Sikerrel zárult az Országos Rali Bajnokság idei első megmérettetése, mely az élcsapatok nagy csatájával indult.
Herczig Norbit, a SKODA Rally Team Hungaria pilótáját kérdeztük a hétvége tapasztalatairól:
„Az első gyorsasági szakaszt leszámítva, ahol egy kiesett versenyzőpáros miatt lelassítottunk, egész hétvégén konstans 2. időket tudtunk autózni. Azt már a verseny előtt tudtuk, hogy a Bükfürdő Rallye nem az „ezer kanyarok versenye”, ezért tudatosan készültünk rá, hogy a futam végeredményét nagymértékben befolyásolni fogja az egyes versenyautók végsebessége, melyről tudjuk, hogy típusonként más-más, a mi autónk végsebessége pedig nem a leggyorsabbak közé sorolható.
Ennek tudatában előre csak abban bízhattunk, hogy talán idén is „megviccel” bennünket az időjárás nagyasszonya és extrém körülményeket teremt a mezőny számára, ami a Super2000-es típusú autókkal versenyző csapatok számára segítséget jelentett volna. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy ezen a versenyen csak így van esélyünk az 1. helyért harcolni.
Az 1. versenynapot a 2. helyen zártuk, ami azt gondolom, szép teljesítménynek számít, így a vacsoráját jókedvűen kezdte meg a csapat, melynek a végére szinte örömtáncba kezdtünk, ugyanis viharos szél kíséretében megérkezett a várva-várt csapadék. Kirobbanó örömünk azután a 2. versenynap reggelére alábbhagyott, ugyanis a kiszáradt talaj órák alatt elnyelte az aláhulló 6 mm-es esőt, így a vágyott sártenger helyett, enyhén saras pályákon vágtunk neki a maradék 9 gyorsasági szakasznak. A tervezett felzárkózás tehát elmaradt, de a 2. helyet nagy csaták árán meg tudtuk tartani.
Azt gondolom, ezen a hétvégén a csapat minden tagja tanúbizonyságot tett a profizmusáról. A most debütáló BRR szervizesei, az új mérnökünk, és az új navigátorom, Igor előtt is le a kalappal. Az egész verseny a precizitásról, a pontosságról, és a minden mozdulatban, kérdésben, válaszban megjelenő profizmusról szólt.
A csapat minden tagjának köszönöm a munkáját!
A SKODA Rally Team Hungaria csapata tehát egy nagyon jól sikerült, pozitív évadnyitó futamon van túl, ahol maximálisan hozni tudta az előre elvárt eredményt. Örülünk, hogy a bükfürdői versenyen 2. helyezést sikerült elérnünk, így optimistán várjuk a következő futamokat. 3 hét múlva a Mecsekben találkozunk.”