DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Méhes meglátása: Vettel harmincadszor

Nem látom, ki lenne az, aki meg tudná állítani Sebastian Vettelt a 4. vb-cím felé való menetelésben.

Ha úgy nézzük, Silverstone-ban egy majdnem ölébe hullott győzelem (Hamilton defektje miatt) úszott el a váltóhiba miatt - még akár azt is lehetett gondolni, "van igazság". Ráadásul a bajnokságnak nagyon jót tett, hogy nem növelte az előnyét. De egy hétre rá, a Nürburgringen Sebastian Vettel mégis behúzta az első helyet, még hozzá tökéletes versenyzéssel. Erre nem lehet semmit sem mondani: remek start, lerajtolta a pole-ból induló Hamiltont, és onnantól kezdve kontrollálta a futamot. Persze, lehet azon töprengeni, hogy mi lett volna, ha egy vagy két körrel hosszabb a Német Nagydíj, el tudott-e volna menni a Red Bull mellett KimiRäikkönen. Ám a Német Nagydíj 60 körös volt, és Vettel nyert. A 26. születésnapja után 4 nappal immár a 30. alkalommal.

És igazából nem látom a komoly ellenfelet. Most is 7 pontot vert Kimire, 13 pontot Alonsora. Rendben van, hogy meg kellett dolgoznia a sikerért, ezt kommunikálta is szépen, ám a helyzet az, hogy míg Vettel mindig ott csatázik az élen, az ellenfelek közben folyamatosan változnak.

Eleinte úgy tűnt, hogy a Ferrari az F138-cal nagyot alkotott, és számba véve, hogy 2012-ben mekkorát tudtak fejleszteni a gyengécske F2012-esen, kinézett egy jó kis bajnoki csata. Ehhez képest Alonsokínai és spanyol győzelme már a múlté, sőt, ezúttal hiába küzdött a tőle megszokott elánnal, még a dobogó legalsó foka sem jött neki össze.



A Lotus és a Mercedes - a másik két potenciális ellenlábas - meg oly hullámzó formát mutat, hogy igazából nem kell tőlük nagyon félni. A titkos gumiteszt után a Merci nagyon feljavult, Rosberg kétszer nyert; de ha komolyan megnézzük: Monaco eleve egy speciális pálya, előzni lehetetlen, és Nicoa pole-ból indulva ügyesen megőrizte az 1. helyet. Silverstone-ben meg épp Vettel elhullása jelentette számára a sikert - tehát összességében még messze nem egy szuperkocsiról van szó, noha az edzésen lassan verhetetlenek lesznek.

A Lotus a Nürburgringen mutatott jó formát, de ők meg előtte szenvedtek, Kimi a Spanyol, Grosjean a Bahreini Nagydíjon állt utoljára dobogón.

Szóval Vettel igazából minden csindrattátólmentes, higgadt, érett versenyzéssel lépeget előre. Már nincsenek forrófejű manőverek (Malajzia azért megtörtént, de hát ott - mint többen leszögezték - az "egészséges killer-instict" működött csak"). Ha kell, tud várni, ha úgy alakul, beéri a szerényebb helyezésekkel is. Pedig így is 9 futamból 4-et bezsákolt.

Nem tagadom, én is jobban örülnék kissé izgibb bajnokságnak, némi változatosságnak - de el kell ismerni, ez tényleg világbajnoki teljesítmény.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: