DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Így zajlott a teszt harmadik napja Barcelonából

Tovább folyik a spanyolországi körözés, melynek első napjai a Mercedesről és Ferrariról szóltak. Szerdán több csapat követi a címvédő istállót, és mindkét pilótáját pályára küldi. Frissülő szöveges közvetítés az eseményekről.

- Délelőtt Vettel és Bottas váltogatták egymást az eredménylista élén, majd Bottas elsőként bement 1:20 alá
- Jolyon Palmer kicsúszása miatt már az első órában szükség volt a piros zászlóra, a leintéskor Stroll is így járt
- Mind a 10 csapat érdemi munkát tudott végezni, a felük az 50 körös határt is elérte
- Délután Vettel megközelítette Bottas idejét, ráadásul lágy gumikon ment hasonlót, mint az ultralágyas Mercedes
- 16 óra után Sainz kicsúszása, majd Stroll balesete miatt volt leállás 

Jó reggelt mindenkinek, aki újra a Formula.hu-n követi a tesztet: az események 9 órától veszik kezdetüket és este 6-ig tartanak egyórás ebédszünettel. A második tesztnapot, melyen Kimi Raikkönen autózta a legjobb időt, ide kattintva eleveníthetitek fel.

Íme a csapatok mai felállása – többen is délelőtti-délutáni műszakra bontják a pilótáikat, a Sauber viszont ma reggel úgy döntött, ebéd után mégsem veszi át az autót Giovinazzi Ericssontól.

 

Mercedes: Valtteri Bottas, Lewis Hamilton
Red Bull: Daniel Ricciardo
Ferrari: Sebastian Vettel
Force India: Alfonso Celis Jr
Williams: Lance Stroll
McLaren: Fernando Alonso
Toro Rosso: Danyiil Kvjat, Carlos Sainz Jr
Haas: Romain Grosjean
Renault: Jolyon Palmer, Nico Hülkenberg
Sauber: Marcus Ericsson

A Force India volt az első csapat, amely elérte az új szabályok által kitűzött 5 másodperces gyorsulást – legalábbis látszólag. Igaz, hogy Ocon 5,5 másodperccel gyorsabb volt, mint a csapat legjobb 2015-ös köre a barcelonai versenyhétvégéről (ehhez az évhez kell viszonyítani, nem 2016-hoz, ami szintén kissé becsapós), de lágy gumikon érte el idejét, míg a tavalyelőtti Spanyol Nagydíjon csak közepes és kemény keveréket lehetett használni.

Ők gyorsultak a legtöbbet:

Force India: -5,573 s
Ferrari: -4,498 s
Red Bull: -4,429 s
Mercedes: -3,698 s

2016-hoz képest körülbelül 2 másodpercet javultak a köridők.

Grosjean nem véletlenül vidám: ma vezetheti először a Haas VF17-esét. Ő az utolsó az állandó pilóták közül, aki autóba ülhet, a csapattól az első két napot Kevin Magnussen kapta.

Az autók nem csupán gyorsabbak lettek, de sokkal jobban igénybe veszik a versenyzőket is, mint elődjeik. Erre Lewis Hamilton világított rá: „Úgy vélem, az autó vezetése sokkal megterhelőbb, mint ahogy a múltban volt. Sokkal gyorsabb a kanyarokban, jóval nagyobb erőhatás éri a tested és nyakad. Olyan helyeken szereztem horzsolásokat és ütődéseket, ahol még sohasem” nyilatkozott tegnap.

Nincs túl meleg jelen pillanatban Barcelonában: a hőmérséklet mindössze 5,6 Celsius, az aszfalt 9,4 fokos. Természetesen ez jócskán emelkedni fog a nap folyamán, bár az ég kissé felhős.

Pár perccel a kezdés előtt még egy figyelemreméltó hír máról: Ross Brawn visszahozná a pontot nem érő versenyeket, melyeken új formátumokkal lehetne kísérletezni. Bővebben itt.

A Sauber, Toro Rosso és Mercedes rögtön pályára hajtott, amint zöldre váltott a bokszutcai lámpa. 

A tesztelés eddigi legjobb köre 1:20.960 (egy másodperccel a tavalyi spanyol pole-pozíció előtt), melyet Raikkönen ért el lágy gumikon. Lewis Hamilton szintén 1:20.9-et teljesített szuperlággyal. Az ultralágy abroncsokat eddig nem láttuk a teszten.

