DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Méhes meglátása: Pirelli - szétrobbanó formában

Már eddig is a gumikról szólt leginkább a 2013-as szezon - hát még most. De mi lesz a Nürburgringen?

A Forma-1 története 63 évet számlál, ez a 64. szezon - de nem hinném, hogy volt ilyen, hogy négy autónak is ugyanúgy durran szét a bal hátsó kereke, mint a silverstone-i futamon. Nem is durrdefektek voltak ezek, hanem inkább robbanás-defektek, és tényleg kész csoda, hogy semmi komolyabb baj nem esett, sem emberéletben, de még a kocsik sem törtek össze. Ez köszönhető a silverstone-i pálya hatalmas bukótereinek - ha ugyanez Montreálban következett volna be, sokkal szomorúbb hétvégét zártunk volna.



Miközben így sem lehetünk vidámak, noha, ha kizárólag a versenyt akarjuk minősíteni, az nagyon is jó volt, és nem gumik miatt, illetve, csak közvetve. Az utolsó 10 kör fenomálisra sikeredett, Webber bejelentése, hogy megeszi az előtte lévőket, majdnem bejött, és nagyon nagyot autózott a két gumi-ügyben pórul járt pilóta, Hamilton és Massa is. Vettel kiesése - sorryforyou - nagyon kellett a bajnokság szempontjából, így tán visszakapaszkodhat a Ferrari vagy a Lotus; sőt, ha tudják tartani ezt a formát, még a Mercedes sem esélytelen a bajnoki közdelemre.

Csakhogy mindehhez kellenek a gumik. Amikben - mint ahogy például Button és Massa is jelezte - meg kell bízniuk a pilótáknak. Amekkora fogás volt a Pirellinek, hogy a cég lett a F1 beszállítója, most olyan imidzsromboláson esik át, amit egyik nagyvállalat sem engedhet meg magának. A helyzetből ráadásul pár nap alatt meg kell találni a kiutat, mert pénteken már edzés a Nürburgringen - de milyen gumival? Szerdán válságértekezlet Jean Todttal és a csapatokkal. Követelik vissza a 2012-es gumikat, és lehet, hogy jobb híján ez lesz a megoldás. Még biztos van a raktáron, vagy gyártanak gyorsan pár százat. Aztán, hogy marad-e az olasz gumióriás? Hembereysportigazgató még a Brit Nagydíj előtt is azt magyarázta, hogy ragaszkodnak a F1-hez - most az a kérdés, hogy a F1 ragaszkodik-e hozzájuk. Amúgy nagyon ugrálni nem lehet, mert a potenciális gyártók közül egyedül a Michelin jelezte, hogy esetleg érdekelné őket a visszatérés, de gondolom, ez minimum egy éves előkészületeket igényelne.

Ugyanakkor a 2005-ös, indianapolisi botrányra emlékezve tudható, hogy egy-egy ilyen kisiklás voltaképp hamar korrigálható. Ha a Pirellit most azzal bízzák meg - ellentétben BernieEcclestone igényeivel -, hogy tartós gumit szállítson, valószínűleg megoldják a feladatot. A kérdés inkább az, mennyire van hozzá kedvük, látják-e még az egészben a kihívást, vagy inkább szabadulnának az egésztől.

Egy biztos, a F1 rajongói jó versenyt akarnák látni. Hamiltonék meg ép bőrrel a célba érni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: