DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Méhes meglátása: Belebukhat-e Ross Brawn?

Mármint a Mercedes-Pirelli-teszt botrányba a csütörtöki meghallgatás után. Olyan nagyon nem lennék meglepve.

Nézzük, röviden. A Spanyol Nagydíj utáni, titkosnak titulált Pirelli-teszt minden felelősségét Ross Brawn vállalta magára, és ő fogja képviselni a Mercedes-istállót a párizsi FIA-meghallgatáson. Tehát nem Niki Lauda, nem Toto Wolff - ő egyedül. Ez nyilván azt is jelenti, hogy bármi legyen is a döntés, a Mercedes-imidzsen túl Brawn lesz az, aki személyében áll vagy bukik.



Anélkül, hogy az ember túlzottan belelátna a színfalak mögötti játszmákba, néhány évtizednyi, Forma-1-gyel való foglalatoskodás után sejthető pár dolog.

Brawn 35 éve van a sportágban, az egyik legsikeresebb főmérnök, versenystratéga, aki Michael Schumacherrel 7 vb-címet nyert a Benetton, majd a Ferrari színeiben. Aztán Schumi első távozásakor ő is vette a kalapját, elment lazacot horgászni, de tudni lehetett, hogy nem örökre. Fel is bukkant bő egy évvel később, a Hondánál. A Honda 2008 végén kiszállt, Brawn 1 fontért megvette a csapatot, 2009-ben bajnok lett saját név alatt, majd tovább passzolta az egészet a Mercedesnek - ahol azóta is ő a főnök.

Vagy - ő volt. A három évnyi masszív sikertelenség után Brawnnak nem csak az általa visszaédesgetett Schumachertől kellett megválnia, hanem jó képett kell vágnia ahhoz is, hogy a Merci topvezetése körbebástyázta a már említett figurákkal, Laudával és Wolff-fal. És bár a F1-ben folyamatosan a csapatmunkát emlegetik, vagyis, mindenkinek megvan a maga dolga, és ezek alkotnak egy egészt, azért nem mindegy, hogy a csapatban ki a góré. És Brawn - mondom, így, a kívülállónak - mintha kissé háttérbe szorult volna; illetve mintha csak akkor szólalna meg, ha valami kínosat kell elmagyaráznia a nagyvilág számára (pl. Hamilton gyengécske szereplése); bezzeg Nico Rosberg monacoi győzelme után a kamerák mind az ujjongó Laudát mutatták.

A párizsi döntés sejtésem szerint salamoni lesz. A Mercedes kell a F1-nek, főképp most, hogy kezdenek belejönni és még izgalmassá tehetik az idei vb-t is akár. Tehát drákói büntetést, mondjuk versenytől való eltiltást, nem fognak kapni. Hanem kicsit megfejik őket, elvégre pénzük mint a pelyva, fizessenek szépen néhány milliócskát. Ám ettől a priusz még priusz lesz - és kérdés, hogy egy olyan vállalat, mint a Daimler-Benz ezt miképp viseli el, lenyeli-e, avagy lenyeleti mással.

És még az sem kizárt, hogy Ross Brawn megint szívesen elmenni picit lazacra horgászni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: