Igen, bejött, amit azért sejteni (remélni?) lehetett: Rosberg alatt is egy szép napon megadja magát a csodamasina. Három győzelem és öt második hely után, az élen állva rakoncátlankodni kezdett Nico váltója, majd a 29. körben ki is állt. Ami egyet jelentett azzal, hogy a győzelem Hamilton ölébe hullott - és így, ahelyett, hogy Rosberg előnye tovább nőtt volt 7 ponttal (tegyük fel, mégis nyert volna) és így 36 lett volna, csupán 4 pontra olvadt.
Ennyit tehát a bajnokságról, illetve a következő 10 futam izgalmi szintjének milyenségéről.
Amúgy a Brit Nagydíj az elég uncsi osztrák után megint sistergően izgalmas volt. Räikkönen ferraris kálváriája egy 47G-s becsapodás formájában folytatódott - azt hiszem, látható volt, hogy teljes mértékben a finn hibájából: kirepült az egyenes végén, majd padlógázzal vágtatott vissza a pályára, de az aszfalt széle megdobta. Szegény Massa itta meg a levét, aki a spielbergi pole-ja után épp 200. versenyén kellett bizonyítsa, hogy a reflexei még működnek, és ha másért nem, azért kapott egy halom dicséretet, hogy elkerült a T-bone ütközést a Ferrarival.
Aztán jöttek a verseny szupermenjei. Név szerint Bottas és Alonso. Amit Williams finnje művel, az egészen leképesztő. Ő tette emlékezetessé Massa 200. versenyét, ráadásul egy olyan kvali után, ami után legfeljebb néhány pontocskában reménykedhettek. Kétségtelen, Sir Frankhez mindig is kegyes volt a silverstone-i pálya: 1979 - első győzelem, 1997 - 100. győzelem.
Alonso meg ezzel a gyakorlatilag semmire sem jó F14T-vel megint olyan versenyzést mutatott be, ami tényleg extra klasszis, hiába, hogy a végén csak egy 6. helyre volt elég. Vettellel szétcincálták egymást, csak a sok nyavalygás nem kellett volna; más kérdés, lehet, hogy régen is óbégattak a pilóták a sisak alatt, csak azt nem hallotta a fél világ.
Silverstone aranyat érdemelt.