Talán a csapatok ma kevésbé fognak spórolni a gyors körökkel: az előre kitűzött tesztprogramot ma be kell fejezni, mivel holnap különleges esőgumis teszt következik fellocsolt pályán.

Bottas meg is tette első, 1:36-os gyorskörét, a többiek visszatértek a bokszba. Vettel is teljesített egy installációs kört.

Prost és Hakkinen után újabb világbajnok tűnt fel a bokszutcában: Nico Rosberg régen járt már ilyen minőségben teszten…

A Rosberg által figyelt Bottas eközben már 4 körnél tart, ideje 1:32.

Miközben a finn már 7 kört megtett és folyamatosan gyorsul, mások ilyen installációkkal hajtanak a pályára (mint a képen levő Jolyon Palmer), hogy adatot gyűjthessenek az autó körüli légáramlatokról.

A Force India tesztpilótája, Alfonso Celis is feliratkozott a köridők listájára: a 20 éves mexikói a teljes mai napot megkapta, Perez és Ocon is pihen szerdán. 1:45-ös köréből nem derül ki, de a szuperlágy abroncsot használja.

Továbbra is csak ketten rendelkeznek mért idővel, de Lance Stroll kivételével a pályán már mindenki járt. A kanadai újonc tegnap csak 12 kört teljesített, megforgása idő előtt véget vetett napjának. Ezért döntött úgy a Williams, hogy módosítja terveit, és ma is a fiatal vezet.

Az időmérő rendszer Alonso neve mellett lila színt jelez, ami azt jelenti, hogy a spanyol ultralágy abroncson hajtott ki a pályára. Igaz, a McLarenre mindenfajta gumin ráfér jó pár kör…

Itt a bizonyíték, a spanyol azonban csak installációs kört tett meg a legpuhább gumival.

Egyelőre három pilóta rendelkezik mért körrel, Bottas (1:28), Vettel és Celis.

Vettel átvette a vezetést: 1:27.789-es körrel áll az élen, ötször ment végig a pályán közepes abronccsal.

Piros zászlóval megszakították az edzést. Celis, Palmer és Alonso volt épp a pályán.

Bár az elmúlt napok eseményei alapján rá gyanakodnánk, nem Alonso volt az: a Force Indiával együtt visszatért a bokszba, Palmer Renault-ja viszont a 3-as kanyar kavicságyában ragadt.

Palmert visszahozták a bokszutcába, a helyszíni hírek szerint pedig az R.S. 17-et most emelik fel az autómentő platójára. Arról továbbra sincs információ, mi történhetett, bár a Renault kiemelte, a versenyzőnek nem esett baja, ami balesetre utal.

Ezzel a fotóval lettünk okosabbak. Tehát nem sokkal. A teszt továbbra is szünetel.

Egy helyszínen tartózkodó fotós képei máris feltűntek az F1-gyel foglalkozó online sajtóban. Ez alapján a Renault sértetlen, Palmer kicsúszhatott vagy megpördülhetett, és eláshatta autóját a sóderágyban.

Kevesebb mint negyed óra elteltével újra szabad a pálya.

Valószínűleg nem Hamilton titkait beszélik meg egymással!

A korábbi tervező, Gary Anderson nem érti, mi történhetett Palmerrrel. Akkor veszíthette el az irányítást, amikor a 2-es kanyarban állt a gázon – tempója azonban biztosan nem volt nagy, mivel az eset kivezető körön történt. Talán a tapadás volt túl alacsony. 

Új nevek az eredménylistán: 1:26.724-es körével Danyiil Kvjat átvette a vezetést. Mögötte Vettel, Bottas, Ricciardo és Celis következik.

Valtteri Bottas azonban gyorsan visszavágott, ráadásul 1:23.570-re csökkentette a nap legjobbját. A finn autójára felkerült a szuperlágy gumi, melyet tegnap csak Hamilton kapott meg.

Bottas 1:22.8-nál tart, Alonso négy felvezető kör után végre mért időt teljesíthet.

Ekkora érdeklődést vált ki Nico Rosberg (Bottas épp a pályán van).

Kvjat javít, de két másodperccel még mindig lassabb Bottasnál, aki szuperlágy abroncson tovább rója a köröket, 13-nál jár. Alonso mégsem fejezte be a mért kört, újra visszatért a garázsba.

Ha már a körszámoknál tartunk, jelenleg így állunk: 14 – Bottas, 11 – Kvjat, 7 – Vettel, Alonso.

6 – Ericsson, Celis, 5 – Ricciardo, 4 – Palmer, Grosjean, 0 – Stroll.

