DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Méhes meglátása: Jön Rosberg hétvégéje?

Ha a sormintát követjük, Hamilton angliai győzelme után a Hockenheimringen Rosberg kell nyerjen.

Ha mindent egybeszámlálunk, csak így történhet. A németek megnyerték a foci-vb-t, Rosberg erre az alkalomra külön tisztelgő felfestést készíttetett a sisakjára. Közben, csak hogy véletlenül se érezze magát bizonytalanságban, a Mercedes 2019-ig szerződést hosszabbított vele. És hát hazai futam. Hamiltoné volt Silverstone - most csakis Nico jöhet.

 

 



Persze, mégsem ilyen egyszerű minden. Semmi sem garantálja, hogy most a brit fiú alatt múlik ki a Mercedes, és azt sem, hogy Rosberg maga célba ér. Ráadásul ott van az a fránya FRIC-rendszer, ami állítólag a Mercik előnyének egyik kulcsa volt. Azért ez is olyan szép: a szezon felénél rádöbbent a FIA, hogy eddig - ha így nézzük - két alakulat is tiltott rendszert használt az első és hátsó felfüggesztés összekapcsolásával és az egyensúly ilyetén javításával. Ám ha megnézzük, kinek mit hozott ez a konyhára: a Mercedes tényleg majdnem minden megnyert idén, de hát a McLaren", ugyan már! Viszont kellett már valami történés, az agyonszapult FIA szemét rajta tartja a dolgok ütőerén, és lám, már a Német Nagydíjelőtt rávette a két csapatot, hogy hagyják el a FRIC-et (ezek a friccek!).

 

 

Viccet félretéve: nagyon nem bízom benne, hogy alapvetően változik bármi is ettől. A papírforma csak akkor borulhat, ha valamelyik Merci megint beleszalad a késbe, és akkor jön a folytatás, hogy amelyik nem esik ki, az nyer. Ahhoz már valamiféle csodának kellene történnie, hogy mindkettő Ezüstnyíl csődöt mondjon. Nyilván ez lenne a legizgibb pedig: ki lenne a nevető harmadik? Bottas, Massa, Vettel, Ricciardo, netán Hülkenberg? Mert amúgy az urak tényleg csak a 3. helyben reménykedhetnek, akár nevetnek, akár nem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: