Norbert Haug továbbra sem akart nyilatkozni a Mercedes-Benzről és a Formula-1 új Concorde szerződése közötti kapcsolatról, jelenleg a német autógyártó elégedetlen néhány feltétellel.
Az új szerződést a 2013-as szezon előtt alá kell írni és továbbra is pletykák keringnek arról, hogy a Mercedes kivonulhat a sportból, mint gyári csapat, Haugot erről a Spanyol Nagydíjat követően kérdezték.
"Teljesen megértem és elfogadom ezeket a kérdéseket, fel kell tenni őket" - közölte a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke. "Elnézést kérek és szeretném minden néző megértését kérni, de addig nem akarunk erről nyilatkozni, míg tárgyalásban vagyunk. Azt hiszem, a közönséggel és a médiával nyíltan beszélünk, de az igazság az, hogy erről a témáról jelenleg nem szeretnénk nyilatkozni. Természetesen folynak a tárgyalások és azt hiszem, ennyiben kell maradnunk."
Haug a Mercedes autósport projektjeiért felelős - főleg a Formula-1-ért és a DTM-ért -, de a végleges döntést a vállalat stuttgarti igazgatótanácsa hozza meg.