Vettel 1:22.486-as idővel az élen Bottas, Kvjat és Ricciardo előtt. A német közepes abroncsot használ.

Miközben Vetteltől, Bottastól és Kvjattól láthattunk már számottevő köridőket, másoknak mért eredményük sincsen: Alonso, Ericsson, Palmer, Grosjean és Stroll adós még.

Vettel néhány újabb tizedet lefaragott, így állunk egy óra elteltével:

Palmer egy helyszínen levő újságírónak elmondta, valóban a hideg abroncsok okozták kicsúszását. A Renault még nem tért vissza a pályára.

1:21.632-es körével Valtteri Bottas a pályán. Ez a lágy gumin elért eredmény kevesebb mint hét tizeddel rosszabb a teszt legjobbjánál. 

Miközben mi elsősorban a pályán zajló eseményekre figyelünk, a színfalak mögötti, F1-ben jól megszokott események is zajlanak. A jelenlegi fő téma a trükkös felfüggesztések ügye, melyek képesek hatást gyakorolni az autók aerodinamikájára. Az FIA kedden kiadott egy technikai direktívát arra vonatkozóan, mi ütközhet a szabályokba ezen a területen, a hírek szerint pedig a teszten az ellenőrzéseket is megkezdték, hogy a csapatokat ne érje kellemetlen meglepetés Ausztráliában.

Nem tudni, hány csapatot ellenőriztek eddig, azonban az Autosport információi szerint az egyik istállót már figyelmeztették, vizsgálja felül felfüggesztési rendszerét a szezonnyitóig. A hírek szerint nem a Red Bull az érintett: bár az alkatrész az ő autójukon is kérdéses volt, Christian Horner csapatfőnök szerint az új direktíva alapján ez tökéletesen megfelel az előírásoknak. Ezen csapat mellett a Mercedes tavaly is használt rendszere szerepelt még a viták középpontjában. A Ferrari épp azért írt levelet az FIA-nak, hogy tisztázza, szabályos-e az említett két csapat által használt felfüggesztés – ennek a levélnek a következménye a jelenleg is gyűrűző ügy.

Több mint két óra elteltével Lance Stroll is kigurult a pályára. Remélhetőleg eredményesebb napja lesz, mint tegnap, amikor 12 kört teljesített, majd megforgása miatt le kellett húzni a rolót a Williamsnél.

Ericsson is feliratkozott az eredménylistára, 1:27.3-as körével a negyedik helyen áll.

Ebből a kínálatból válogathatnak a csapatok: eddig azonban elsősorban a lágy és közepes keverékeket láthattuk. A szuperlágy néhányszor került elő, ultralágyon pedig még nem született időeredmény.

23 ezreddel lefaragva az eddigi legjobb időn újra Sebastian Vettel az élen. 1:21.609. (Érdekes módon szintén 23 ezred volt a különbség tegnap Raikkönen és Hamilton között).

Fernando Alonso 12 körig jutott, de egyetlen mért eredménye sincs. A spanyol, aerodinamikai mérőműszerekkel telepakolva, két kört teljesít egy kifutással, egy kivezetőt és egy bokszba bevezetőt.

Vettel ráadásul iménti köridejét közepes abroncson érte el: többféle gumin is gyors a Ferrari.

Rosberg legfontosabb észrevétele a teszttel kapcsolatban: „Végre szabad videóznunk a garázsban!”

Jolyon Palmer újra a pályán, egy órával piros zászlót is kiváltó kicsúszása után. Van mit bepótolnia, csupán 4 körnél jár. 

Szintén gyengén alakult Stroll (2 kör) és Grosjean (4 kör) eddigi délelőttje. A Williams nemrég járt először a pályán, de különösen furcsa a csend a Haasnál, melynek legutóbbi helyzetjelentése annyi volt, hogy „elvégzünk néhány beállításbeli változtatást”.

A másik véglet Vettel és Bottas, akinek nem csupán körideje, hanem körszáma is szinte egyforma: 30-szor, valamint 27-szer kerülték körbe a barcelonai pályát. Mögöttük Kvjat (21) és Ericsson (19) következik. 

Bottas 1:21.099-es körével, lágy gumikon az élen. Stroll is megfutotta első mért körét, amellyel rögtön a hatodik helyre ugrott.

Palmernek szintén van már mért eredménye, amely hetedik helyet ér. Egyedül Grosjean adós még gyorskörrel. A Haasról továbbra sem tudunk sokat.

