DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Könyv

A boltokban a Száguldás és cirkusz 2015-2016

Az Autósport Évkönyv mellett immár a Száguldás és cirkusz 2015-ös kötete is kapható az áruházakban és a könyvesboltokban. Akciónk persze továbbra is él, a két könyvhöz három magazin jár ajándékba.

Már a boltokban is kapható a Száguldás és cirkusz legújabb, 2015-ös kötete, miközben megrendelőinknek folyamatosan postázzuk F1-es évösszefoglalónkat, valamint az Autósport Évkönyvet. Akciónk azonban még nem ért véget, melynek részletekről az alábbiakban olvashatnak, s a Formula.hu webshopjában is megrendelhetőek a kiadványok.

Egy kötet ára 5990 Ft helyett 4990 Ft, a két könyv együtt csak 7990 Ft!

Ráadásul rendkívüli ajánlatunk keretében most minden könyvmegrendelőnk háromhavi Autósport és Formula Magazint kap ajándékba!

könyv

Száguldás és cirkusz 2015



Vettel vörösbe öltözött, a legendás Honda-motorok a régi dicsőséget nyomokban sem idézve tértek vissza az F1-be, az ifjabb Verstappen érkezésével pedig bebizonyosodott, hogy egy 17 éves pilótának is van keresnivalója a szériában: kezdődhetett volna jobban a 2015-ös szezon a száguldó cirkuszban? Talán csak akkor, ha az előző esztendő nagy Mercedes-fölényét meg tudja törni valamelyik nagy múltú vagy feltörekvő alakulat, esetleg az istállón belül komoly ellenfele tud lenni a bulvárvilág felé nyitó Hamiltonnak a csapattárs. Nos, a Ferrari ugyan szerzett néhány győzelmet és Rosberg is nyert pár futamot, ám komolyan senki nem veszélyeztette a tavalyi bajnok újabb diadalmenetét. Unalmasnak ennek ellenére sem lehetett mondani a történéseket, hiszen beszélhettünk eleget a Red Bull-Renault házasság megromlásáról, a Lotus-válságról, a 30. Magyar Nagydíjról, egy rali-világbajnok fiának sikereiről, a Haas közelgő érkezéséről és Bianchi haláláról.

Évösszefoglaló kötetünk ennek az emlékezetes szezonnak a legszebb pillanatait eleveníti fel, az élmények felidézéséhez a sportág legjobb fotósait hívva segítségül. Az ő képeiken és a legjobb hazai szakírók helyszíni beszámolóin keresztül mindenki újra átélheti az esztendő izgalmait, a kötet méltó társa és folytatása lesz a korábbi években megjelent hasonló kiadványoknak.

Autósport évkönyv 2015

„Az autóversenyzés öt perccel az után született, hogy elkészült a második gépkocsi” – mondta Henry Ford, és a rajongóknak nem kell bizonygatni, hogy igazat beszélt. Nagyjából 130 esztendővel az első Benz Patent-Motorwagen beindítása után ugyan egy az űrből érkezett kívülálló azt is hihetné, hogy azóta nem sok minden változott a világban, hiszen az egyik legnépszerűbb és leggyorsabb bajnokság küzdelmeit rendre a Mercedes-Benz nyeri, ám mi, a benzingőzök szerelmesei pontosan tudjuk, milyen színes és változatos lett napjainkra az autósport. Világszerte százezrek vándorolnak el egy-egy futamhelyszínre, hogy láthassák kedvenceiket, hogy részesei lehessenek az izgalmaknak, de annak sem kell szomorkodnia, aki nem szeretné elhagyni Magyarország területét, hiszen a jobbnál-jobb hazai szériák mellett nekünk a legfontosabb nemzetközi versenyek résztvevői is házhoz jönnek. És akkor a televízió, az internet és a nyomtatott sajtó nyújtotta lehetőségekről még nem is beszéltünk.

Az Autósport évkönyv szerkesztői most még egy csatornát nyitnak: a kiadvánnyal azoknak szeretnének kedveskedni, akik képzeletben újra át akarják élni 2015 minden fontos történését. Legyen szó F1-ről, WTCC-ről, Le Mans-ról, WRC-ről, RX-ről, vagy az itthoni küzdelmekről, ebben a könyvben lehessen minden fontos eseményt, adatot megtalálni – akár a szezon végén, akár évtizedek múltán veszi majd kezébe az olvasó.

Lepje meg szeretteit vagy saját magát könyvcsomagunkkal, s szerezze meg hozzá három hónapra ajándékba Magyarország autósport-magazinját mindössze 7.990 forintért!

Könyvcsomagunkat a webshopunkon keresztül rendelheti meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: