DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Méhes meglátása: Japán plusz-mínusz

Spa mellett a legtöbb pilóta a hétvégén következő Suzukát említi kedvenc pályájaként - és amúgy is imádnak Japánba menni. De mért nincs a szigetországnak egy jó pilótája?

Tudom, kapásból rávágják: Kobajasi. És alapvetően rendben is van, tavaly szegény Koba még 3. volt a Sauberrel - most meg lejárt Ferrarikat tör Moszkvában. De valljuk be, ő sem volt egy világbajnok anyag, ahogy mondani szokás.



Ha végignézünk a japán pilóták során Takaharától kezdve Nakajimán át TakumaSatoig, illetve Kobajasiig, azt kell lássuk, hogy többnyire kabaréfigurák voltak - már bocsánat. Elég csak olyan arcokra gondolni, mint Inoue vagy Ide, és bizony a többiek is főképp azért kerültek be a F1-be, mert valamelyik japán gyártó benyomta a saját embereként. Nem kell sokat böngészni a statisztikákat: eddig 3 darab 3. helyet könyvelhettek el, AguriSuzuki 1990-ben Suzukában, Sato 2003-ban Indianapolisban és Kobajasi tavaly szintén Suzukában állhatott fel a pódiumra. Hát, elég sovány.

Miközben a japán technika, mint a világon mindenben, sok-sok éven át tarolt az autósport csúcsán is.

A Honda több menetben is a mezőny tagja volt, hol saját csapattal, hol motorszállítóként - és főképp az 1986-1992 közötti időszakban, előbb a Williamsszel, majd a McLarennel karöltve verhetetlennek bizonyult. Jellemző, hogy a fő-fő motorgurut, OsamuGotot aztán a Ferrari csábította el, de az olasz környezetben már messze nem volt olyan hatékony a mester, mint a japán kollégákkal karöltve.

A Honda még a leányvállalat által gyártott Mugennel sem vallott szégyent, erről főképp Eddie Jordan tudna regélni, aki teljes outsiderként 1999-ben Heinz-Harald Frentzen ügyeskedése jóvoltából kis híján világbajnok lett.

Aztán végül ott volt még Bridgestone, amely 1997-ben érkezett meg a F1-be és szép lassan teljesen kiszorította a Goodyeart, majd a Michelint is, és sokáig az egyetlen gumiszállító volt.

Más kérdés, hogy már közel sem volt ilyen diadalmenet a Toyota próbálkozása: a világ legnagyobb autógyára 2002-ben jött, rögvest ott volt az erős középmezőnyben, ám gyakorlatilag ugyanezen a szinten távozott 2009 végén, 140 versennyel a háta mögött, amiből egyet sem sikerült megnyernie"

De ezzel még mindig nincs megmagyarázva, hogy mért hiányoznak a Forma-1-ből a jó japán pilóták - és egyben a szigetországi szponzorok, hiszen ez is az oka, hogy a 2013-as suzukai rajtrácson nem lesz egyetlen versenyző sem a felkelő nap országából.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: