DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

Percről percre - Így zajlott a Belga Nagydíj

Az F1 spái versenyének egyetlen pillanatáról sem maradtok le élő szöveges közvetítésünk segítségével, amelyben a rajttól a kockás zászlóig nyomon követjük a történéseket.

Napos napot mindenkinek, vágjunk hát bele a Belga Nagydíjba, a négyhetes nyári szünetet követő első F1-es versenybe, aminek különös színezetet ad, hogy a megszokottal ellentétben most a két Mercedes a rajtrács két ellentétes végéről rajtol.

A közönség azonban a "félhazai" hős, Max Verstappen előmenetelére a leginkább kíváncsi, aki a második helyre kvalifikált, és a Red Bull hétvégi tempóját látva a győzelemért is harcban lehet. A futam rajtrácsát itt végignézhetitek.

Egy rajtrács utolsó sora ritkán tartogat olyan izgalmas felállást, mint most, hiszen Hamiltonhoz hasonlóan Fernando Alonso is összeszedett egy halom rajtbüntetést, így a két bajnok a 21. és a 22. Poénkodtak is ezen.

Marcus Ericssonnak is van egy 10 rajthelyes hátrasorolása - és ő az egyetlen, aki a bokszból fog rajtolni.

Rosberg, Raikkönen, Vettel és Ricciardo a lágy gumikon rajtol az első tízből, köszönhetően az időmérőn látott taktikázásuknak. Hamilton és Alonso pedig az egyedüliek, akik a közepes, vagyis az itteni legkeményebb keveréket választották. Hosszú első etapot terveznek.

Már zajlik a felvezető kör a 7004 méteres pályán - csak pár pillanat a rajtig.

Az idő ma is száraznak ígérkezik, a vártnál nagyobb hőség pedig különösen megterhelő lehet a gumik számára, legalábbis ettől tartanak sokan a mezőnyben.

Elrajtolt a mezőny, Vettel megpördült az első kanyarban!

Verstappen, Raikkönen és Vettel egymás mellett érkeztek az 1-es kanyarhoz, de nem volt elég hely mindenkinek. A két Ferrari összeakadt, és nem csak Vettel jött ki belőle rosszul, Raikkönen is lassan halad a pályán.

A versenyt Rosberg vezeti, mögötte pedig alaposan felkavarodott a sorrend: a tolakodásban Hülkenberg jött fel a második helyre, akit Ricciardo, Massa, Grosjean és Bottas követ. Alonso már a 12., Hamilton a 15. az első kör után.

Carlos Sainz jobb hátsó kereke eldurrant, a spanyol kicsúszott a pályáról, miután autója irányíthatatlanná vált. Még nem tudni, mi volt a gumihiba oka.

Virtuális biztonsági autót léptettek érvénybe, a Kemmel egyenesben rengeteg törmelék szóródott szét Sainz gumija miatt.

Verstappen autója sem úszta meg a rajt utáni incidenst, neki is ki kellett hajtania egy szárnycserére. Vettel, Verstappen és Raikkönen jelenleg a 15., 16. és 19. helyen állnak, miután szendvicsbe szorították egymást a La Source-ban.

Eltűnt a VSC-jelzés, ismét teljes tempóban a mezőny.

Raikkönen már körhátrányban van, bajait tetézve pedig a bokszban jártakor még autója is lángra kapott.

Sainz mellett már a kiesők sorát gyarapítja Wehrlein, Button és Ericsson is.

Az ismétlésből látszik, hogy az első körben Wehrlein hátulról belehajtott Button McLarenjébe. Ez okozta mindkettőjük korai búcsúját.

Nagy bukás! Kevin Magnussen Renault-ja a gumifalban!

Most már a tényleges biztonsági autó a pályán. Magnussen már ki is szállt az autóból, jól van, bár láthatóan biceg egy kicsit.

A baleset az Eau Rouge után történt, a Renault megcsúszott a domb tetején - az okokról bizonyára a csapat közöl még részleteket később. A SkySports szakértője, Martin Brundle szerint mindenesetre az a legvalószínűbb, hogy a dán hibázott.

Itt egy videó Magnussen bukásáról. Látható, hogy a becsapódás pillanatában a pilótafülke köré helyezett fejvédő magasítás is kirepült a helyéről.

A gumifal rendesen megrongálódott, lehet hogy sokáig el fog húzódni a javítás, a mezőny pedig addigis a biztonsági autó mögött kocog. Többen a bokszot is megjárták már ezen időszak alatt. Az élmezőnyből Hülkenberg volt kint, és csak egyetlen helyezést vesztett Ricciardóval szemben.

Piros zászló, leállítják a versenyt. A javítás ezek szerint még el fog tartani egy darabig a gumifalnál.

A versenyzők egymás után behajtanak a bokszba, a jelenlegi szabályok szerint ugyanis ott kell várakozniuk.

Az FIA is megerősíti, hogy tényleg a korlát javítása miatt van szükség a kényszerpihenőre, aminek hossza egyelőre nem ismert.

A versenyzők kiszálltak az autójukból, levették a sisakjukat is. Mindig egy kicsit szürreális látvány ez így egy verseny közepén.

Verstappen és csapata a rajt utáni ütközésről beszélgetnek. Érdekes hasonlóság, hogy akárcsak Kínában, úgy most is egy Red Bull-pilóta rámenőssége okozta a két Ferrari összeütközését.

Bejelentés: 14:41-kor, azaz tíz perc múlva indul újra a verseny.

Azért a jelenlegi állás is megér egy misét: az első Rosberg, a második Ricciardo, a harmadik Hülkenberg, a negyedik Alonso, az ötödik pedig Hamilton - utóbbi két pilóta ugyebár a mezőny legvégéről rajtolt, de sokakkal ellentétben még nem cseréltek kereket.

Verstappen és Horner megállapodtak abban, hogy Vettel volt a hibás a rajtbalesetben. Valószínűleg a németnek azért más lesz a véleménye.

A pilóták már öltözködnek, készülődnek az újraindításra.

Piros zászló alatt továbbra is mindenki szabadon kereket cserélhet, Hamiltonék így megspóroltak egy kiállást. A brit nagyon jól jött ki az eddigiekből, és a győzelemre is reális esélye van, annál is inkább, hiszen ő már használta a keményebb gumikeveréket, és már friss lágyakon futhat a továbbiakban.

Közben helyzetjelentés Magnussenről: a pálya orvosi központjában vizsgálják, a bal bokájában érez fájdalmat.

A mezőny elhagyta a bokszutcát, a biztonsági autó valószínűleg egy kör után útjukra engedi őket. Még csak a verseny 10. körében járunk.

Rosberg közepes keverékekre váltott, a mögötte lévők azonban lágyakat rakattak fel.

Folytatódik a verseny. Rosberg vezet Ricciardo előtt.

Alonso Hülkenberget támadja, Hamilton kicsit leszakadt róla az újraindításkor.

De a brit a kör végén már tekintgetett Alonso mögött, az Eau Rouge után pedig el is ment mellette. Hamilton már a 4. 

Raikkönen és Verstappen a mezőny második felében is egymásra találtak, a finn most ment el a Red Bull mellett, de ezúttal is összeértek egymással! Raikkönen végül a pálya elhagyásával került elé, majd panaszkodásba kezdett a rádióban.

Visszaengedte maga elé a Red Bullt, aztán a következő körben ismét meleg pillanatokat éltek át egymással, amikor Verstappen lezárta az utat a gyorsabb Ferrari előtt. Egyelőre nincs helycsere.

"Ugyan már, egy ***** nevetséges, behúzza elém az autót, miközben teljes sebességgel jövök mögötte" - hangzik Raikkönen méltatlankodása.

Újabb hír erősíti meg az orvosi központból Magnussen bokasérülését. Ez akár még a következő futamon való indulását is veszélybe sodorhatja, hiszen már jövő hétvégén jön az Olasz Nagydíj.

Vettel a 9. helyre jött fel Grosjean megelőzésével. A következő célpontja Kvjat.

Meg is van a németnek az előzés, különösebb gond nélkül. Közben Verstappen a bokszba hajtott kerékcserére, békét hagyva Raikkönennek.

Néhány visszafogottabb kör után Hamilton megérkezett Hülkenberg mögé, és a Les Combes előtt el is ment a Force India mellett. A címvédő már dobogós helyen áll.

A brit hátránya mindazonáltal már 10 másodperc Rosberg mögött, és még köztük van Ricciardo is.

Raikkönen most Romain Grosjeannal koccant - bal első kereke hozzáért a Haas jobb hátsójához, amint megpróbálta megelőzni egykori csapattársát. Mérnöke jelzi a finn felé, hogy egyelőre nincs jele defektnek.

Verstappen a jelek szerint három bokszkiállásra játszik, míg a többiek kettőre. A holland legutóbbi cseréje után a mezőny végére esett vissza. Hasonlóan zűrös hazai futamot teljesít, mint elődje, Danyiil Kvjat tette Szocsiban.

Most Hamilton is a bokszba hajtott, szerelőinek kötelékében pedig veszített is egy kis időt. A 9. helyen jött vissza a pályára, friss lágy gumikon.

A csúcssebességek listáját a két Mercedes vezeti féltáv környékén.

Felipe Nasr öt másodperces büntetést kapott, a versenybírók szerint előnyt szerzett pályaelhagyással.

"Rossz helyzetben vagyok?" - aggodalmaskodik a rádióban Hamilton. Mérnöke megnyugtatja, hogy nincs mitől félni, az előtte állók közül is többeknek jelenésük lesz még a bokszban a közeljövőben.

Alonso és Hülkenberg már ki is hajtottak, a bokszutca végéhez pedig egyszerre érkeztek oda, s kicsit még össze is koccantak a kerekeik. A spanyol végül utat adott a Force Indiának.  

A kiállások újabb hulláma után Hamilton már vissza is került a 3. helyre. Előtte azonban Rosberg és Ricciardo még nem kaptak új gumikat a piros zászló óta.

Ricciardo most áll ki, Verstappen pedig ismét összekoccan valakivel - már számolni is nehéz, hogy hányadszor. Ezúttal Sergio Perez volt a kiválasztott. Közben már Vettellel keveredett látványos csatába a holland.

Rosberg is megjárta a bokszot, most Ricciardo előtt 10, Hamilton előtt 12 másodperccel vezet. Az ausztrál esett kicsit visszább a kiállások előtti állapothoz képest.

Verstappen csúnyán elfékezte magát, amikor Vettel végleg utat talált mellette. Hamarosan Bottas is átfűzte magát a küszködő Red Bullon, amely inkább kihajtott egy újabb kerékcserére.

A Renault-nál jelzik, hogy hamarosan közleményt adnak ki Magnussen állapotáról.

Perez és Massa hatalmas csatát vívtak egymással - a mexikói előzött, és természetesen ők is összeértek egy kicsit. Ma enélkül nem megy.

Renault: Magnussen magánál van, csak egy kis vágást szerzett a bal bokáján. Rutinvizsgálatok elvégzése miatt egy közeli kórházba szállították.

A Force India eddigi produkciója megsüvegelendő, Hülkenberg és Perez a 4-5. helyen haladnak. Mögöttük Alonso, Massa, Vettel, Bottas és Raikkönen lennének jelenleg a pontszerzők.

Ricciardót megdicsérte a csapata, amiért szépen tartja maga mögött Hamiltont, míg a brittel közölték, hogy hamarosan jöhet utolsó kerékcseréjére. És már jött is, ezúttal közepes keverékeket kapott.

Mindkét Williams kapott egy Ferrarit társaságul. Most Massa épp csatába keveredett Vettellel, miután a német csúnyán elfékezte magát és kisodródott.

Vettel a DRS segítségével túljutott Alonsón, és már a 6. helyen áll. Még akár a Force Indiákat is utolérheti a leintésig.

Verstappen megelőzte Gutierrezt, ezzel a 11. helyen áll. Az egy pontot őrző Raikkönen tíz másodperccel halad előtte.

A közepes keverékeken haladó Ricciardo már nem számol újabb kiállással, Hamilton pedig nem hoz rajta túl sokat körönként, így nincs esélye utolérni őt. De a brit bizonyára a harmadik hellyel is nagyon elégedett lesz, hiszen így csak tíz pontot veszítene Rosberggel szemben.

A leintéshez közeledve kicsit leültek az izgalmak, de a futam első felében kaptunk belőlük bőven. Három kör van még hátra.

Hamilton közben azzal szórakoztatja magát, hogy leggyorsabb köröket futogat. Most épp egy 1:51,583-at.

Bottas megelőzte Massát, a brazil mögött pedig már Raikkönen érzi a vérszagot.

A verseny újonca, Esteban Ocon az utolsó előtti, 16. helyen áll. Nasrt próbálja maga mögött tartani a leintésig.

Megkezdődött az utolsó kör.

Nico Rosberg karrierje során először megnyerte a Belga Nagydíjat, idei hatodik sikerét aratva. A német ki tudott maradni a mögötte kialakuló zűrzavarból, senki nem fenyegette komolyan elsőségét.

Ricciardo a második, Hamilton pedig a mezőny végéről rajtolva dobogós lett, hasonlóan a 2014-es hungaroringi produkciójához.

Hülkenberggel és Perezzel 22 pontot kaszált a Force India, de Alonso se szomorkodhat a 7. helyével - szintén az utolsó rajtsorból indulva.

A Ferrarik versenye akkor úszott el, amikor a rajtnál összeütköztek egymással és Verstappennel. Vettel a 6., Raikkönen a 9. helyig zárkózott vissza, míg a Red Bull hollandja csak a 11. lett, így a pontszerzésről is lemaradt szurkolói előtt.

Ezzel véget ért közvetítésünk a Belga Nagydíjról, tartsatok velünk a jövő hétvégén is, amikor már Monzában száguld a mezőny.