DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Méhes meglátása: Fizetős pilóták, nem fizetős csapatok

A mai Forma-1 agyonregulázott világába arra is oda figyelhetnének, hogy nem szép dolog fizetés nélkül hagyni a pilótákat.

Ha valaki örül, és gumit éget a pályán, rögvest megvágják 25 ezer euróra - mert nem úgy cselekszik, ahogy az FIA szigorú szabálykönyvében (vagy hol) elő van írva. Christian Horner külön figyelmeztette Vettelt Abu Dzabiban, úgy örvendezzen, hogy ő fizeti a bírságot - kicsit elmebaj, nem?



Ehhez képest a FIA vagy Ecclestone vagy mit tudom én kicsoda, mintha nem foglalkozna azzal a sportág nimbuszát sokkal inkább romboló ténnyel, hogy vannak olyan csapatok, akik nem fizetik ki a pilótájukat. Mintha egy lepukkant magyarországi bt-ről lenne szó, amelyik átveri a szerencsétlen dolgozóit, és nem adja meg nekik, ami jár.

Ugye, elsősorban a Lotus és Kimi Räikkönen botrányáról van szó, de tudjuk, hogy korábban Hülkenberg is morgott amiatt, hogy a Saubertől nem kapott fizetést, és Jackie Stewart ennek kapcsán még sejteni engedte, hogy más versenyzők is járnak hasonló cipőben.

Jó, nyilván nem arról van szó, hogy Kiminek a csekély 11 millió euró add uram, de azonnal kell, mert nem tud télire cipőt venni a nem létező gyerekeinek, vagy felszólításokat küldött ki neki a svájci gázművek, hogy tessék már kiegyenlíteni a csekket" De végül is egy világbajnokról beszélünk, aki odateszi magát a versenyeken, és amúgy is: egy szerződés azért köttetik, hogy aztán betartsák. A Lotus-vezéreknek, Lopeznek és Bouiller-nek is tisztában kellett lennie vele, hogy 11 millió euró elég tetemes összeg, ha úgy tetszik, a csapat 2013. évi büdzséjének része - ugyanúgy pénzbe kerül a pilóta, mint a féktárcsa vagy a motor. Nem tudjuk, hogy például Grosjeannek mennyi a gázsija, és hogy az ki lett-e fizetve - de szegény Grosjean nyilván nem fog ugrálni és reklamálni, ő örül annak is, hogy egy versenyképes kocsiban száguldozhat.

A fizetős pilótákkal nyilván egyszerűbb a helyzet: ők hozzák a pénzt és nem viszik. Bizonyára előre megegyeznek az adott szponzorral meg a csapattal, hogy a rendelkezésre álló lóvéból mennyi az övé, gázsi gyanánt. A Lotusnál, ugye, szívesen látnák Maldonadot a maga 30 millió eurónyi pénzeszsákjával, de lám, a leendő társtulajdonos inkább Hülkenberget szeretné (érthető módon), ám ezt a Hülkenberget viszont meg kell fizetni. Kinek? Aki a pénzt hozza.

Pénzt persze az is hoz a konyhára, ha a csapat jó helyen végez a konstruktőri bajokságban, Ecclestone ez alapján osztja vissza a rendezési, tévés és reklám jogdíjakból befolyó pénzt - tehát, ha innen nézzük, a pilóta nem csak viszi a pénzt, hanem általa lehet szert tenni rá. Räikkönen lehet, hogy sokba kerül, be nem kizárt, hogy a végső elszámolásnál az ő eredményei által befolyik az a plusz 11 misi, amit rá áldoztak. Ezért nem elegáns dolog, amit a Lotus művel.Maldonado meg tényleg sok készpénzt hoz(na), de meg lehet kérdezni Sir Frank Williamset, mennyit emésztett fel a venezuelai által rommá tört autók reparálása és cseréje- lehet, hogy ott is érdekes egyenleget kapnánk a végén!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: