DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

Ez történt az Abu Dhabi Nagydíj második edzésén

Kora estére fordulva lassan leereszkedik a nap az Egyesült Arab Emírségek horizontján, a Formula-1 mezőnye azonban ezzel mit sem törődve, villanyfényben fejezi be a pénteki második gyakorlást. Kövessétek velünk!

Napos napot mindenkinek az F1-es szezonzáró hétvége második edzéséről. Viszonylag ritkán lehet Formula-1-es közvetítés során a naplementében gyönyörködni, de sok egyéb dologhoz hasonlóan ez is olyasmi, ami csak a Közel-Keleten történhet meg!

A hétvége különleges sisakfestéseivel mindenki felzárkózott? Massának azért van, mert utolsó F1-es futamára készül, Hamiltonnak meg azért, mert ő Hamilton, nem mellesleg négyszeres világbajnok.

Az első gyakorlást ki kellett hagyniuk a tesztpilóták miatt, de immár autóba ülhet Esteban Ocon és Kevin Magnussen is.

Már jön is a mezőny zöme ki a pálya felé, a Haasok jegyzik az első köröket.

A Ferrarik is kihajtottak, valószínűleg ezt az iramot már nem bírta ez a légy, amely a garázsban még vígan pihent az egyik vörös autón.

Kicsit csökkent a hőmérséklet, különösen az aszfalté, az elmúlt pár órában. A levegő 26 fokos, a pálya 35 a Ferrari mérései szerint.

Az edzés első pályaelhagyása az uralkodó világbajnoké: Hamilton a második hosszú egyenes végén fékezett túl későn.

Strollnak pedig most egy még hajmeresztőbb pillanata volt, komoly korrigálással tudta irányítása alatt tartani a Williamst.

Hamilton 1:39,720-szal az élre állt, Ricciardo négy századdal mögötte.

Utolsóként Massa és Alonso is a pályára hajtanak, közben Hamilton már 1:38,912-re javított.

A Yas Marina Circuit eddigi leggyorsabb köre, ha minden igaz, nem tavaly, hanem még a 2011-es időmérőn született Sebastian Vettel álta. Az az 1:38,481 akár már ma megdőlhet. 

Vandoorne kicsúszott, McLarenje pedig egy időre ott vesztegelt a pálya mellett, ám a belga végül el tudott indulni.

Hamiltont pedig valószínűleg a McLaren miatt lengetett sárga zászló akadályozta meg, hogy máris tovább javítson idején, hiszen két lila szektorral érkezett az eset helyszínére.

Ricciardo, Bottas, Vettel és Raikkönen állnak a brit mögött a tabellán, ők azok akiknek hátránya nem éri el az egy másodpercet.

A tévéfelvétel egy pillanatképe Vandoorne kicsúszásáról.

Néhány beállítás-módosítás Hamilton autóján, mielőtt kiküldenék a következő menetre, ami vélhetően utolsó időmérős szimulációja lesz a hosszú etapok kezdete előtt.

Bottas azonban már serényen rója a köröket, és most az élre is állt 1:38,609-cel.

És egy hosszabb, viszonylag csendes időszak után viszont most jönnek az élmenők az eddigi leggyorsabb köreikkel...

És Hamilton 1:37,877-tel ugrik az élre az ultralágy gumikon, ez Abu Dhabi új pályarekordja.

Vettel 1:38,0-val, Raikkönen 1:38,3-mal követik őt.

Bottas hat tizeddel marad el csapattársától az első ultralágyas körén, Ricciardo lemaradása pedig már 1,3 másodperc.

Most a fiatalok ne nézzenek ide, de az alábbi képen Ricciardo az egyik ujja felmutatásával üzen valamit az előtte szerinte csak esetlenkedő Grosjeannak..

A Force Indiánál próbáltak finomabb interpretációt találni Ricciardo jelzésére. "Merész jóslat Danieltől, aki kijelentette, hogy ő lesz az első ezen a hétvégén. De úgy tűnik, hogy a mutatóujj használatát Seb (Vettel) levédette."

Ricciardo átka aztán utolérte a Haas franciáját, aki kipördült, majd folytatta útját.

A Twitteren most nincs felkapottabb téma Ricciardo mutogatásánál. A Mercedes is meg van róla győződve, hogy az ausztrál az első hely megszerzésére célzott, a Toro Rosso szerint csak a lemenő napra hívta fel a figyelmet, egy újságíró szerint pedig az F1 készülőben lévő új logóját próbálgatta... 

Ezt az új F1-es logót egyébként most vasárnap fogják leleplezni Abu Dhabiban. Sokak szerint nem kellene bántani a régit, hiszen ha valami tökéletes volt a sportban, az éppen a '90-es években megalkotott jelenlegi logó.

Közben észrevétlenül beköszöntött a sötétség, ezzel pedig egybeesett az időmérő "második szakaszának" kezdete. Alacsonyan megtankolt autókkal futott köröket már aligha fogunk látni, a csapatok és a pilóták a hátralévő több mint fél órában a versenyre készülnek és a gumikopás mértékét elemzik.

Szóval egész nyugodtan előre elkiabálhatjuk, hogy Hamilton zárja majd az első helyen ezt az edzést, mögötte Vettellel, tehát fordult a sorrend kettőjük között az első gyakorláshoz képest.

Perez azért most még feljött a 7. helyre, mindössze egy századdal csapattársa, Ocon elé.

Nem mindenki van azonban pályán ebben az adatgyűjtés szempontjából fontos időszakban, például a két Haas sem. Grosjean autóját javában szerelik, a francia le is vette a sisakját. Az amerikaiaknak azonban ezen a hétvégén tényleg szükséges lenne a tökéletes szereplés, hiszen akár két pozíciót is foghatnak a konstruktőrök között, ehhez viszont legalább hét pontot kellene szerezniük, közben bízva a Toro Rosso és a Renault gyengélkedésében.

Günther Steiner, a Haas csapatvezetője éppen most nyilatkozik a Sky Sports közvetítésében. Azt mondja, elektronikai hiba ütötte fel a fejét az autóban, ki kell cserélniük egy elemet, és nem is biztosak benne, hogy erre elég lesz az edzésből hátralévő fél óra.

Hamiltontól egy nagy elfékezést láthattunk a 17-es kanyarban. Elég nagy folt keletkezett az ultralágy gumijain, így visszatért a bokszba, és kényszermegoldásként szoperlágyakat kapott. Lila oldalfalúból ugyanis ezen az edzésen többet már nem használhatnak.

Bottas is bosszankodott egy előtte lassan haladó autó miatt a rádióban. Ő nem nyúlt olyan drasztikus véleménykifejezési módszerekhez, mint korábban Ricciardo.

Raikkönennek mondott valamit mérnöke, Dave Greenwood a rádión, a finn pedig visszaszólt neki, hogy ha tudatni akarja az üzenetét, akkor beszéljen hangosabban, ő ugyanis ott az autóban ülve nem hallja. Ez a "hagyj békén, tudom, hogy mit csinálok" inverze!

Brendon Hartley az 1-es kanyar gumifala mellől jött vissza a pályára... Megcsúszott a Toro Rosso a kanyarbejáratnál, egy elég szokatlan helyen, de az új-zélandi időben meg tudott állni, elkerülve a fallal való találkozást.

A sötét háttér mellett Abu Dhabiban olyan fotókat is lehet lőni, amilyeneket máshol nem.

Grosjean autója még mindig a bokszban, a többiek azért jobbára teljesíteni tudják a péntekre kiírt tesztprogramot.

És a pilótákra is egészen rendkívüli rálátásunk lehet, mivel a mesterséges megvilágítás mellett másmilyen sisakrostélyt használnak - ez pedig átlátszó, így egy-egy jól elkapott pillanatképen a koncentrációjukat is megfigyelhetjük vezetés közben.

A Haas friss jelentése szerint Grosjean kiszállt az autóból, hogy tovább folytatódhassanak a szerelési munkálatok. Egyre távolabbinak látszik, hogy még ma visszatér az akcióba.

Ricciardo a kelleténél kicsit közelebbről nézte meg az egyik Williamst, ahogy a szükségesnél nagyobb tempóval érkezett meg az egyik kanyarba. A Williamsek festése ezen a hétvégén egyébként kicsit máshogy néz ki, nem reklámozhatnak ugyanis alkoholt az országban, így lekerültek róluk a Martini logói.

Verstappen alaposan elmérte az utolsó előtti kanyart, de különösebb ijedtség nélkül visszajött a bukótérből.

Itt a vége a második szabadedzésnek, amelynek végeredménye már úgy háromnegyed órával ezelőtt kialakult: Hamilton volt a leggyorsabb Vettel, Ricciardo, Raikkönen, Bottas, Verstappen és a két Force India előtt - ennél jobban aligha adhatná át egy edzés végeredménye a bajnokság erőviszonyait.

A legtöbb kört Pascal Wehrlein tette meg, aki 42-ig jutott, és a csapatok között is a Sauber volt a legaktívabb. De szinte minden pilóta 30 kört felett teljesített, ami már aligha jelenthet különbséget. Veszteséget igazán csak a Haas érezhet, ahol Grosjean kénytelen volt kihagyni a hosszú etapokat. 

Ennyit mára az élő szöveges közvetítésből, szombaton jön a folytatás!