Beindultak az események, Fernando Alonso is megfutott egy gyorskört, amellyel a harmadik helyre katapultált, ráadásul lágy abroncsokon, nem az installációs körökön használt ultralágyon.

Így állunk nem sokkal több mint 2 óra elteltével.

1

Bottas

Mercedes

1m21.099s

2

Vettel

Ferrari

1m21.609s

3

Stroll

Williams

1m23.750s

4

Alonso

McLaren

1m23.956s

5

Kvyat

Toro Rosso

1m24.190s

6

Palmer

Renault

1m25.002s

7

Ericsson

Sauber

1m25.174s

8

Ricciardo

Red Bull

1m30.083s

9

Celis

Force India

1m44.478s

 

 

Közben életre kelt a bokszutca eddig csendes pontja, feldörrent a Haas VF17 motorja, Grosjean pedig ismét a pályára hajtott. 1:26-os körrel iratkozott fel az eredménylistára. 

1:22.636-os köre a harmadik helyre repítette a Saubert: ilyen jó eredményt még nem láthattunk tőlük a teszten. Ericsson azonos gumikon másfél másodperccel lassabb Bottasnál.

Stroll 1:23.3-ra faragta legjobbját, amellyel a negyedik. Az első másfél óra kihagyása után elkezdte gyűjtögetni a köröket, már 22-nél tart.

Közben történt egy őrségváltás, Strommer Benjamin kollégánkat Gellérfi-Csizmadia Gergő váltotta, a következő órákban ő tájékoztat titeket a legfrissebb fejleményekről.

Mi a Hammertime Bottas-féle megfelelője? Most azt kellene mondanunk: 1:20,107 az új etalon!

Ez a teszt eddigi legjobb ideje, ma bemehetünk 1:20 alá...

Ha már a köridőknél tartunk: a Pirelli előrejelzése szerint 1:18 alá mehetnek az autók Barcelonában - ami természetesen pályacsúcs lenne.

És most valami nagyon nagy idő készül: Bottas feltette a szuperlágyakat, bemehet 1:20 alá az idei teszten először. Emlékeztetőül: a tavalyi pole-idő 1:22 volt...

Nem, most megetettek minket, Bottas egy használt szuperlágyszetten ment egy kört - azaz feltehetőleg a kiállásokat akarták gyakorolni.

Most épp négy autó a pályán, szorgalmasan köröznek a srácok - köztük az a Stroll és Ericsson is, akik délutánra átadják az autót.

A Williamsről is készült egy lassított felvétel - kimondottan jól néz ki az FW40-es...

A McLaren szimpatizánsai számára kissé aggasztó lehet, hogy egy ideje már nem láttuk Alonsót - egészen pontosan a korábbi apró probléma óta...

BUMM! Bottas bement 1:20 alá! Szuperlágyon 1:19,838-at futott a finn.

Csak emlékeztetőül: a többi csapat közül egyedül a Ferrari járt 1:21 alatt Raikkönennel...

Formában a spanyol sajtó: szárnyra kapott a pletyka, miszerint a McLaren még a szezonkezdet előtt szakíthat a Hondával, és motorszállítót válthat. Még ha ilyen szándéka is lenne a wokingiaknak, ennek gyakorlati megvalósíthatósága finoman szólva is kérdéses...

Nézzük a legfrissebb tesztállást, 12 órakor:

Örömhír - főleg a McHonda szurkolóinak: Alonso újra a pályán!

25 körnél jár ma a spanyol, összehasonlíthatatlanul jobb napja van, mint az első volt - még az apróbb problémák ellenére is.

A Red Bull felfedezte a legújabb szabályváltozást: tilos dohányozva kutyát sétáltatni a versenypályán. Bár van egy olyan gyanúnk, hogy ez eddig sem volt teljesen szabályos...

Ebben a pillanatban hat autó a pályán, és négy a bokszban - a legkevesebb, 15 körrel rendelkező Haas is szorgoskodik. Szép lassan összeállnak azok a csomagok, el lehet kezdeni gyarapítani a pályán töltött kilométerek mennyiségét.

Egy biztató gondolat a Ferrari rajongói számára: a helyszínen tartózkodó korábbi F1-es tervező, Gary Anderson számára nem a W08-as a legmeggyőzőbb autó, hanem a Scuderia gépe.

Bottas feldobta az ultralágyat, és 1:19,705-re javította a teszt legjobb körét. Ricciardónál másfél, Vettelnél két másodperccel gyorsabb, csakhogy ők a lágy, illetve a közepes keveréket használták.

