DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Nagy Norbi: Kalandokban és fordulatokban gazdag hétvége

Kalandokban és fordulatokban gazdag hétvégéje volt az MGS Racing Team pilótájának, Nagy Norbinak a Circuit Paul Ricard versenypályán Franciaországban, Le Castelletben.


 

A szombati időmérő után Norbi, még azt nyilatkozta a kategória 9. helyről (összetett 19. hely), hogy - "Nem vagyok elégedett! Elégedetlen vagyok, mert több van bennem és a kocsiban is!"



 

Majd csak később jött a hír, a csapat szerelői olajfolyást észleltek a motortérben, melyet csak megbontással tudtak ellenőrizni, ezt jelezték természetesen a versenybizottság felé. A versenybiztosság csak büntetés mellett engedélyezte a motorról a plomba levágását és a motor ellenőrzését! A hibát az RML helyszínen lévő mérnökeinek segítségéve elhárították, de ez 10 rajthelyes hátrasorolásba került. Nagy Norbi az első futamot vasárnap reggel esőben, a 29-ik, legutolsó helyről kezdte. Norbit már a verseny előtt magával ragadta a versenyszellem. Az előzmények ellenére is mentálisan tökéletsen felkészült a futamra. Az első futam 16 köre alatt, szakadó esőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott és feljött a 9. helyre. Norbit és a csapatot legnagyobb meglepetés a két futam közti fél órás szünetben érte, amikor az 56 -os rajtszámú Pellinen-t hátrasorolták, így a magyar versenyző az első helyről indulhatott a következő futamon.



 



 

A második futam elején több körön keresztül sikerült Norbinak tartania az első pozíciót. Majd Fulin került az élre. Norbi lökhárítója a futam közepén egy ütközés következtében leszakadt, majd a verseny végéig így is maradt. Egy erős eseményekben és fordulatokban bővelkedő versenyhétvégén, ami mind lelkileg, mind fizikailag megterhelő volt a csapat és Norbi számára is pozitív eredménnyel zárult.



 

Norbi a második versenyen kategóriájában (S2000) 3. lett, a két futam összesítése alapján a versenyhétvégét 4. hellyel zárta.



 



 

Nagy Norbi a futamok után nyilatkozta: "Pénteken és szombaton az edzéseken folyamatosan ismerkedtem a pályával, a kocsival. A szombati időmérő után rettenetesen elégedetlen voltam magammal, úgy érzetem és az eredmények is azt mutatták nem tudtam javulni, de a kocsival is akadt probléma, ami sajnos még rontott a rajtpozíciómon. Reggel csak azt vártam, hogy kezdjen el esni. Nagyon szeretem az esős versenyeket, akkor vagyok ott igazán. Szerencsém volt, mondhatom ezt és fejben is jól sikerült összeraknom magam. Az első futamon hoztam a saját tempómat és vitt a lendület. A második futam első rajtpozíciója, pedig egy hatalmas nagy erőt adott! Majd egy koccanás és félig leszakadt a hátsó bal lökhárítom. Küzdelemes körök voltak, de megérte. Nagyon köszönöm a csapatomnak, az MGS Racing Team-nek, Cselényi Balázs csapatfőnöknek, hogy mellettem voltak és összerakták az autót az utolsó pillanatokban is, pedig a körülmények nem voltak egyszerűek."



 



 

HÁTTÉR INFORMÁCIÓK:

Nagy Norbi és a csapat indul haza Franciaországból, sok munka, tesztelés és felkészülés van előttük. Május 10-én a Szlovákia Ringen szurkolhatunk értük és pilótájukért!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: