál nehezebb eltakarítani.

Verstappen Alonso elleni előzése a célegyenes végén minimum kérdőjeles, sárga zászló volt érvényben: az ötödik helyen haladó holland nem biztos, hogy megússza büntetés nélkül...

Az FIA mérései szerint Alonso volt előrébb a bokszkijáratnál, Verstappen el is engedte a spanyolt.

Kiállt a biztonsági autó: Vettel, Hamilton, Raikkönen, Ricciardo, Verstappen, Hülkenberg, Vandoorne, Bottas, Sainz az első tíz sorrendje.

Vettelnek és Hamiltonnak ezt most a pályán kell lemeccselnie, a német pedig egy kör alatt egyáltalán nem tudott elszakadni riválisától. Közben Grosjeanék kiengedését még vizsgálni is fogják - szegény Haas tényleg...

Szépen párokba rendeződött az élmezőny: Vettelt Hamilton, Raikkönent Ricciardo, az előkelő ötödik helyen haladó Alonsót Verstappen szorongatja.

Hamiltont a hírek szerint arra kérték, hogy vegyen kicsit vissza, a brit azonban továbbra is ott lohol a Ferrari mögött.

Most viszont kicsit leszakadt a brit, Vettel előnye 1,1-1,2 másodpercre nőtt az élen.

Ricciardo viszont próbálkozik, majdnem beugrott Raikkönennek - az ő csatájuk a harmadik helyért zajlik.

Ricciardo egyébként az ausztrálok első hazai dobogójáért is hajt - néhány állt már pódiumon a Red Bull versenyzője Melbourne-ben, de akkor utólag elvették a helyét.

 

Hamilton szórja a leggyorsabb köröket, ismét egy másodpercen belül Vettelhez képest - de vajon tud-e előzni a hátralévő 16 körben?

"Hamilton motor-túlmelegedéssel küzd" - üzenték Vettelnek.

Vettel megfutja a leggyorsabb kört 1:26,785-tel, de így is csak 8-9 tized az előnye Hamilton előtt, miközben Ricciardo Raikkönent, Verstappen pedig Alonsót nem hagyja levegőhöz jutni.

Hamilton hibázott az egyik kanyarban, közel három másodpercre hízott a hátránya Vettelhez képest!

Hamilton nagy ütemben zárkózik vissza, máris két másodpercen belül. Alonsóval kezdődően egy szép négyes boly állt össze Verstappennel, Hülkenberggel és Bottasszal.

Nem várt problémák Sainznál, gyomorproblémákra panaszkodik a tizedik helyen autózó spanyolt.

Íme, az említett négyes:

 

Hamilton lassan egy másodpercen belülre kerülhet Vettelhez képest - hat köre van még hátra, hogy visszaszerezze a sokáig biztosnak tűnő győzelmet.

Most viszont megint leszakadt Hamilton, hirtelen két másodperc fölé nőtt a különbség. Feladta volna a brit? Valamit a kormányon is matatott...

Ricciardo viszont indít még egy rohamot a dobogóért, amit egy leggyorsabb körrel adott mindenki, legfőképpen Raikkönen tudtára.

Hamilton már négy másodpercre Vetteltől, ami viszont érdekes, hogy Raikkönen is már csak ilyen távolságra van a Mercedestől - más kérdés, hogy ezt három kör alatt aligha lehet ledolgozni.

Másfél körrel a vége előtt Hamilton előnye két másodperc már csak - nana...

Nincs azonban már változás: a tavalyi évhez hasonlóan Sebastian Vettel nyeri az idénynyitót, Hamilton a második, Raikkönen a harmadik!

Egyértelmű, hogy a virtuális safety car is kellett a Ferrari győzelméhez, amely kettős dobogót ünnepelhet. Ricciardo továbbra sem szerezte meg az ausztrálok első pódiumát Melbourne-ben, Alonso viszont a parádés ötödik helyen hozta be a McLaren-Renault-t, maga mögött tartva Verstappent. Hülkenberg, Bottas, Vandoorne, Sainz a további sorrend a pontszerző zónában.

A teljes végeredmény:

"Van még némi teendőnk" - jegyezte meg a nagy ünneplés közepette Vettel.

Az idei év első futamának győztese:

 

Jön a pódiumceremónia - amelyen Vettel egyébként kereken 100. alkalommal vehet részt F1-es karrierje során.

A német boldog is, Hamilton érthető módon nem, hiszen a VSC-ig kontrollálta a versenyt, de Raikkönen sem tűnik valami elégedettnek, a Haasok problémái előtt biztos másodiknak tűnt a finn.

A nap versenyzője a szurkolók szavazatai alapján: Fernando Alonso!

 

"Csodálatos pálya, de nagyon nehéz előzni még DRS-sel is" - nyilatkozta Hamilton Mark Webbernek. Hát, az biztos, hogy ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg ma a brit.

Közben elkészült összefoglaló cikkünk is - mi pedig ezzel köszönjük meg itt a figyelmeteket, de maradjatok velünk a nap további részében is, hiszen jövünk a nyilatkozatokkal, két hét múlva pedig találkozunk a Bahreini Nagydíjon!