Ismerjük el, az nem kicsit néz ki jól a Force India szempontjából, hogy gyakorlatilag folyamatosan érkeznek az új szponzorok. Lehet, hogy az a nagy fehér (szürke, ezüst, valamilyen) cápauszony nem sokáig marad üres?

Az előzőnél jóval hihetőbb hír, melynek alighanem mindenki teljes mértékben örül: Kanada 2029-ig szerződést hosszabbított!

Bottas az ultralágyon köröz, 63 fordulónál tart - megint meglesz neki fél nap alatt a teljes versenytáv.

Ha valakit a helyi időjárás tart izgalomban: süt a nap, a páratartalom 51 százalék, a levegő 13, az aszfalt 33 fokos. Esőnek nyoma sincs, így holnap következhet a mesterséges pályaeláztatás.

Palmer megfutotta a Renault első combosabb körét: 1:21,396-ot ment a lágyakon, ezzel a harmadik helyre ugrott előre. Ennél jobb kört csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull futott Barcelonában.

Az ebédszünet előtt heten is a pályán, igyekeznek az utolsó perceket is kihasználni. Ericsson feltette az ultralágyat, de nem tudott javítani 1:21,8-as idején.

Alonso is kimerészkedik a pályára, jó lenne látni, mire képes a McLaren-Honda feltekert állapotban - ha egyáltalán lehetséges e bizonyos feltekerés...

1:23,8, ez még nem az volt...

Vannak szögek, amelyekből kimondottan pofás látványt nyújt a McLaren-Honda...

Csak három autó van 30 kör alatt, közülük Grosjean 23-asa a leggyengébb - a megbízhatóság mindenképpen dicséretes ma.

Közeleg a délelőtti program vége, nézzünk még egy videót:

A Sauber és a Williams is elérte az 50 körös határt, a Ferrari és a Mercedes egy versenytáv fölé jutott. Egyszerűen kitűnő utóbbi két autó megbízhatósága.

A "hátsó egyenes" végén Grosjean jó pár méterrel később fékez a többieknél - ennek következtében viszont igen instabil az autója hátulja a 10-es kanyarban. Ezt figyelte meg az Autosport szakértője, Gary Anderson a pálya széléről.

Bottas kerékcsere-gyakorlatokkal zárja délelőtti programját.

A Renault-nak Palmer reggeli kicsúszása ellenére is megvan a bűvös 50-es - ez így már a mezőny fele.

Itt a délelőtti program vége, máris mutatjuk az eredményt.

Hoppá! Stroll a kavicságyban kötött ki a leintés pillanataiban!

Íme egy videó Palmer délelőtti kicsúszásáról:

Másfél nap alatt Stroll második kicsúszása:

Íme a félidei állás - azzal a kiegészítéssel, hogy a Toro Rossót délután vezető Carlos Sainz az utolsó pillanatokban kiment egy körre, csak éppen ezt nem láthatjuk itt.

Szusszanjunk egy kicsit mi is, 14 órától pedig folytatjuk az élő közvetítést a tesztről!

Amíg pedig tart az ebédszünet, hadd ajánljuk figyelmetekbe legújabb podcast-adásunkat:

Zöld zászló, indul a mandula!

Sainz, Hamilton és Hülkenberg száll be a délutánra Kvjat, Bottas és Palmer helyére.

Ketten a többiek előtt, egy messze lemaradva mögöttük - ennyi kört tettek meg két és fél nap alatt a csapatok:

Mercedes 395
Ferrari 306
Haas 196
Sauber 194
Red Bull 187
Williams 170
Force India 164
Renault 161
Toro Rosso 152
McLaren 97

Hát ezt nem sietik el, az első tíz percben senki nem nézett ki a pályára.

Addig nézzünk egy hírt: a riválisok bepanaszolták a Renault-t, a franciák kénytelenek átépíteni a hátsó szárnyaikat.

Az említett cserék mellett elméletileg Antonio Giovinazzi is beszáll a Sauberbe - de azért erről várunk még egy megerősítést, ha a Saubernél is befejezik az ebédet...

Hm. Az a megerősítés elmaradt: Ericsson a pályán a Sauberrel - ezek szerint változott az előzetes terv. Hamilton is elhagyta a bokszot, ma először.

Brit szakértők közt órák óta folyik a vita Twitteren, hogy mi volt a jelenlegi konfiguráció leggyorsabb köre Barcelonában: a pálya hivatalos oldala állítja, hogy az ebédszünet alatt végeztek egy kis kutatást, így hamarosan megtudhatjuk az eredményt.

Hamilton és Hülkenberg is megfutották első köreiket, de egyelőre ezek még csa tapogatózásnak nevezhetőek.

Újabb megfigyelések a pálya széléről Gary Andersontól: a Ferrari mozgása összességében jónak tűnik, különösen ami az autó orrát és a hosszabb etapokat illeti, a Renault pedig mintha kissé letekert erőforrással dolgozna - az összes csapatával...

Itt a megoldás a rejtélyre: a versenyen futott körrekord Raikkönené, az időmérős Barrichellóé, a teszten elért pedig Massáé. Az első kettő már megdőlt, kíváncsian várjuk, a harmadik mikor fog - mert szinte biztosan meg fog.

Sainz is megfordult a pályán, ezzel mind a tizenhárom mai pilótának van már mért köre. Hamilton ismét sztahanovista elveket követ: már 13 fordulónál tart.

Alonso is a pályán, 30 kör felett a McLaren, összességében pedig lassan meglesz nekik a 100. Ne feledjük, a Ferrari, a Williams és a Mercedes már az első napon többet futott ennél.

Stroll ismét a pályán, a hibája ezúttal nem került olyan sokba, mint tegnap, amikor bukta miatta a napi programja döntő részét!

Vettel már a 70. körét kezdi ma, ismét közepeseken. Látni fogjuk egyáltalán a lágyat a Ferrarin?

Minden kívánságunk így teljesüljön: lágyon a Ferrari, de egyelőre nem sikerült a mai legjobb idejét megjavítania Vettelnek, melyet még közepeseken futott.

Az utolsó utáni remény is oda: hivatalosan is visszavonták a Manor nevezését a 2017-es szezonra.

A teszt állása 15 órakor:

Újabb csere a Formulán: a teszt utolsó óráit Bognár Viktor közvetíti nektek!

Alonso viszont javított fél másodpercet, és most már a nyolcadik helyen áll. Körszámlálója azonban még mindig a kevésbé aktívak közé sorolja őt.

Vettel is javított, amivel egészen a 2. helyig repült előre. Lágy gumikon futott 1:20,572-t, ami nyolc tizeddel marad el Bottas ultralágyas idejétől.

Valószínűsíthető, hogy a teszt első két napját az első és második helyen záró Hamiltonnál ma nem a köridőket kell figyelni. Miután a Mercedes tegnap Bottasszal futott versenyszimulációt, ma brit pilótájukkal is hasonlóra készülnek. A háromszoros bajnok 23 körnél jár, néha kicsit javít az eredményén, de még mindig a tabella utolsó helyén tanyázik, ez pedig alaposan megtankolt autót feltételez. 

Kövér és sovány - ezen a két fotón remekül összehasonlítható a Ferrari és a Williams karosszériája felülről-hátulról nézve. Szembetűnő, hogy az olaszok autója mennyivel karcsúbb, ami bizonyosan nem hátrány!

Óhó, Vettel nem teketóriázik, 1:19,952-re javított, 247 ezredre van már csak Bottastól, és továbbra is a lágy gumit használja. Ezzel a Ferrari a második csapat, amely a teszt során bebújt 1:20 alá.

Az F1-ben szeretik az autókon megjelenő új elemeket állatokhoz hasonlítani, elég csak a cápauszonyra vagy a korábbi hangyászorra gondolni. Vajon a Renault oldalsó légterelő eleme milyen állat? Az biztos, hogy négylábú!

A tesztet a pálya mellől követő Autosport-szakíró, Gary Anderson nagyon belelkesült Vettel lágyakon futott 1:19,9-es köre láttán. Máris azt számolgatja, hogy Hamilton jelenlegi 1:25-ös versenyszimulációs körei alapján szintén 1:20,0 körüli ürestankos kört tudta futni a lágyakon, Vettel viszont ha felrakná az ultralágyakat, képes lenne 1:19,3-ra is. Innen pedig már karnyújtásnyira az 1:18-cal kezdődő eredmények. 

Hogy, hogynem, ma is a Mercedes jutott el elsőként 100 körig - Bottas és Hamilton munkájának összesítésével már 111-nél járnak. A mai programot szintén két pilótára osztó Renaultnál 81, a Toro Rossónál 56 ez a szám. És a Mercedeshez legközelebb ezúttal is a Ferrari jár aktivitás terén, Vettel most jegyezte mai 90. körét.

