DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Formula Renault: Zolderi hullámvasút

A megszokottól eltérő menetreddel rendezték meg a Formula Renault 1.6 NEC hatodik fordulóját a belgiumi Zolderben. Mivel a széria a 24 órás verseny betétfutama volt, így az időterv is ahhoz igazodott. Általában a két szabadedzés pénteken, az időmérő edzés és az első futam szombaton, míg a második verseny vasárnap kerül megrendezésre. Ezúttal azonban mind a szabadedzést, mind a kvalifikációt csütörtökön futották, így a versenyzőkre a megszokottnál is nagyobb nyomás nehezedett.

Habsburg Ferdinand számára balszerencsésen kezdődött a hétvége. Az első szabadedzésen az 5. körben megállt alatta az autó - utóbb kiderült, hogy a jobb oldali hajtótengely meghibásodása miatt. A második edzés már technikai gondok nélkül zajlott le, ezen Ferdinand a 8. helyen zárt.

 




A balszerencse-sorozat az időmérő edzésen csúcsosodott ki. A versenyzők a rajtelőkészítőben felsorakozva várták a kvalifikáció kezdetét. Sorra gurultak ki a pályára, azonban Ferdinand hiába próbálta beindítani a motort, az autó elektronikája nem működött. A Lechner Racing szerelői azonnal nekiláttak, hogy kiderítsék a hiba okát, ám ekkor már csak kevesebb mint 10 perc volt hátra a boxutca zárásáig. Kiderült, hogy a gyújtótekercs repedése okozta a meghibásodást.


A szerelők azonnal nekiálltak az alkatrész cseréjének, ám mire végeztek, a boxutcához vezető kapu már zárva volt, így kerülőúton kellett feljutni a pályára. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sikerrel jártak, így Ferdinand elindulhatott az időmérő edzésen. A harmadik mért kört követően már a negyedik helyen állt, azonban a következő körben ismét megállt alatta az autó. Mintkésőbb kiderült, az első szabadedzéshez hasonlóan az egyik hajtótengely meghibásodása miatt.

 


A technikai gondok ellenére sikerült a hetedik helyre kvalifikálnia magát, az élen végző Ten Voorde kizárása következtében pedig az első futam rajtját a hatodik rajtkockából,a másodikat pedig a tizedik pozícióból várhatta Ferdinand.  


A pénteki napon motorhang-tilalom volt a pályán, így a rendkívüli szabadnapot a versenyzők pihenéssel tölthették, míg a szerelőknek egy teljes napjuk volt a hibák kiküszöbölésére.



Az első futamot szombat délelőtt rendezték. Ferdinand remek rajtot követően az első kanyarban már a negyedik helyen fordult. Azonban az első körben Lenerz, Sieljes, Kolff és Piro balesetét követően a pályára küldték a biztonsági autót. Az élen álló Florian Janits elrontotta az új rajtot, és bár ő meg tudta tartani a vezetést, a mögötte autózó versenyzőkre is befolyással volt, köztük Ferdinandra is, aki visszaesett a 6. helyre, és végül itt is intette le a kockás zászló.

 

Ferdinand a második futamnak a 10. helyről vágott neki Nagyszerűrajttal sikerült feljönnie a nyolcadik helyre, azonban a negyedik kanyarban összeért az előtte haladó autóval, kiszorult a kavicságyba, és csak a 10. helyre tudott visszajönni. Ferdinand azonban nem adta fel a küzdelmet, sőt a "kétfejű sas" szárnyalásba kezdett. Ottót, Sieljest és Söderströmöt  megelőzve hamarosan már a 7. helyen autózott, majd felzárkózott Ten Voorde -ra is, és újabb előzésbe kezdett, ezúttal azonban alulmaradt, de végül a hetedik helyen ért célba.



A balszerencse-sorozat ellenére tehát Habsburg Ferdinand a maximumot hozta ki a szombati két futamból. Az ArtCar most visszatér a csapat salzburgi bázisára, és legközelebb majd október elején gurulhat vele pályára a legendás spa-francorchamps-i pályán. Addig viszont két másik verseny is vár rá. Az osztrák Rotax Max Bajnokság következő fordulóit ugyanis szeptember végén rendezik meg Bruckban, illetve a szlovéniai Vranskóban. A Speedworld Academy színeiben versenyző pilóta jelenleg vezeti a bajnokságot, és jó úton halad a valenciai Világdöntő felé. Az elkövetkező hetekben azonban a versenyülés helyett rá is az iskolapad vár.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: