A Lotus csapat francia pilótája, Romain Grosjean szerint az egykori Renault csapattal szemben most a Lotus egy tökéletes hely a számára arra, hogy fejlődni tudjon az F1-ben.
A 26 éves Grosjean 2009-ben nem mutatkozott be valami fényesen az F1-ben, most azonban minden más, így nem meglepő, hogy az időmérő edzések után már a futamokon is képes jobbnál jobb eredményeket szállítani a csapatnak.
„Valószínűleg 2009-ben rossz időben voltam rossz helyen” – nyilatkozta Grosjean a formula1.com-nak. – „De Istennek hála ez most 2012! Sohasem tudhatod persze, hogy mi történik, most azonban úgy érzem, hogy a Lotusnál tökéletes helyen vagyok, és remélem, hogy ez így is marad. Most jó helyzetben vagyunk és ezt a lendületet meg is tudjuk tartani.”
Grosjean szerint a csapat mellett Kimi Raikkönen is nagyon nagy szerepet játszik abban, hogy ennyire harmonikusan tud az egész csapat együttdolgozni. „A kapcsolatunk Kimivel igazán jól működik. Tudja, hogy mit akar: jó eredményeket, és pontosan ez az, amit én is akarok. Így mindketten ugyanazt a filozófiát követjük és ugyanaz a tűz ég bennünk. Ennek érdekében pedig együtt dolgozunk, amennyire csak tudunk. És hogy őszinte legyek ő nagyon rendes fickó. Hiszed vagy se, nagyon sokat viccelődünk is (nevet). A munkakörnyezet a csapatnál egyszerűen fantasztikus.”