Ha nem tudnánk, hogy teszt, akár csatát is beleláthatnánk Ericsson és Alonso kettősébe az alábbi videón, amelynek végén a spanyol lehúzódott a bokszutcába. Észrevételei alapján a McLarennél most változtatnak a beállításokon, aztán a kétszeres bajnok ismét visszatér a pályára a csapat ígérete szerint.

A Force Indiánál még csak most, több mint 100 perc elteltével kezdi meg a délutáni programot Alfonso Celis Jr. A csapat arra biztat minket, nyugodtan írjuk a csúszást az elhúzódott ebédszünet számlájára, ám nyilvánvalóan nem erről volt szó. 

A Ferrari az eddigi napok során biztató, problémamentes és Mercedes-közeli produkcióval állt elő,ezek után már tényleg jó lenne hallani, hogy mit gondolnak az autóról maguk a versenyzők. A csapat azonban szokatlan hírzárlatot rendelt el, nem nyilatkoznak a médiának, bár a hét elején arról szóltak a hírek, hogy ez a csendfogadalom csak a teszt első két napjára fog vonatkozni. Na, hátha akkor majd ma!

És Vettelnek meg is van a mai 100 kör, de ennek a mennyiségnek a közelében jár már Stroll és Ericsson is.

Hopphopp, a pályabírók félárbocra húzták a piros zászlót, vagy mi. Carlos Sainz megállt a 4-es kanyarban. 

A Toro Rossót a kavicságyból kell kibányásznia az érte siető autómentő-csapatnak.

Így a ma összesen 49 körnél járó, feltankolt autóval köröző Hamiltonnak is meg kellett szakítania "szimulált versenyét". Tényleges futamokon ritkán szokott előkerülni a piros zászló, bár tavaly éppen három ilyen nagydíj is volt. 

"Kár érte, pedig jól ment" - reagált is a kényszerpihenő tényére a brit a W08-as volánja mögül.

Egyelőre ez a legjobb fotó a Sainz-kicsúszásról. A képen egy képernyő, azon meg valahol a messzeségben az autó, amiről csak onnan lehet tudni, hogy egy Toro Rosso, hogy itt megmondjuk.

Mindenesetre az az autó már nincs ott, Sainz is visszatért a garázsa, ismét zöldellnek a lámpák. 

Ericsson, Stroll, Alonso és Celis kaptak elsőként az alkalmon, hogy visszatérjenek a pályára.

Hű, hát ez nem tartott sokáig, ismét piros zászló! Lance Stroll vágta falhoz a Williamst.

A kanadai az 5-ös kanyar kijáratánál veszíthette el az uralmat az FW40-es felett, megpördült és a belső korlátot találta el. Elég zűrös az F1-es debütálás a mezőny idei egyetlen újonca számára: tegnap is és ezen kívül ma is volt már egy kicsúszása, de ez a mostani tűnik a legkártékonyabbnak. 

Egy újabb, tévéről készült fényképen csodálhatjuk meg a baleset végtermékét. Stroll a kivezető körén járt, tehát csak néhány kanyart tett meg a baleset előtt - könnyen lehet, hogy a hideg gumik tréfálták meg.

Ezen a délutánon a platós kamionnak és a pályabíróknak is igazi gyorsköröket kell teljesíteniük, hiszen alig vitték be a Toro Rossót a bokszba, iszkolhattak vissza a Williamsért.  

Stroll jól van, nem sérült meg a balesetben. Legfeljebb az önbizalma szenvedhetett némi károsodást.

Bár kicsit félve írjuk, de ismét zöld zászló. Remélhetőleg most egy percnél hosszabb ideig marad így.

Igen!
Ezúttal Ericsson, Grosjean és Hamilton az elsők a pályán.

Másfél órával a harmadik tesztnap vége előtt így fest az állás. Mondjuk az elmúlt 30 percben a két piros zászló miatt nem sok alkalmuk volt a pilótáknak ezen változtatni.

Bizton állíthatjuk, hogy ez a Williams ma már nem fog a pálya aszfaltjával találkozni. Így a legutóbbi két napot is idő előtt kellett befejeznie a csapatnak, de ma legalább eljutottak 98 körig.

Hamilton a bokszba hajtott lágy gumikért, amelyeken megfutotta mai első tempósabb körét: 1:22,2-vel a hatodik helyre ugrott fel.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko már most úgy nyilatkozik, hogy szerinte a szezon közepéig várni kell majd, mire csapata képes lesz felvenni a harcot a Mercedesszel. 

Köze lehet ennek ahhoz is, hogy a Mercedesnél gondosan letakarva hozzák-viszik a padlólemezeket a Red Bull kamionjai mellett, nehogy a riválisok kileshessenek valamit.

Meg is jött az első rajongói koncepció a korábban mutatott Renault-terelőlap állatformájához. Egy macska!

75 Bottas, 75 Hamilton - a Mercedesnél már nem 100, hanem 150 kör jelenti a napi normát, amit ebben a pillanatban el is értek.

Miközben a közösségi médiában egyre többen esnek neki a másfél nap alatt háromszor hibázó Strollnak, Damon Hill védelmébe vette a két évvel bajnoki címszerzése után születő fiatal kanadait.

"Adjunk neki időt, nagy ugrás ez számára. Schumachernek egy csomó nagy balesete is volt az F1-gyel való első ismerkedései során."

A brit médiában már azt ízlelgetik, milyen jól fognak csengeni a "Stroll in the wall" (Stroll a falban) szalagcímek. Szegény kanadainak bizonyára alaposan meg fogja nehezíteni a dolgát a média, de persze az eddigi alakításával ő maga teremtette meg ennek jogalapját.

A piros zászlók óta először Alonso is visszatért a pályára, hogy megkezdje 65. körét. Nem a McLaren termel ma a leggyengébben, hiszen a Haas a tegnapi 100 kör fölötti produkciója után ma még az 50-et sem érte el Grosjeannal. A Toro Rosso sem lehet arra büszke, hogy két versenyzője együttvéve is csak fele annyi kört tett meg eddig, mint a 120 felett járó Vettel egyedül.

Hamiltont mai 83. köre után visszatolták a Mercedes garázsába. Bizonyára a csapat meglengette előtte a képzeletbeli kockás zászlót, ami a versenyszimuláció végét jelentette.

A Red Bull mai munkjáról rég esett már szó, aminek az az oka, hogy a csapat szinte légmentesen elbarrikádozta magát a barcelonai garázsban, hogy egy kósza tekintet se juthasson be oda. Egy kis információmorzsa azonban most kiszivárgott a falak mögül: a szerelők a kipufogó meghibásodását próbálják kijavítani, de határozott céljuk, hogy még a hátralévő alig 40 percben kiküldjék a pályára Ricciardót.

Ez nagyon menő mozgókép. Indítsátok el az alábbi videót, ahol aztán az egér húzogatásával mozgathatjátok előre-hátra a Mercedest.

Vettel lenyomott egy hosszabb etapot, most állt ki a bokszba, amikor a neve mellett már összesen 128 kör áll. Közben Grosjean felugrott a 7. helyre, szuperlágyakon futott 1:22,1-es idővel.

A Renault pedig mindkét pilótájával odaegerészte magát a mai legjobb öt közé. Palmer délelőtti idejével még egy 4. helyezést őriz, Hülkenberg pedig most feljött mögé, bár Bottas napi legjobbjától még két másodperc választja el.

Ez a fotó nekünk azt mondja, hogy a mai kormányok kijelzőjére már egy közepes hosszúságú novellát is ki lehet írni. De hát kinek van ideje ezt olvasgatni? Mondjuk Alonsónak van, mert nyolc kör megtétele után most ismét a bokszba parkol.

Vettel lefutotta a Spanyol Nagydíjat. Kétszer. 

Ugyanis túl van 132. körén is, és már biztos, hogy egyénileg ő fogja a legaktívabbként zárni a mai tesztnapot.

Az F1 hivatalos Twitter-oldalának van egy videója a Stroll balesete utáni pillanatokról. 

Egy gyors piros-zöld zászlóváltás történt, hiszen Vettel autója állt meg a célegyenesben, ahonnan gyorsan be tudták tolni a Ferrarit a bokszutcába. Könnyen lehet, hogy tervezett volt ez a leállás, a tesztnapok végén nem ritka, hogy a csapatok szándékosan fogyasztják ki az üzemanyagot az autóból, hogy felmérjék a határokat.

És ezzel véget is ért a szezon harmadik barcelonai tesztnapja. Bottas zárt az élen 1:19,705-ös körrel, de Vettel sem sokkal maradt el mögötte, és ő a finnél keményebb gumikat használt. A legtöbb kört ma is a két pilótával köröző Mercedes tette meg, akik egészen 170-ig jutottak. Maradjatok velünk a nap összefoglalójára és a pilóták nyilatkozataira!